Babits Mihály: AZ ÉRZÉKENY PLÁNTA

Teljes szövegű keresés

AZ ÉRZÉKENY PLÁNTA
 
ELSŐ RÉSZ
 
Egy kertben egy Érző Plánta nőtt
harmattal a szél dajkálta őt
legyezőit a fényre kitárta mind
s az éj csókjára lezárta megint.
 
És már a tavaszt érezte a kert,
hogy szerte szerelmek szelleme kelt
s mély tél-álmokból a föld sötét
keblén fü, virág emelte fejét.
 
De egy sem rezzent olly epedőn
se kertbe, sem erdőn, sem mezőn,
őzként kit déli mámora hiv,
mint ama Plánta, a Szenzitiv.
 
A gyepen, melyet langy zápor vert,
friss hóvirág és viola kelt,
s hallhattad, mint zenébe a dalt,
hogy illatuk illatába halt.
 
S az anemóna, s a karcsu sok
tulipán, s, legszebb, a nárciszok,
ki mind a patak tükrébe figyel,
míg önnön szépségén eped el;
 
s mely gyenge korától oly finom
s vágytól oly sápadt, a liliom,
hogy szirma remegő fénye kibuj
enyhezöld takarója alul;
 
s a jácint, hószinü, kék s bibor,
kinek ujdonat harangjaiból
oly kényes, erős, lágy hang zenél,
hogy érzékünkbe mint illat ér;
 
s a rózsa, fürdeni vetkezett
tündér gyanánt, ki a mély mezet
szirmonként bontja ki, míg sugár
szépsége lelke meztelen áll;
 
s a varázsvesszejü tűzvirág,
emelve holdszínű poharát
mint egy bacchánsnő, míg szeme mint
harmatos csillag, az égbe tekint;
 
s a jázmin és tubarózsa száz,
kiknél több-illatu nem nyíl más,
nőtt dúsan e kertben, s távoli
klímáknak ritka virágai.
 
S a folyón, amelynek ingatag
keblét a lugasló lomb alatt
fény, font egéből, zöld meg arany,
hálózva, rézsut alázuhan,
 
csillagvirág remegett, s vele
vizilíliom széles levele,
s sugárral s hanggal boldogodott
vize táncütemre csillogott.
 
S a kanyargó sok mohás-füves út,
mely a kertben össze-vissza fut,
s hol nyiltan a szélbe, napba víg,
hol meg vadbimbós lombba buvik,
 
nefelejccsel, s mint a mesebeli
aszfodelosszal, kirakva teli
százszorszéppel, mely estefelé
ernyővé csügged a harmat elé
a szentjánosbogárka fölé.
 
S hol mélyül a kertnek édene,
a virágok (mint csecsemő szeme
álomba szunnyad előbb talán,
de aztán fölnevet anyja dalán)
 
kibomolva a víg szellőbe, mint
a rejtett gyöngy, ha reátekint
a bányalámpa, a játszi nap
örömén osztozni látszanak.
 
Mert mind oly szomjasan itta át
szomszédja szinét és illatát,
mint két fiatal szerelmes, akit
egymásnak légköre elborít.
 
De az Érző Plánta, bár nem adott
mély szerelméből dús kamatot,
mert vágya gyökérig járta át,
többet kapott mint mind aki ád.
 
Igaz, édes bimbó rajta nincs,
se szín-hozomány, sem illat-kincs;
azért szeret ő úgy, mint maga a Vágy,
mert amije nincsen, arra vágy!
 
A könnyü szél, aki lengeteg
szárnyról zene-zúgást hinteget;
a sugár mely a virág szinét
a messzeségbe nyilazza szét;
 
a bogarak, fürgék, szabadok,
nap-tengeren arany ladikok,
mely mind fény- és illat-rakományt
visz a csillogó, eleven füvön át;
 
a reggeli harmat fellege, mely
a virágot láttalan lepi el,
s illatával, ha följön a nap,
sápadva bolyong a szférák alatt;
 
s a vak dél remegő gőzei, mint
tenger mely a forró földön ring,
s melyben hang, illat és sugarak,
mint nádak a tóban, inganak;
 
Érző Plántánknak dús örömöt
hordtak, mint angyali hírnökök,
míg a lassú órák széltelen
felhőkként álltak a mély egen.
 
