Balassi Bálint: HUSZONHETEDIK
HUSZONHETEDIK
ANNA NEVÉRE
KIBEN A SZERETŐJE OK NÉLKÜL VALÓ HARAGJA ÉS GYANÚSÁGA FELŐL ÍR
ugyanazon nótára
| 1 | Az én szerelmesem haragszik most reám, |
| Hogy ingyen bánkódom, azt véli énhozzám, |
| Hogy őtet meguntam, |
| Fogadásomat gondolja, hogy megbántam. |
| 2 | Nem tudok mit tenni, mint kedvét keresni, |
| Mert ha bánkódom is, látd-é, mire érti, |
| Ő magát mint gyötri? |
| Ha penig örülök, azt is másra véli. |
| 3 | Nem hiszi, hogy néki, s nem másnak örvendek, |
| Ha víg vagyok, azt hiszi, hogy mást szeretek, |
| Egyebet kedvelek, |
| S annak megnyerésén örvendek, nevetek. |
| 4 | Az ő szerelmének hozzám nagy hív voltát |
| Jól látom szívének minden jó szándékát, |
| Hogy énnékem magát |
| Ádta, hogy érezzem nagy jó akaratját. |
| 5 | Maga én szívemnek az ő állapatját |
| Ha látná, tudom, bizony megszánná kínját, |
| Érte nagy fájdalmát, |
| Ki csak tőle várja megvigasztalását. |
| 6 | Én keserves szívem hozzá oly állandó, |
| Mint fenyőfa télben-nyárban maradandó, |
| Nem té-tova hajló, |
| Nincsen dolgaimban semmi álnok háló. |
| 7 | Reá mindezért is de én nem haragszom, |
| Mert nagy szerelmétől vagyon ez, jól látom; |
| Félt éngemet, tudom, |
| Másnak nem engedne, bizonnyal gondolom. |
| 8 | Te böcsülhetetlen drága szerelmesem, |
| Kinek jóvoltában nyugszik fáradt lelkem, |
| Nincs kívüled nékem, |
| Ki sok bánatimban vigasztaljon éngem. |
| 9 | Hitemet én el nem felejthetem, higgyed, |
| Jutván eszembe mézzel folyó beszéded; |
| Hogy hadnálak téged, |
| Ha elmémben forog szüntelen szerelmed? |
| 10 | Ezerötszáz és hetvennyolcnak végében, |
| Hogy volna szeretőm énhozzám kétségben, |
| Úgy szedém ezt egyben; |
| Nevét megtalálod versek elejében. |
