Babits Mihály: [NEM MEREK KÖZÉTEK JÖNNI...]
[NEM MEREK KÖZÉTEK JÖNNI...]
Nem merek közétek jönni, régi társak!
Kit vártok? Nem vagyok már az akit vártok.
Az már régen meghalt.
Megfojtotta lassan a napok özönje;
s aki helyette ma, ha jöhetne, jönne,
tán úgy néznétek rá, mint egy idegenre
ki jöttével megcsalt.
Kit vártok? Nem vagyok már az akit vártok.
Az már régen meghalt.
Megfojtotta lassan a napok özönje;
s aki helyette ma, ha jöhetne, jönne,
tán úgy néznétek rá, mint egy idegenre
ki jöttével megcsalt.
Idegen léptekkel és meg-megbotolva
jönne mintha fáradt s kissé zavart volna,
szomorú vagy részeg.
Nem a régi fiú aki álmatagon,
de még friss szívvel ült köztetek a padon,
s a táblán át, mint egy fekete ablakon,
a jövőbe nézett.
jönne mintha fáradt s kissé zavart volna,
szomorú vagy részeg.
Nem a régi fiú aki álmatagon,
de még friss szívvel ült köztetek a padon,
s a táblán át, mint egy fekete ablakon,
a jövőbe nézett.
Mint az álmodóra les a gonosz reggel,
úgy lesett a jövő véres fellegekkel.
Ki írt a táblára
vad leckéket, melyek szünidőn is fájnak?
Ki hágott székébe a nyájas tanárnak:
egy uj évszázadnak, egy zordabb osztálynak
kegyetlen tanára?
úgy lesett a jövő véres fellegekkel.
Ki írt a táblára
vad leckéket, melyek szünidőn is fájnak?
Ki hágott székébe a nyájas tanárnak:
egy uj évszázadnak, egy zordabb osztálynak
kegyetlen tanára?
Ismeritek ti is ezt a tanárt aki
mindenkit elválaszt s külön-külön tanít?
S e szörnyű leckéket
miktől a haj ritkul, a hát görbül, a szem
bágyadt szomorú lesz... s a lélek idegen
s vén, mint az enyém lett... jobb nekem, jobb nekem
nem menni közétek!
mindenkit elválaszt s külön-külön tanít?
S e szörnyű leckéket
miktől a haj ritkul, a hát görbül, a szem
bágyadt szomorú lesz... s a lélek idegen
s vén, mint az enyém lett... jobb nekem, jobb nekem
nem menni közétek!
Hadd legyek az nektek aki voltam régen
s nem ki ma vagyok - hogy bennetek még éljen
aki nincs már sehol
s aki... harminc évvel fiatalabb... Ezen
nevettek; de úgyis szomorított versem:
vigasztalást érte egy pohár csengessen,
egy pohár pécsi bor.
s nem ki ma vagyok - hogy bennetek még éljen
aki nincs már sehol
s aki... harminc évvel fiatalabb... Ezen
nevettek; de úgyis szomorított versem:
vigasztalást érte egy pohár csengessen,
egy pohár pécsi bor.
Sírva vigad, mondják, a magyar! Sötétben
látszik meg a láng, és esti csöndességben
harsan ki az ének.
Így égnek boruló élet-délutánunk
mélájában egyre szebben ifjuságunk
emlékei, s zengnek ifjú fiunk-lányunk
ajkán a friss évek.
látszik meg a láng, és esti csöndességben
harsan ki az ének.
Így égnek boruló élet-délutánunk
mélájában egyre szebben ifjuságunk
emlékei, s zengnek ifjú fiunk-lányunk
ajkán a friss évek.
1931. nyár
