Batsányi János: Tekintetes nemes Abaúj vármegye örömünnepére
Tekintetes nemes Abaúj vármegye örömünnepére
(Szent György havának 16. napján 1790)
| Horret adhuc animus, manifestaque gaudia differt, |
| Dum stupet, et tanto cunctatur credere voto! |
Mely örömtől zengnek Kassának hajléki?
Mitől vídulnak így Hernád bús vidéki?
Tán boldogságunknak érkezett postája,
S felkelend még egyszer Árpád unokája?
Úgy van! Csalatkozott atyánk s fejedelmünk
Halállal pótolta számtalan sérelmünk.
Visszatér az ország dicső koronája,
Visszatér Szent István királyi pálcája.
Nyelv, törvény, szabadság teljes erejével,
Mind megtér ispányunk fényes tisztségével;
Ki is ím! megörült nemzete szavára
Ma ül fel újólag régi kormányára.
Isten hozott, napunk rég-óhajtott fénye,
Orczi! dőlő hazánk egyik fő reménye!
Bús megyénk egekből szállott ajándéka,
Üdvöz légy, bölcs atyád méltó maradéka!
Itt vagy hát? s tekintvén az ég nyomorgásunk,
Engedi, hogy köztünk e helyen meglássunk?
Felhatott hozzája gyászos kiáltásunk,
S nem tartand örökké tőled elválásunk?
Ó! mely öldöklő gond- s búba merítetted
Szívünket, mióta végbúcsúdat vetted -
Mióta e kormányt, kötelességedből
Engedned kelletvén, letetted kezedből!
Nem lehetett többé velünk tanácskoznod,
S híven igazgatva, néped oltalmaznod.
Csak távúlról kellett nézned, mint szenvedtünk,
A mérges habokkal miképpen küszködtünk;
Mert bármit tesz vala atyai készséged,
Nem használt, sőt több kárt szült volna hívséged!
Mint a hajós - kinek megrakott gályáját
Rút fergeteg éri, s tépi vitorláját,
S a riadó mennykő, tüzes fellegéből
Lecsapván, a kormányt kiüti kezéből,
S már az elnyelendő mélységnek felette
Csak egy deszkaszálon függ kínos élete -
Messzéről szemléli, hogy dőlöng magában
S verdődik hajója halálnak torkában;
Hiába nyújtja ki reszkető kezeit,
Nem szabadíthatja kincsét s kedveseit!
Mitől vídulnak így Hernád bús vidéki?
Tán boldogságunknak érkezett postája,
S felkelend még egyszer Árpád unokája?
Úgy van! Csalatkozott atyánk s fejedelmünk
Halállal pótolta számtalan sérelmünk.
Visszatér az ország dicső koronája,
Visszatér Szent István királyi pálcája.
Nyelv, törvény, szabadság teljes erejével,
Mind megtér ispányunk fényes tisztségével;
Ki is ím! megörült nemzete szavára
Ma ül fel újólag régi kormányára.
Isten hozott, napunk rég-óhajtott fénye,
Orczi! dőlő hazánk egyik fő reménye!
Bús megyénk egekből szállott ajándéka,
Üdvöz légy, bölcs atyád méltó maradéka!
Itt vagy hát? s tekintvén az ég nyomorgásunk,
Engedi, hogy köztünk e helyen meglássunk?
Felhatott hozzája gyászos kiáltásunk,
S nem tartand örökké tőled elválásunk?
Ó! mely öldöklő gond- s búba merítetted
Szívünket, mióta végbúcsúdat vetted -
Mióta e kormányt, kötelességedből
Engedned kelletvén, letetted kezedből!
Nem lehetett többé velünk tanácskoznod,
S híven igazgatva, néped oltalmaznod.
Csak távúlról kellett nézned, mint szenvedtünk,
A mérges habokkal miképpen küszködtünk;
Mert bármit tesz vala atyai készséged,
Nem használt, sőt több kárt szült volna hívséged!
Mint a hajós - kinek megrakott gályáját
Rút fergeteg éri, s tépi vitorláját,
S a riadó mennykő, tüzes fellegéből
Lecsapván, a kormányt kiüti kezéből,
S már az elnyelendő mélységnek felette
Csak egy deszkaszálon függ kínos élete -
Messzéről szemléli, hogy dőlöng magában
S verdődik hajója halálnak torkában;
Hiába nyújtja ki reszkető kezeit,
Nem szabadíthatja kincsét s kedveseit!
Hasztalan reméltünk urunk s koronánkban;
Idegenek voltunk tulajdon hazánkban.
Az öröm, kedv, s népünk szokott nyájassága
Eltünt! mert kötve volt a szív szabadsága.
Nem bízott az atya saját magzatjában;
Barát ellenségét vélte barátjában.
Titokban sírt a jó hazafi, s hallgatott;
Mert ha szólt, pártosnak s bolondnak tartatott!
Az alku s a törvény emlékezetére
Reszketett, s nevét sem vehette nyelvre.
Ezernyi bajának elviselésére
Tűrést az egektől csak nyögéssel kére.
Mert bármit végeztek s rendeltek is rólunk,
Igaz ügyünk mellett nem lehetett szólnunk!
Idegenek voltunk tulajdon hazánkban.
Az öröm, kedv, s népünk szokott nyájassága
Eltünt! mert kötve volt a szív szabadsága.
Nem bízott az atya saját magzatjában;
Barát ellenségét vélte barátjában.
Titokban sírt a jó hazafi, s hallgatott;
Mert ha szólt, pártosnak s bolondnak tartatott!
Az alku s a törvény emlékezetére
Reszketett, s nevét sem vehette nyelvre.
Ezernyi bajának elviselésére
Tűrést az egektől csak nyögéssel kére.
Mert bármit végeztek s rendeltek is rólunk,
Igaz ügyünk mellett nem lehetett szólnunk!
Ámde mit számlálom kitűrt inséginket?
Minek szaggatom fel újra sebeinket?
S néked is, kit most így éleszt a szabadság,
Oly számos megyékből öszvegyűlt magyarság!
Minek tartóztatom örömkönyveidet,
Melyekben lábbogni látom szemeidet?
Örülj! s imádd az Úr atyai végzésit,
Ki ekkép váltja fel népe szenvedésit.
Vígadj! és csókoljad jóltévő vesszejét,
Mellyel így késérté hitednek erejét.
"Él még, mondád, él a magyarok istene!
Ha ő nem akarja - ki tehet ellene?"
S íme! benne-vetett erős bizodalmad
Feltalálta híven-keresett oltalmad.
Jő, kivel virágzó szerencsédet éred,
Jő már ohajtva várt nagylelkű vezéred,
S hogy feljuttathasson boldogság pontjára,
Ma veszi fel ismét terhedet vállára,
Így ment rég Camillus Róma védelmére,
Így a nagy Hunyadi Erdélynek szélére,
Ki ott hazájának hív őrzőangyala,
Itthon nemzetének édes atyja vala.
Minek szaggatom fel újra sebeinket?
S néked is, kit most így éleszt a szabadság,
Oly számos megyékből öszvegyűlt magyarság!
Minek tartóztatom örömkönyveidet,
Melyekben lábbogni látom szemeidet?
Örülj! s imádd az Úr atyai végzésit,
Ki ekkép váltja fel népe szenvedésit.
Vígadj! és csókoljad jóltévő vesszejét,
Mellyel így késérté hitednek erejét.
"Él még, mondád, él a magyarok istene!
Ha ő nem akarja - ki tehet ellene?"
S íme! benne-vetett erős bizodalmad
Feltalálta híven-keresett oltalmad.
Jő, kivel virágzó szerencsédet éred,
Jő már ohajtva várt nagylelkű vezéred,
S hogy feljuttathasson boldogság pontjára,
Ma veszi fel ismét terhedet vállára,
Így ment rég Camillus Róma védelmére,
Így a nagy Hunyadi Erdélynek szélére,
Ki ott hazájának hív őrzőangyala,
Itthon nemzetének édes atyja vala.
De mely titkos érzés terheli szívemet?
Mely komor gondolat zavarja kedvemet?
Múzsa! ki elmémet az idők titkába
Felvivéd, jövendőnk kétes homályába,
Mégsem szűnhet-e meg hazánknak insége?
Soha sem lesz-e hát panaszinknak vége?...
Mely komor gondolat zavarja kedvemet?
Múzsa! ki elmémet az idők titkába
Felvivéd, jövendőnk kétes homályába,
Mégsem szűnhet-e meg hazánknak insége?
Soha sem lesz-e hát panaszinknak vége?...
"Magyar nép! feljött már napod valahára,
S mutatja, mint ülhess szerencséd jobbjára:
De vigyázz! s az égnek atyai szándékát
Imádván, használjad nyújtott ajándékát.
Még nem vagy a parton! Felhevült szívedet
Mérsékeld, s tartóztasd érzékenységedet,
Nehogy örömednek gátszaggató árja
Az ohajtott révből hajódat kizárja,
S megint a háborgó tengernek mélyére
Repítvén, bocsássa szelek tetszésére.
Szemfüles vigyázás kövesse hívséged,
Hogy el ne ragadjon régi hevességed!"
S mutatja, mint ülhess szerencséd jobbjára:
De vigyázz! s az égnek atyai szándékát
Imádván, használjad nyújtott ajándékát.
Még nem vagy a parton! Felhevült szívedet
Mérsékeld, s tartóztasd érzékenységedet,
Nehogy örömednek gátszaggató árja
Az ohajtott révből hajódat kizárja,
S megint a háborgó tengernek mélyére
Repítvén, bocsássa szelek tetszésére.
Szemfüles vigyázás kövesse hívséged,
Hogy el ne ragadjon régi hevességed!"
Ó magyar! ki sorsod ilyen változásán
Most méltán örvendesz jobbra-fordulásán,
Írd fel e napot jegyző-tábláidra,
Hogy lejutván híre késő fiaidra,
Boldogabb életünk ezen kezdetéről
Emlékezzenek meg Orczi nagy nevéről,
Ki, hogy áldást hozzon hazafi-társára,
Örömmel áldozza mindenét számára.
Eredj már, s ígérd meg igaz hűségedet,
Igérd vezérednek kész tehetségedet,
S figyelmezvén mindég okos tanácsára,
Tégy meg vele mindent hazád közjavára.
Most méltán örvendesz jobbra-fordulásán,
Írd fel e napot jegyző-tábláidra,
Hogy lejutván híre késő fiaidra,
Boldogabb életünk ezen kezdetéről
Emlékezzenek meg Orczi nagy nevéről,
Ki, hogy áldást hozzon hazafi-társára,
Örömmel áldozza mindenét számára.
Eredj már, s ígérd meg igaz hűségedet,
Igérd vezérednek kész tehetségedet,
S figyelmezvén mindég okos tanácsára,
Tégy meg vele mindent hazád közjavára.
