Balassi Bálint: NEGYVENNYOLCADIK
NEGYVENNYOLCADIK
HOGY JULIÁNAK, S NEM AZ SZERELEMNEK ADTA MEG MAGÁT
[azon nótára]
| 1 | Szerelem s Julia egymás mellett állva |
| reám szikráznak vala, |
| Gerjeszt mind a kettő, mert mindenike lő, |
| nagy mindenik hatalma, |
| Egyik szép szemével, másik nagy szenével |
| erejét rám támasztá. |
| 2 | Ily veszedelmemben a csalárd Szerelem |
| szép szóval szóla nékem: |
| Add meg - mond - magadot, hatalmomat látod, |
| csak kár, hogy vísz ellenem, |
| Mert kezemben akadsz, vagy ugyan itt meghalsz; |
| lám, régen esmérsz éngem! |
| 3 | Nem adom magamot néked, meghidd - mondok -, |
| noha mindenekkel bírsz, |
| De ím, ez kegyesnek holtig rabja lészek, |
| mert te csak méreggel írsz |
| Azoknak fejére, kik vadnak kezedbe, |
| kit csalárdul hozzád hívsz. |
| 4 | Ez kegyesnek légyen mind fejem s mind lelkem |
| maga kótyavetyéje, |
| Szép szeme láttára csörögjek vasába, |
| légyek kínszenvedője; |
| Csak öröm mondani, hogy magamot kötni |
| látám nagy szerelmére. |
| 5 | Vidám Juliának, kinek víg voltának, |
| óh, hogy én akkor hűk! |
| De kegyesnek tetszék, hogy kezében juték, |
| s nem is tudtam, hogy oly szűk |
| Az kegyes szerelmes, ki miatt vagyon már |
| rajtam bonthatatlan nyűg. |
| 6 | Julia kezében, szörnyű tömlecében |
| fejem miképpen esett, |
| És hogy nem könyörül rajtam, ki-ki ebbűl |
| könnyen értelmet vehet: |
| Az oly kegyetlentől, ki szemeivel öl, |
| az Isten ójon mindent. |
