Babits Mihály: [HANTON, DOMBON, DOMBVIDÉKEN JÁRTAM...]
[HANTON, DOMBON, DOMBVIDÉKEN JÁRTAM...]
Hanton, dombon, dombvidéken jártam,
halmon, hegyen, hegytetőkön álltam,
s amit láttam, most, amit csak láttam,
hallja meg a világ: elkiáltom:
halmon, hegyen, hegytetőkön álltam,
s amit láttam, most, amit csak láttam,
hallja meg a világ: elkiáltom:
hantot láttam, napsütött mezőket,
halmot láttam, hegyet, hegytetőket,
és csatornát, csillogó folyókat
szántóföldet, erdőt, legelőket.
halmot láttam, hegyet, hegytetőket,
és csatornát, csillogó folyókat
szántóföldet, erdőt, legelőket.
S zöld hegyeken láttam barna várat
tarka mezőn szürke várost, gyárat
napot bujni sötét folyosókat
csöndes folyón püffögő hajókat.
tarka mezőn szürke várost, gyárat
napot bujni sötét folyosókat
csöndes folyón püffögő hajókat.
Tiszta folyó fölött kormos füstöt
s fönn ragyogni földből jött ezüstöt
napon égni sok aszú kalangyát
s piszkos embert nyüzsgeni mint hangyát.
s fönn ragyogni földből jött ezüstöt
napon égni sok aszú kalangyát
s piszkos embert nyüzsgeni mint hangyát.
S van miért ha gondolkozni kezdtem,
értheted hogy értelmét kerestem:
mi lehet a célja-vége ennek,
ez eleven, tarka végtelennek?
értheted hogy értelmét kerestem:
mi lehet a célja-vége ennek,
ez eleven, tarka végtelennek?
De már félek, nincsen célja semmi
célja lenne legalább pihenni.
De már félek, nincsen semmi vége
nincsen a szívemnek menedéke.
célja lenne legalább pihenni.
De már félek, nincsen semmi vége
nincsen a szívemnek menedéke.
1906 körül
