Babits Mihály: HALÁL-ÉNEK
HALÁL-ÉNEK
Gyere kedves és enyhítő halál.
Csapj hullámot a világ körül, derülten, amint jössz, amint jössz
a napban, az éjben, mindenkihez, mindenhez
előbb vagy utóbb, gyöngéd, áldott halál.
Csapj hullámot a világ körül, derülten, amint jössz, amint jössz
a napban, az éjben, mindenkihez, mindenhez
előbb vagy utóbb, gyöngéd, áldott halál.
Hála a végtelen mindenségnek
az életért és örömért és minden tárgyakért és érdemes tudományokért
és a szerelemért, az édes gyönyörért - de hála! hála! hála!
a hidegen ölelő halál biztosan karoló karjáért.
az életért és örömért és minden tárgyakért és érdemes tudományokért
és a szerelemért, az édes gyönyörért - de hála! hála! hála!
a hidegen ölelő halál biztosan karoló karjáért.
Sötét anya, lábujjhegyen mindig közelebb lopózó,
senki sem énekelt számodra üdvözlettel teljes éneket?
Énekelek hát én teneked olyat, dicsőítlek téged mindenek fölött,
dalt viszek elődbe, hogy ha jönnöd kell, csakugyan jöjj habozás nélkül.
senki sem énekelt számodra üdvözlettel teljes éneket?
Énekelek hát én teneked olyat, dicsőítlek téged mindenek fölött,
dalt viszek elődbe, hogy ha jönnöd kell, csakugyan jöjj habozás nélkül.
Közelegj erős szabadító,
ha már úgy van, ha elvitted őket, vígan éneklem a halottakat,
akik elvesztek a te áldó, áradó tengeredben,
megmosakodtak szereteted habjában óh halál.
ha már úgy van, ha elvitted őket, vígan éneklem a halottakat,
akik elvesztek a te áldó, áradó tengeredben,
megmosakodtak szereteted habjában óh halál.
Neked szólnak vidám szerenádjaim,
neked táncaim, üdvözölve téged, neked a díszítések és az ünnepek
a nyilt táj, a magasan húzó menny látványa neked illik,
s az élet és mezők és az óriás, gondolkodó éjszaka.
neked táncaim, üdvözölve téged, neked a díszítések és az ünnepek
a nyilt táj, a magasan húzó menny látványa neked illik,
s az élet és mezők és az óriás, gondolkodó éjszaka.
A csöndes éjszaka sok csillag alatt,
az óceán partja, a rekedt, zúgó hullám, akinek a hangját ismerem,
és a lélek, mely tefeléd fordul, óh nagy és sűrü fátyolú halál,
és a test, mely nyugodtan fészkel közeledben.
az óceán partja, a rekedt, zúgó hullám, akinek a hangját ismerem,
és a lélek, mely tefeléd fordul, óh nagy és sűrü fátyolú halál,
és a test, mely nyugodtan fészkel közeledben.
Éneket röpítek hozzád a facsúcsok fölött,
az áradó-apadó hullámok fölött, a millió mezők és vad prairiek fölött,
a sűrü népü városok fölött és a nyüzsgő kikötők és utak fölött
tehozzád röpítem ezt az éneket, örömmel, örömmel, óh halál.
az áradó-apadó hullámok fölött, a millió mezők és vad prairiek fölött,
a sűrü népü városok fölött és a nyüzsgő kikötők és utak fölött
tehozzád röpítem ezt az éneket, örömmel, örömmel, óh halál.
