Balassi Bálint: HUSZONEGYEDIK
HUSZONEGYEDIK
az Lucretia éneke nótájára
| 1 | Nő az én gyötrelmem az én szerelmemről |
| való gondolkodtomban, |
| Reméntelen vagyok, immár csak kívánok |
| jutni hamar halálban, |
| Hogy halálom által vég szakadhasson már |
| ennyi sok nyavalyámban. |
| 2 | Éngem már szép Venus ő édes fiával, |
| Cupidóval sirasson, |
| Nyavalyás voltomban, mint régi szolgáját, |
| keservesen megszánjon, |
| Ha eszében jutok, fohászkodásokkal |
| éngemet ő óhajtson. |
| 3 | Mert az én tulajdon szívem fejedelme |
| hozzám mostan kegyetlen, |
| Éngemet elvetett ő szemei elől, |
| forog életem ellen. |
| Szándéka néki az, mennél tovább lehet, |
| éngemet kesergessen. |
| 4 | De te, én elmémnek azelőtt szerelmes |
| s kegyes tömlöctartója, |
| Mit engedhetnél meg, ha ellened való |
| vétkem nékem nem volna? |
| Vedd el haragodat immáron énrólam, |
| légy életem oltalma! |
| 5 | Procrisnak elfuttán, nagy szernyő halálán |
| miként ura kesergett, |
| Vagy ismeni ifjú mely bánatban akkor |
| mátkájáért lehetett, |
| Hogy az hajósoktól tengerbe mátkája |
| kegyetlenül vettetett. |
| 6 | Ezeknek szívéhez az én szívem is már |
| keservében hasonló, |
| Örök siralomban foglalta ő magát, |
| mindenkor csak búskodó, |
| Mert az én szerelmem, látom, teljességgel |
| hogy éngemet útáló. |
| 7 | Óh, megrepedezett kősziklák közt legelt, |
| kietlenben született, |
| Tigris nemen termett, párductéjjel nevelt, |
| mire nem szánsz éngemet? |
| Elveszthetd-é azt, ki téged mindholtig |
| híven, igazán szeret? |
| 8 | Elszántam magamban, mint nyomorodott rab, |
| hajamot megeresztem, |
| Gyászruhában járván mindennek előtte |
| megalázom életem, |
| Titkos helyemen is mind lelkem fottáig |
| szerelmed keseregjem. |
| 9 | No, megóhajtasz még nagy fohászkodással, |
| ezt bizonnyal elhittem, |
| Hallván gyászruhámot, keserves voltamot, |
| így szólasz még felőlem: |
| Elűzém - mond - tőlem, vallyon hol keressem |
| őtet már, én Istenem? |
| 10 | Bocsánatot várok tőled mindezekért, |
| óh, én reménlett kincsem, |
| Ha jóval már nem vagy, csak azon könyörgök, |
| gonosszal se légy nékem, |
| Míveld ezt magadért s az jó szerencsédért, |
| mint raboddal, énvélem. |
