Babits Mihály: A GYÉMÁNTSZÓRÓ ASSZONY
A GYÉMÁNTSZÓRÓ ASSZONY
Móricz Zsigmondnak
Éjszaka ez, testvér!... Szükség van a fényre,
vetni amaz őrült asszony útjai elébe:
kit tántorgóvá vakított szörnyű vesztesége.
vetni amaz őrült asszony útjai elébe:
kit tántorgóvá vakított szörnyű vesztesége.
Óh, hány fiat vesztett! mennyi vagyonát
taposták szét talpas, süket katonák!
idegenné zárták tőle legjobb otthonát.
taposták szét talpas, süket katonák!
idegenné zárták tőle legjobb otthonát.
S azt se tudja már, hogy lába merre lép:
jobbra is, balra is árok, meredék
s minden lépten szórja, veszti kincsét, erejét.
jobbra is, balra is árok, meredék
s minden lépten szórja, veszti kincsét, erejét.
S míg gyémántját, gyöngyét így hullatja széjjel,
ékeskedik csináltvirág- s üveggömbfüzérrel,
mely gáncsot vet lábainak, ahogy küzd a széllel.
ékeskedik csináltvirág- s üveggömbfüzérrel,
mely gáncsot vet lábainak, ahogy küzd a széllel.
Lámpása a szélben - hagyta - kialudt:
vak tátongó mélység szélén fut és egyre fut -
mégis fény ragyogja be, s nem sötét az ut.
vak tátongó mélység szélén fut és egyre fut -
mégis fény ragyogja be, s nem sötét az ut.
Nem a csináltvirág s üveggömb ragyog,
hanem az a gyémánt, amit elhagyott:
még az árokba is utánaragyog!
hanem az a gyémánt, amit elhagyott:
még az árokba is utánaragyog!
Ragyogj, gyémánt, ragyogj! szükség van a fényre,
szegény őrült asszony útjai elébe;
mert anyánk ő s a miénk minden vesztesége.
szegény őrült asszony útjai elébe;
mert anyánk ő s a miénk minden vesztesége.
