Balassi Bálint: EX PSALMO 42.
EX PSALMO 42.
1 | Mint az szomjú szarvas, kit vadász rettentett |
Hegyeken-völgyeken széllyel mind kergetett, |
Rí, léh, s alig vehet szegény lélegzetet, |
Keres kútfejeket, |
2 | Úgy keres, Úr Isten, lelkem most tégedet, |
Szerte mind kiáltván az te szent nevedet, |
Szabadulására, hogy onts kegyelmedet, |
Mint forrásfejedet. |
3 | Ételem mert nincsen fohászkodás nélkül, |
Italom csak méreg keserű könyvemtűl, |
Midőn ily szót hallok én ellenségimtűl, |
Kiben lelkem elhűl, |
4 | Mond: Te számkivetett, nyavalyás megomlott, |
Amaz reménletted Istened most holott? |
Tőled immár régen talám elhasomlott, |
Hogy vagy ilyen romlott. |
5 | Mely szó csak meg nem öl nagy szégyenletembe, |
Hogy kevély ellenség azt veti szemembe, |
Kin elkeseredem, s ottan jut eszembe, |
Mint éltem helyembe, |
6 | Midőn nagy sereggel, zengéssel-bongással, |
Templomodba mentem szentelő áldással, |
Szinte az ajtódig, sok szép hangossággal, |
Oly nagy méltósággal. |
7 | De te mindazáltal, szomjú lelkem, ne félj, |
Sőt régi Uradban minden ellen remélj, |
Bízván kegyelmében, higgy, és csendesen élj, |
Gonoszt hozzá ne vélj, |
8 | Mert meg megtéríti régi szerencsédet, |
Kiben virágoztat jókkal úgy tégedet, |
Tél után tavasszal mint az szép kerteket, |
Megáldja fejedet. |
9 | Kiért mondasz te is néki dicséretet, |
Mint egy fülemile sok szép énekeket, |
Ámbár szenvedjek hát érte mindeneket, |
Nyeljek sok bút s mérget, |
10 | Csak légyen korosként lelkével mellettem, |
Hogy fájdalmam miatt ne vésszen életem, |
Mint Jordán és Hermon, fogyhatatlan hitem, |
Légyen erős lelkem! |
11 | Mert ha tenger búsul parancsolatjára, |
Hát rám is ő ereszt bút, bűnös fiára, |
Támaszkodom azért jóakaratjára, |
Mint atyám karjára, |
12 | Főképpen, hogy tudom, már hogy nemsokára |
Megkönyörül rajtam az bosszúságára, |
Azki járt életem vesztére s kárára, |
Szégyenvallására. |
13 | Kiért áldom őtet, erős kősziklámot, |
Csak ne hágyja fogyni el bizodalmamot, |
Mikor bosszontással gyújtják nyavalyámot, |
Mint olajjal lángot, |
14 | Mondok: Csak ne kérdjék, hogy hol én Istenem, |
Mert mérgemben akkor nem tudok mit tennem, |
Hogy azzal terjesztik keservemet bennem, |
Kész volnék holt lennem. |
15 | No azért elbágyadt lelkem, te ne búsulj, |
Buzgó imádsággal sőt Uradra burulj, |
Erős reménséggel csak őhozzá szorulj, |
Tőle el ne fordulj! |