Bajza József: A BOJTÁR.
Elhaladt a nyáj,
S még mindég rajtad szemem,
Oh te kedves táj!
A kies mezőn,
Sípom zenge völgyeken,
Zenge a tetőn.
Sziklabérc felett,
Hol szememnek nyitva van
Nyúgot és kelet;
Mérhetetlen kék,
Látszik róna, hegy s patak,
Tiszta mint az ég.
Róna, hegy, patak,
A derűlt, a tiszta ég
Elborúltanak.
Völgyön, halmokon;
Búbánat viraszt sötét
Éjszakáimon:
Egy kis nádkarám,
Benn lakik, ki e veszélyt
E kínt hozta rám.
Ő von engemet,
Édes képe tölti be
Fájó szívemet.
Nyisd meg ablakod,
Nézz ki a tető felé,
Itt áll pásztorod.
Mert beteg szegény,
Szerelemben elveszett
Bús bojtárlegény.
Ő nem hallja meg;
Szél üvölt az ormokon,
Zúg a rengeteg.
Hosszas búm alatt,
Nem hallik már a kolomp,
A nyáj elhaladt.
És te kedves táj!
Elmegy a bojtárlegény,
El, de szíve fáj.