S amikor leszállt az Est, a lágy,
s a föld csupa ágy lett, a lég csupa vágy,
a kéj mélyebb, noha csöndesebb,
s nap fátyla az álmokról leesett,
 
s az állatok, madarak, bogarak
raja álom-óceánba fulladt,
melynek hulláma a szórt homokon
jelet hagy (nem nyomot) a tudaton
 
(s csak az ágon az édes csalogány
dala szólott szebben az alkony után,
melyből sok elyziumi fürt
Érző Plántánk álmába vegyült).
 
Az Érző Plánta leghamarább
tért a Nyugalomnak szárnya alá,
s mint gyermeket, ki örömbe alél,
kedvenc, noha ollyan gyenge! - mély
bölcsejébe ölelte az Éj.
 
MÁSODIK RÉSZ
 
S ez Édenkertben egy bűvös Erő
élt, titkos Éva, gondviselő
varázs, altatni s költeni ott
mindent, mint Isten a csillagot.
 
Egy Hölgy, neme csodája, kinek
alakját lélek lengeti meg
elömölve ha jár arcán, vonalán,
mint vízi virágot az óceán,
 
ápolta korától alkonyatig
e földszint ég meteorjait
s mint új lámpák, ha letelt az éj,
nevettek a földről lépte felé.
 
Nem volt halandó társa; de ha
hajnal csókja szállt ajkaira,
pír és remegés vallotta azon,
hogy álma nem álom: paradicsom!
 
mint akit angyal látogatott,
elhagyva, mig égtek a csillagok
egét, s még egyre körötte libeg:
csak a napfénytől nem látni meg.
 
Lába szánni látszott a füvet
s hallhattad, amint szállt és sülyedt,
kebelén hogy hintáz a puha szél
s örömöt hoz és mámort cserél.
 
S hol légi lépte leng s oson át,
haja uszálya könnyü nyomát
letörölte seprő árnyaival,
mint mély habot egy napos vihar.
 
Hiszem, hogy örült minden virág
ha megsuhogott a drága láb;
hiszem, hogy a rügynek lelke gyúlt,
amelyre sugaras ujja hullt.
 
A napban-alélt szirmokra vizét
hűs fényü pataknak szórta szét
s ha látta hogy ázott virág nehezül,
kimerte a záport kelyheibül.
 
Gyengéd kezekkel emelte fejük;
karót, vesszőt kötözött velük;
ha mind a saját leányai ők,
nem lehetett gondja szeretőbb.
 
S mérges fogú hernyót, bogarat,
s ami undok féreg, csúf alak,
kis india-nád kast font neki
s a messze vadonba vitte ki
 
kast, bélelve füvel s mezei
virággal amit téptek kezei
a kitett bűnös számára, mivel
nem tudja szegényke, mit mivel.
 
De a méhből és villámutu kérész-
pilléből, amely virágon él és
csókolja a bimbót, s csókja nem árt,
megannyi kisérő angyala vált.
 
S a pillangót születés előtt
való sírjában hagyta jövőt
álmodva pihenni nagyillatu vad
cédrusfa sötét sima kérge alatt.
 
Tavasztól az édes nyáron át
így vitte a Szép Hölgy hivatalát,
s ősszel, mire barna lett a levél,
arcára suhant - mint szemfedél!
 
HARMADIK RÉSZ
 
Három nap a kert szine néma volt,
mint csillagoké, ha fölébred a hold,
vagy Bajae habjai, mielőtt
fényétől lesz a Vezuv köde rőt.
 
S az Érző Plánta a negyedik
nap dalt hallott, s hogy őt temetik,
halottvivők lépése dobog,
s a tompa Gyász mélysége zokog.
 
S érzett nehéz neszt, béna sohajt,
s hogy a Halál jár, és lépte halk,
s hideg, elfuló, dohos illatot,
amely a koporsódeszkán kihatott.
 
Könnytől a sötét fü s virágszemek
csillogtak, amerre ment a menet,
s halk sóhajuktól szomoru lőn
a szél és nyögve elült a fenyőn.
 
S csupa ősz lett a kert, hideg, csunya, holt,
mint Annak a teste, ki lelke volt;
lassan ami álom volt, tarka, remek,
elváltozott, rothadó fütömeg:
ki sohase sírt is, láttára remeg.
 
Hamar a nyár őszbe csatakolt
s a reggeli ködbe dér lovagolt
noha déli nap még kacagva vakit
az éjszaka prédás titkait.
 
Karmazsin hó, rózsalevelek
rakták ki a zöldet gyep s moha felett;
liliom is fonnyadt, szomoruszin,
mint bőr a halódók arcain.
 
S indiai plánták - szebbet soha kert
harmata s illatosabbat se nevelt -
napra nap és sziromra szirom,
gyültek a sárba, sivár halom.
 
