Balassi Bálint: HUSZONEGYEDIK

Teljes szövegű keresés

HUSZONEGYEDIK
 
az Lucretia éneke nótájára
 
1Nő az én gyötrelmem az én szerelmemről
való gondolkodtomban,
Reméntelen vagyok, immár csak kívánok
jutni hamar halálban,
Hogy halálom által vég szakadhasson már
ennyi sok nyavalyámban.
 
2Éngem már szép Venus ő édes fiával,
Cupidóval sirasson,
Nyavalyás voltomban, mint régi szolgáját,
keservesen megszánjon,
Ha eszében jutok, fohászkodásokkal
éngemet ő óhajtson.
 
3Mert az én tulajdon szívem fejedelme
hozzám mostan kegyetlen,
Éngemet elvetett ő szemei elől,
forog életem ellen.
Szándéka néki az, mennél tovább lehet,
éngemet kesergessen.
 
4De te, én elmémnek azelőtt szerelmes
s kegyes tömlöctartója,
Mit engedhetnél meg, ha ellened való
vétkem nékem nem volna?
Vedd el haragodat immáron énrólam,
légy életem oltalma!
 
5Procrisnak elfuttán, nagy szernyő halálán
miként ura kesergett,
Vagy ismeni ifjú mely bánatban akkor
mátkájáért lehetett,
Hogy az hajósoktól tengerbe mátkája
kegyetlenül vettetett.
 
6Ezeknek szívéhez az én szívem is már
keservében hasonló,
Örök siralomban foglalta ő magát,
mindenkor csak búskodó,
Mert az én szerelmem, látom, teljességgel
hogy éngemet útáló.
 
7Óh, megrepedezett kősziklák közt legelt,
kietlenben született,
Tigris nemen termett, párductéjjel nevelt,
mire nem szánsz éngemet?
Elveszthetd-é azt, ki téged mindholtig
híven, igazán szeret?
 
8Elszántam magamban, mint nyomorodott rab,
hajamot megeresztem,
Gyászruhában járván mindennek előtte
megalázom életem,
Titkos helyemen is mind lelkem fottáig
szerelmed keseregjem.
 
9No, megóhajtasz még nagy fohászkodással,
ezt bizonnyal elhittem,
Hallván gyászruhámot, keserves voltamot,
így szólasz még felőlem:
Elűzém - mond - tőlem, vallyon hol keressem
őtet már, én Istenem?
 
10Bocsánatot várok tőled mindezekért,
óh, én reménlett kincsem,
Ha jóval már nem vagy, csak azon könyörgök,
gonosszal se légy nékem,
Míveld ezt magadért s az jó szerencsédért,
mint raboddal, énvélem.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem