Balassi Bálint: HARMINCHETEDIK
1 | Ez világgal bíró, felséges Cupido, |
emlékezzél meg szódra! |
Mit fogada anyád énnékem általad, |
ha az megszabadulna, |
Ki már megszabadult, tőlem el is vadult, |
jut eszembe gyakorta. |
2 | Felele Cupido - úgymond - : Nagy búskodó, |
keserves, régi hívem, |
Kit sok jókkal láttam, sokat is kínzottam, |
de igaznak esmértem, |
Ne bánkódjál semmit, mert hamar megvidít |
tégedet ígéretem. |
3 | Amhol szép Julia, anyám helytartója |
ez föld kerekségében, |
Szemében nyilamot, horgas kézíjamot |
adtam szemüldekében, |
Szenem ajakában, fáklyám orcájában, |
mézem foly beszédében. |
4 | Illendő kedvesség, gyönyörű ékesség |
valami volt énbennem, |
Azt mind ő módjában, szavában, dolgában |
csak reá helyheztettem, |
Anyám fényes haját, gyöngyszín apró fogát |
néki tőle megnyertem. |
5 | Erkölcsét Diana, elméjét Minerva, |
Mercurios beszédét |
Őnékie ádta, mert kedves barátja |
mindenik, szép személyét |
Szereti, kedveli, böcsüli, tiszteli, |
kívánja szerencséjét. |
6 | Cupido így szólván, szememet fordítám, |
tekinték Juliára. |
Mondék: De mit tréfálsz? Juliával mit csalsz? |
Hiszem tudod, kicsoda! |
Ez az, ki kevésért éngem örökké sért, |
lelkem szernyő kínjára. |
7 | Felele: Nem csallak, sőt ismét megáldlak |
ő édes szerelmével, |
Hozzád felgerjesztem, csak véled égetem, |
hogy örülj személyével, |
De meglásd, hogy jobban becsüljed ezután, |
ne bánts keserűséggel! |
8 | Minden keménségét, nagy idegenségét |
anyám meglágyította, |
Hozzád gyűlölségét, nagy kegyetlenségét |
jó kedvre fordította, |
S te nagy szerelmedre ismét gerjesztette, |
kezedbe ismét adta. |
9 | Ez amaz Julia, kinek ábrázatja, |
mint címer egy pecsétbe, |
Szívedben felmetszve, kiben magát nézze, |
ha képét tükerébe |
Ő látni akarja, mert ott szebben látja, |
minémő színe, képe. |