Babits Mihály: AZ ELVESZETT KINCS
AZ ELVESZETT KINCS
Előbb meg kell halnia annak,
aki feltámadni akar:
meghalni is, feltámadni is
csak az tud aki fiatal.
aki feltámadni akar:
meghalni is, feltámadni is
csak az tud aki fiatal.
Volt nekem egy ritka kincsem
és a nevem volt a neve,
ragyogott az egész világnak
és én boldog voltam vele.
és a nevem volt a neve,
ragyogott az egész világnak
és én boldog voltam vele.
Beköltöztem a nagy városba,
hogy mutogassam kincsemet,
s a városban, a tolongásban
jaj, egyszer elveszett!
hogy mutogassam kincsemet,
s a városban, a tolongásban
jaj, egyszer elveszett!
Azóta járom a világot
kincstelen és magamtalan
nem haltam meg, de nem is élek:
elvesztettem magam.
kincstelen és magamtalan
nem haltam meg, de nem is élek:
elvesztettem magam.
Hajam ritkul, járásom lankad,
már feltámadni nem fogok:
viseljék, akik megtalálták
kincsem, az ifjak, boldogok!
már feltámadni nem fogok:
viseljék, akik megtalálták
kincsem, az ifjak, boldogok!
1910 [?]
