Babits Mihály: [JÖN, HOZZÁM NYÚL, KEZEMEN SZORÍT...]
[JÖN, HOZZÁM NYÚL, KEZEMEN SZORÍT...]
Jön, hozzám nyúl, kezemen szorít,
csügg rajtam, mint nyűgös ismerős,
nyakamra ül, untat, elborít,
csügg rajtam, mint nyűgös ismerős,
nyakamra ül, untat, elborít,
akárhová megyek, megelőz,
bármivel mulatok, szomorít
a vérszegény, hideg kezü ősz.
bármivel mulatok, szomorít
a vérszegény, hideg kezü ősz.
Sevilla, Madrid, Valladolid
nem zengi fülembe a rímet,
a rendest, édeset, egykorit.
nem zengi fülembe a rímet,
a rendest, édeset, egykorit.
Óh testvérek! mi láttuk a Rémet,
amelytől minden rím odafut,
ahova hajdan a bűvös gímet
amelytől minden rím odafut,
ahova hajdan a bűvös gímet
űzték tünni az ős fiúk:
akik, meglelve a kincses Krímet,
nem lettek azért tüntén szomorúbb.
akik, meglelve a kincses Krímet,
nem lettek azért tüntén szomorúbb.
Ismered a hajszát, balga vadász,
mely téged is új s új tájra hív,
nyugatra örökké, más és más
mely téged is új s új tájra hív,
nyugatra örökké, más és más
Hispániákba, s alélva vív
a csoda után, mely ködbe vész,
amikor kilőve minden ív.
a csoda után, mely ködbe vész,
amikor kilőve minden ív.
Óh jaj, mi is űztük, űztük tüntig
a gímet, a rímet, az egykorit:
de micsoda uj Krímet leltünk itt,
a gímet, a rímet, az egykorit:
de micsoda uj Krímet leltünk itt,
ahova eloszló árnya vitt?
Útban fog az ősz most, balga darvak,
hidege lankaszt, köde borít,
Útban fog az ősz most, balga darvak,
hidege lankaszt, köde borít,
s lassan a Semmi egébe olvad
Sevilla, Madrid, Valladolid.
Sevilla, Madrid, Valladolid.
1936. ősz
