Babits Mihály: PAYSAGES INTIMES
PAYSAGES INTIMES
1. OLVADÁS
Tegnap ércujju fagy csipkedte a fülecskét,
ma langyos olvadás csordítja az ereszt,
tegnap harapni még éreztem a telecskét
s ősz szakállára ma piszkos könyűt ereszt.
ma langyos olvadás csordítja az ereszt,
tegnap harapni még éreztem a telecskét
s ősz szakállára ma piszkos könyűt ereszt.
Tegnap a sík jegen, melyet ma sár fereszt,
víg kedv kergette még a lányt meg a menyecskét,
ma öntudatlanul új méla vágy epeszt,
mint tavasszal, mikor várjuk bohón a fecskét.
víg kedv kergette még a lányt meg a menyecskét,
ma öntudatlanul új méla vágy epeszt,
mint tavasszal, mikor várjuk bohón a fecskét.
Csepp csepp csepp csepp csepp csepp, ez nem a fecskenóta
csepp csepp csepp csepp csepp csepp, az olvadás zenél itt
nagy vízi óramű egyhangu mélabúja.
csepp csepp csepp csepp csepp csepp, az olvadás zenél itt
nagy vízi óramű egyhangu mélabúja.
Ezer tisztátalan tükörrel annyi tócsa
mocskolja a határt, hogy benne visszafénylik
az alkonyra hasadt felleg aranykapúja.
mocskolja a határt, hogy benne visszafénylik
az alkonyra hasadt felleg aranykapúja.
2. TAVASZ ELŐTT
A fák az égre nyujtják mezítlen karjukat,
"Ruházzatok fel minket!" kérik a mennyeket.
"Adjatok bő ruhának lobogó lombokat,
húzzatok ujjainkra zöld selyemkesztyüket."
"Ruházzatok fel minket!" kérik a mennyeket.
"Adjatok bő ruhának lobogó lombokat,
húzzatok ujjainkra zöld selyemkesztyüket."
A domb görbítve hátát sütkérez a napon
és szól: "Tavaszi tarka ruhámat megkapom,
zöld bársony lesz a vállam, tollas a kalapom
virágos fák tollával tollas a kalapom."
és szól: "Tavaszi tarka ruhámat megkapom,
zöld bársony lesz a vállam, tollas a kalapom
virágos fák tollával tollas a kalapom."
A fázós öreg föld is új ruhájára vár
s fázón röpül az űrben, mint egy vedlett madár,
szeretne napanyjához közelebb szállni már
s meleg ölébe bújni, mint egy vedlett madár.
s fázón röpül az űrben, mint egy vedlett madár,
szeretne napanyjához közelebb szállni már
s meleg ölébe bújni, mint egy vedlett madár.
3. ALKONY
Az erdő hallgatag,
nyugosznak a vadak,
lankadt állal hevernek
ágyán a hűs avarnak,
mit a szelek levernek,
majd újra felkavarnak.
nyugosznak a vadak,
lankadt állal hevernek
ágyán a hűs avarnak,
mit a szelek levernek,
majd újra felkavarnak.
De most eláll a szél.
De most a csönd beszél.
De most jőnek a villik.
Ó most a lomb se hullik:
alkonyvirág kinyílik,
alkonyszalag kinyúlik.
De most a csönd beszél.
De most jőnek a villik.
Ó most a lomb se hullik:
alkonyvirág kinyílik,
alkonyszalag kinyúlik.
Az alkony nyúlik ott
s von vékonyabb csikot:
azon egy égi ajtó.
Ki tudja, mit nem rejtő?
S ó völgy, te mély szakajtó!
S titkok teknője, erdő!
s von vékonyabb csikot:
azon egy égi ajtó.
Ki tudja, mit nem rejtő?
S ó völgy, te mély szakajtó!
S titkok teknője, erdő!
4. ŐSZI CSENGŐ
A drótcsengő a parkban
megszólal lágyan, halkan,
mert rázza az őszi szél;
zöld fönn a kapubálvány,
de sárgul, hulldogálván
fáról a gyenge levél.
A drótcsengő a szélbe
oly szomorún zenél be
s a szívnek bánata kél.
Fenn zöld a kapu rácsa,
de zörg az év harácsa
a földön: őszi levél.
S a csengő csengve mindég
mert rázza durva vendég,
hivatlan északi szél,
bejő a zárt kapún át,
s hordozva hosszu gúnyát
söpörget, sárga levél.
megszólal lágyan, halkan,
mert rázza az őszi szél;
zöld fönn a kapubálvány,
de sárgul, hulldogálván
fáról a gyenge levél.
A drótcsengő a szélbe
oly szomorún zenél be
s a szívnek bánata kél.
Fenn zöld a kapu rácsa,
de zörg az év harácsa
a földön: őszi levél.
S a csengő csengve mindég
mert rázza durva vendég,
hivatlan északi szél,
bejő a zárt kapún át,
s hordozva hosszu gúnyát
söpörget, sárga levél.
5. LUNA
Szerte feketén
lapul a gyom
a fűz a kút fölött
búsul nagyon.
Gyászol a felhő
fehér ruhában:
a hold, a szemtelen,
hízik javában.
Gyom alól szól a
tücsökzene.
Este szép igazán
a jegenye,
nyujtózik égnek
de csak hiában -
a hold, a szemtelen,
nevet magában.
lapul a gyom
a fűz a kút fölött
búsul nagyon.
Gyászol a felhő
fehér ruhában:
a hold, a szemtelen,
hízik javában.
Gyom alól szól a
tücsökzene.
Este szép igazán
a jegenye,
nyujtózik égnek
de csak hiában -
a hold, a szemtelen,
nevet magában.
6. MENNYEI SZÍNJÁTÉK
Láttad?
Piros kis fellegek fedték imént a fél eget
mint egy eltépett mennyei nagy rózsa hulló szirmai.
Piros kis fellegek fedték imént a fél eget
mint egy eltépett mennyei nagy rózsa hulló szirmai.
De jött a hamvas szürkület, s mindegyik bús lett, szürke lett,
mint óriási lőtt madár tolla, ha hullva szerteszáll.
mint óriási lőtt madár tolla, ha hullva szerteszáll.
És most lejött a csendes éj, s fehér lett újra mind, fehér.
Szerettem rajtuk ezt a színt.
Láttad?
Szerettem rajtuk ezt a színt.
| De jött egy szél s elvitte mind. |
7. TALÁLKA ELŐTT
Megtépte köntösét a felhő,
gyászolva a halott királyt.
gyászolva a halott királyt.
Ó, eljön! én hiszem, hogy eljő,
hiszem - ma este legkivált!
(Az est sötét, az ég zilált.)
hiszem - ma este legkivált!
(Az est sötét, az ég zilált.)
Megtépte köntösét a felhő,
gyászolva a halott királyt.
gyászolva a halott királyt.
