Balassi Bálint: [HUSZONHATODIK] VIGESIMUM SEXTUM

Teljes szövegű keresés

[HUSZONHATODIK] VIGESIMUM SEXTUM
 
MAGIS DOCTE QUAM AMATORIE, MAGISQUE MUSIS QUAM VENERI CANITUR,
 
KIT EGY GYÉMÁNTKERESZT MELLETT KÜLDÖTT VOLT A SZERETŐJÉNEK
 
Azon nótára
 
1Szentírás szerint is kereszt csak bút jegyez,
Én kínaimat is jelenti bizony ez,
Mert nékem oly nehez,
Hogy szerelmem néked sok bánatot szerez.
 
2De ha így végezte Isten, el kell tűrnünk,
Minden szükségünkben néki könyörögjünk,
Mert nincs hová lennünk,
Ha segítségével nem lészen mellettünk.
 
3De nézd ez kereszten három gyöngy függését,
Nézhetdsze azoknak tiszta és szép színét,
Mondd nékem értelmét,
Ha eszedben vetted ennek megfejtését!
 
4Gyöngynek a kettei jedzi személyünket,
Az öregbik penig mi nagy szerelmünket,
Ki mellé bennünket
Keresztre függesztett Isten, mint két gyöngyet.
 
5De mint hogy a két gyöngy szinte egyaránt áll
Az öregbik mellett, egyik sem másiknál
Alább vagy feljebb áll,
Minket is egymástól válasszon csak halál.
 
6Légyünk egyarányúk mi nagy szerelmünkben,
Ne fogyatkozzunk meg egymásnak hívségben,
Keresztviselésben
Légyen együnk másért kész mindent tűrésben.
 
7Vedd ezt is eszedben, hogy gyöngynek örege
Vagyon felfüggesztve keresztnek végébe,
Nincsen elesésbe,
Amaz két gyöngy között függ szinte középbe;
 
8Így mi szerelmünket mi se hagyjuk tőlünk,
Rágalmazók miatt elesni közülünk,
Ám szóljon felőlünk
Ki szinte mit akar, hiszen tiszta lelkünk.
 
9Adék szeretőmnek egy gyémántkeresztet,
Kire függesztettek három drága gyöngyet.
Jelentvén ezeket
Kérem, ne búskodjék, mutasson víg kedvet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages