Babits Mihály: REGGELI TEMPLOM
s ha az első napfény ráragyog,
jó.
belül tarka, mint a képzelet,
pedig rajta semmi cifraság -
gyermeklelkű épület!
s mint a kukorékoló kokas,
tolja csőrét égbe hajnalon,
s hinti a sok hangot az.
s ébredez a kicsi nép.
A toronyból úgy tolong a hang,
mint a ducból reggel a galamb.
s már csipogva nyüzsög a napon.) -
De én most a csöndes, hűs falú
templomot rakom.
tűrjetek csak, jámbor oszlopok:
ki a legtöbb terhet tűri lenn,
tartja leginkább a templomot.
- bő redők és szent, komoly szinek -
hirdetik, hogy nem okos dolog
bűnben halni meg.
stációk;
áll a szószék, magas lépcsején;
zengnek harsány prédikációk.
lobogókkal szinte elröpül.
Drága zászló, máriás!
Drága ének, csengő, áriás!
int a lecke komolyan,
de mert minden színes-hangos itt,
ez a lecke nem busít.
Vörös lámpák vérzenek!
Szent szoborkák, bókos angyalok
dús fején az arany fölsajog.
és ha reggel a pallón az Úr
napsugara jár, a szent ecset,
skárlát csöppen róla és azúr.
az életet; mély értelme bús;
de ha nézed tarka, szép szinét,
örömökkel koszorúz.
a Szentlélek kék galambja leng.
(Ó Szentlélekisten, adj erőt,
segísd meg a szegény verselőt!)
kép borítja el:
feltámadás, mennybemenetel
zengi a Fiú diadalát.
fellegek közt látható
őszfehéren ülve trónusán
Isten, a Mindenható.
a Háromság neve után szó:
itt ha zárom jámbor énekem,
jó.