Bajza József: SZOLNOK MELLETT.
Damjanics dicső vezér áll,
És előtte a sereg,
Mellyel a rác pártütőket,
A hon ellen felkelőket,
Több csatákban verte meg.
Hangja víg a hadzenének,
S győzedelmet hirdető;
Mondják: e nagy ütközettel
Nyolc ezer német veszett el,
S Szolnok tája vérmező.
Amidőn üdvözli őket
Nyájas szókkal a vezér;
Öntudatban mint lobognak
Arcaik büszkén azoknak,
Kikhez szól vagy kit dicsér.
S ím, ő csákóját levette,
S a csapat míg elhaladt,
Tisztes fője elfedetlen.
Nem maradt szem könnyezetlen,
Ily nagy ünnepély alatt.
Legvitézebb zászlóaljak,
Harmadik s kilencedik?
Mind oroszlánok valátok,
Ellenségeink e csatátok
Emlékökbe véshetik.»
Mindenik, tisztté emelné
Őtet hadvezér szavam;
Ámde akkor tönkre menne,
Villámától fosztva lenne,
Vészeket hordó hadam.»
És, miként eddig, maradtok
Mindig győzhetetlenek;
Kiknek rettentő nevére
Megfagy az ellennek vére,
S rác és német szív remeg.» -
Villog minden szem sugára,
S a hadból ily szó riad:
««Honszabadság a mi bérünk!
Vígy halálra bár, vezérünk,
Nekünk szent törvény szavad!»»