Babits Mihály: ZOLA
ZOLA
Közös polgári végzet sírba dönté
Az igazságnak tollas bajnokát.
Szava lehelletével lángra többé
Nem szítja fojtott tűz zsarátnokát.
A rendületlen szív utolsót dobbant
S a fáradt munkás pihenésre dől:
Pihenhet már. A szikra lángra lobbant,
És lángja nemsokára éget, öl.
Az igazságnak tollas bajnokát.
Szava lehelletével lángra többé
Nem szítja fojtott tűz zsarátnokát.
A rendületlen szív utolsót dobbant
S a fáradt munkás pihenésre dől:
Pihenhet már. A szikra lángra lobbant,
És lángja nemsokára éget, öl.
Ez volt a férfi! aki ilyen tűzet
Akart és mert és bírt éleszteni!
Egükből egy szavára leszédűltek
A régi kor kifáradt isteni.
De hát a földi istenek! Királyok,
Kéjhölgyek, pénzeszacskók és papok:
Ő kezdte a trónt gyujtogatni rájok,
S már minden deszka lángol, ing, ropog.
Akart és mert és bírt éleszteni!
Egükből egy szavára leszédűltek
A régi kor kifáradt isteni.
De hát a földi istenek! Királyok,
Kéjhölgyek, pénzeszacskók és papok:
Ő kezdte a trónt gyujtogatni rájok,
S már minden deszka lángol, ing, ropog.
A kéjelgő nő testéről letépte
Merész keze a bűnfedő bibort,
S látók, a szépet mint mocskolja vétke,
Ki bájoló lábával ránktiport.
Merész keze a bűnfedő bibort,
S látók, a szépet mint mocskolja vétke,
Ki bájoló lábával ránktiport.
A kéj edénye mélyén rejlő mérget,
Mely megrontá a tegnapot s a mát,
A fényes trónon rágó undok férget,
Ő megmutatta minekünk: Nanát.
Mely megrontá a tegnapot s a mát,
A fényes trónon rágó undok férget,
Ő megmutatta minekünk: Nanát.
S föltárta rajtunk mind az izzó szennyet,
Mit eltitkoltunk önmagunk előtt,
Sebünket, mely oly rég idűlve gennyedt,
S a balgán bűnre tékozolt erőt.
Kimondta, hogy ma minden eszmény porban
S bár az igazság fejét törje be,
Ő volt az eggyik legromlottabb korban
Az emberiség lelkismérete.
Mit eltitkoltunk önmagunk előtt,
Sebünket, mely oly rég idűlve gennyedt,
S a balgán bűnre tékozolt erőt.
Kimondta, hogy ma minden eszmény porban
S bár az igazság fejét törje be,
Ő volt az eggyik legromlottabb korban
Az emberiség lelkismérete.
Ha Páris a modern világ Rómája,
Ő e Rómának Tacitussa volt.
Az igazat mindég kimondta szája
S tölgyként, a szélnek sohasem hajolt
S midőn egy ország vétkeért egy embert
Itéltek nála bűnösebb birák:
Az igazságért ő fogott csak fegyvert,
Mit látni sem mert a hideg világ.
Ő e Rómának Tacitussa volt.
Az igazat mindég kimondta szája
S tölgyként, a szélnek sohasem hajolt
S midőn egy ország vétkeért egy embert
Itéltek nála bűnösebb birák:
Az igazságért ő fogott csak fegyvert,
Mit látni sem mert a hideg világ.
Egész világgal szállt ki egymagában,
S szaván a korhadt állam reszketett.
S a toll a kardot - megtámadta bátran
Az ősi átkot, a hadsereget.
Egész világgal egymagában szállt ki,
S egy országnak kiáltá: "Vádolom..." -
És győzött - bármily sok csapást, gunyt állt ki -
Ez volt a harcz! Ez a diadalom!
S szaván a korhadt állam reszketett.
S a toll a kardot - megtámadta bátran
Az ősi átkot, a hadsereget.
Egész világgal egymagában szállt ki,
S egy országnak kiáltá: "Vádolom..." -
És győzött - bármily sok csapást, gunyt állt ki -
Ez volt a harcz! Ez a diadalom!
Óh drága volt ez igazság; és büszke,
Merész szerzője sokat szenvedett,
Kővel dobá a nép, amelyért küzde,
Börtönt izlelt, s száműzött életet.
De béle a martírjog erőt öntött:
Most irt uj evangéljomot nekünk.
Bálványt emelt, ki annyi bálványt döntött,
Mert bálvány nélkül meg nem élhetünk.
Merész szerzője sokat szenvedett,
Kővel dobá a nép, amelyért küzde,
Börtönt izlelt, s száműzött életet.
De béle a martírjog erőt öntött:
Most irt uj evangéljomot nekünk.
Bálványt emelt, ki annyi bálványt döntött,
Mert bálvány nélkül meg nem élhetünk.
Termékenység és Munka és Igazság!
Titeket jelölt meg szövétnekül.
S bár a hatalmasok dühvel hallgassák,
Ez evangéljom mégis teljesűl.
Vagy Isten -, vagy magunkcsinálta sors van,
De mindenképen fölfelé törő:
Ki megmutatta, mílyen rossz a "mostan",
Mondá meg, mílyen légyen a jövő.
Titeket jelölt meg szövétnekül.
S bár a hatalmasok dühvel hallgassák,
Ez evangéljom mégis teljesűl.
Vagy Isten -, vagy magunkcsinálta sors van,
De mindenképen fölfelé törő:
Ki megmutatta, mílyen rossz a "mostan",
Mondá meg, mílyen légyen a jövő.
S egész világ megrendűlt ilyen jóstól,
Kinek szájában tett lőn az ige.
A költő most is vates: pap s apostol.
S ő volt a legnagyobbak egyike.
Álszent átkozza: ám ha Krisztus élne,
Ő volna most legfőbb apostola.
Hiába fedte el a halál éje:
Az élet napját gyujtá meg Zola.
Kinek szájában tett lőn az ige.
A költő most is vates: pap s apostol.
S ő volt a legnagyobbak egyike.
Álszent átkozza: ám ha Krisztus élne,
Ő volna most legfőbb apostola.
Hiába fedte el a halál éje:
Az élet napját gyujtá meg Zola.
1903. márc.
