Bajza József: IRMA GYULÁHOZ.
Tiltsa végzetem,
Érted lángol, érted él
Minden érzetem.
Hosszas bánatok,
S mint a hévütött virág
Földre hervadok.
Csendes alkonyon,
Melybe gyötrelem temet,
Néma síromon,
Felsohajt neved,
Mint az ősznek bús szele
Tar mezők felett.
Túl siron is él,
Lángol, s olthatatlan e
Földi szenvedély,
Lelkem megjelen
Hold tünő csillámaként
Puszta éjjelen.