Babits Mihály: JÓZANSÁG
kék madarát, két fürge madarát
kalitba csuktad.
elhagy, és föl-le kémli vonalát
egy furcsa útnak.
a bizonytalan ösvény messze hosszát
bódulva bolygani!
két oldalt lándsás kapukon belesni,
záporral csorgani.
az ablakon berémlő vert bozótba
új bajra ki ne szökj...
s a gyűlölségek száz Medúza-szobra
mered a lomb között.
Óh, előrefutós meg visszatérős
lelkem, drága kis ebecském, be félős,
hogy nyomod ottveszik,
mint bölcs szimat, mint erős, ritka póráz,
az alvó kedvesig...