Babits Mihály: APHRODITÉHEZ
mért küldesz nékem, szerelemkirálynő,
bút és bajt mindég, te örök leánya
fényes egeknek? |
hallottad kérő szavamat, kiléptél
kedvemért apád aranyos házából
és befogattad |
vonták azt fürgén a sötétbe-süllyedt
föld felé; szárnyuk sebesen csapdosva
vert a nagy égben, |
istenarcodon mosoly ült, és nyájas
szóval kérdeztél, mi bajom van és mért
hívlak az égből |
kívánt orvossága? "Ki bántott, Sappho?
kit küldjek kemény szerelem szavával
téged ölelni? |
hogyha semmit nem fogadott el, eztán
ő ad már, s ha nem szeretett, szeret majd,
bár ne akarjad." |
oldd föl szívemet, s amiért eped, ne
sajnáld teljesíteni; légy harcomban
drága szövetség. |