Levelek, barnák, sárgák, veresek
s a halál szürkéjével deresek,
szellemtánc mit szél sodra ragad,
suhanással ijesztik a madarakat.
 
Csunya gaznak magva szárnyra kél,
bölcsőjéből fölverte a szél,
s a drága virág szárára tapad,
mely vele egyben a földbe rohad.
 
A vizi virág viz alá került
lehullva a szárról, amelyen ült,
és erre-arra vitte a víz,
mint földi virágot a szél ha visz.
 
S leszakadt az eső, s a letört kocsány
keresztbe feküdt az ut kavicsán,
s a lugas levelektől árva gomoly,
s minden virág halomba omol.
 
A szél s a hó ideje között
ezer csunya gaz kiütközött:
levelük rücskökkel át meg át
mint vizikigyó hasa s békahát.
 
S a tüske s a csallán, s durva tövis
s gyüvötény s beléndek is, bürök is
keverte kuszóival a leget,
hogy a holt szél fojtó büzbe rekedt.
 
Dudvák nyüzsgése, vad, buja, nyers,
miknek nevétől borzad a vers,
szurósak, kékek, ripacsosak,
puhák s méreggel harmatosak.
 
Lisztharmat, aranka, gomba, penész
ködmódra a földet elöntve tenyész,
sápadt husu, mintha a sok halott
uj nyirkos létre dagadna ki ott.
 
Gaz, békalencse s ronda iszap
sárhabjaival sürű a patak,
torkát zsombikkal tömte tele
a káka csomós kigyógyökere.
 
Szélcsöndben a vizből a gázok ölő
méreggel itatva kelnek elő,
látja a reggel, érzi a dél
s hiába deríti a holddal az éj.
 
S látatlan a fényes délután
olajos láng szökdös a fák csucsán;
minden kis ágat amelyre leül,
üszög harap, éget, védtelenül.
 
Az Érző Plánta büvölten állt
és sírt. Hol könnye utat talált
levélpillái alatt, fagyott
sürü nedve csipős mézgát hagyott.
 
S már lombja lehullt, s ágát a vihar
csapkodta ki sorba baltáival;
nedve a gyökérbe vonult le megint,
mint vér a megálló szivbe, mind.
 
Mert jött a Tél; korbácsa a szél;
fagyos ujja ajkán; nem beszél;
letépte a hegyről a zuhogányt
s kezein csörgette bilincs gyanánt.
 
Lehellete lánc, némán kötözött
tág földeket és levegőt, vizet;
jött, hajtva kevélyen, trónszekerén:
belefogva tiz északi vihar a mén.
 
S a csúf gazok, az eleven Halál
formái a földre bujtak alá.
Ahogy menekült mind, s elhajolt,
kisértetek eltünése volt!
 
S éhen az Érző Plánta gyökere
alatt kimult a vakond s a pele.
Madár a fagyos légből leesett
s a csupasz fák hálójába veszett.
 
Előbb olvadt hó zápora jött
és ujrafagyott a galyak között;
majd fölszállt dermedt zuzmara-köd
s megint záporrá sűrüsödött.
 
S mint holt csecsemőt ha farkas szimatol,
az északi orkán jár és puhatol,
megrázza a zuzmara terhü fát:
merev markában letörik az ág.
 
Elment a tél, jön a kikelet,
az Érző Plánta nem kap levelet,
de a gyütövény, gaz, gomba, s a zord
bürök kikel, mint sírból a holt.
 
BEFEJEZÉS
 
Vajjon az Érző Plánta vagy a csöpp
szellem amely ült ága között
érezte-e hogy a Rossz Hatalom
kezd hatni benne, nem tudom.
 
Vajjon a Szép Hölgy lelke mikor
kivált a szép test láncaiból,
melyből vágy szállt, mint napból a fény,
látta-e a bút a gyönyör helyén,
 
nem sejtem; de e küzködés
között, mely csupa tévedés,
hol lenni nincs, csak látszani
s mi mind egy álom árnyai,
 
szerény s mégis vigasztaló
hit, meggondolni, hogy csaló
lévén itt minden, a halál
maga is bizton csak csalás.
 
Ez Édes Kert, a drága Lány
s a sok szin, illat s széparány
valóban sohse multak el;
csak mi változtunk, nem a Kert.
 
A Szépség, Szerelem s a Kéj
nem hal, nem változik; csak él,
távol érzékünktől, amely
sötét s a fényt nem bírja el.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem