Batsányi János: Tünődés
Tünődés
Jer már, jer egyszer, csillagos ég dicső
Fénnyel mosolygó asszonya! Jersze már,
Fénnyel mosolygó asszonya! Jersze már,
| Fájdalmim érzékeny tanúja! |
| Verd el az ég szomorú homályát. |
Távúl hazámtól; messze vidék sovány
Határit őrző vad havasok között;
Határit őrző vad havasok között;
| S felhőkig-érő durva fogház |
| Rejtekiből az egekre nézvén, |
Óhajtva várom megjelenésedet. -
És íme! jőnek kellemetes szelíd
És íme! jőnek kellemetes szelíd
| Súgárid... Üdvöz légy, kegyes hold! |
| Könyveim árja között elázva |
Áldlak, s köszöntlek. Csak te tudod nyögő
Szívem keservét; ah! egyedül te vagy
Szívem keservét; ah! egyedül te vagy
| Még, a ki most is szánakodva |
| Nézsz le reám, s panaszimra hallgatsz. |
Ím, elhaladván útja felét az éj,
Némulva fekszik s szendereg a világ.
Némulva fekszik s szendereg a világ.
| Ím, nyugszik a természet is már, |
| S nyúgoszik ővele minden állat. |
Szárnyára kelvén, széjjel uralkodik
A csendes álom: fekve pihenteti
A csendes álom: fekve pihenteti
| Földünknek elfáradt lakossit, |
| hogy kifogyott erejek megadja. |
Ah! elkerűl, és messze hagy engemet...
Sajnálja tőlem balzsama cseppjeit.
Sajnálja tőlem balzsama cseppjeit.
| Csak boldogokhoz mégyen; és azt |
| Nézi, hová siet a szerencse. |
Elcsendesedtek társaim is, setét
Szurdékaikban: nem merik átkozott
Szurdékaikban: nem merik átkozott
| Órában épült zárhelyünknek |
| Felfakadó panaszos nyögéssel |
Mély hallgatását félbeszakasztani.
Elcsendesedtek,- mint amaz óriás
Elcsendesedtek,- mint amaz óriás
| Kőszikla-barlangjában a bölcs |
| S bátor Ulissz követői hajdan. |
(Kik vagytok ah! s mely mostoha sors kemény
Tetszése kéntet títeket itt velem
Tetszése kéntet títeket itt velem
| Szenvedni? Melly isten haragja, |
| Melly vak eset hoza minket öszve?) |
Búsongva szállong ablakaink körül
A bújdosó szél; s terjedező hajam
A bújdosó szél; s terjedező hajam
| Fürtét az arcámon lefüggő |
| Könybe keverve, tovább kovályog. |
Így csak te vagy még, csak te vagy, a kinek
Mondhassa vérző szíve gyötrelmeit
Mondhassa vérző szíve gyötrelmeit
| E szenvedő, kit sorsa kínos |
| Terhe alatt elepedve szemlélsz. |
Mit látok? Itt hagysz újra te is? Kegyes
Vígasztalóm! itt hagysz-e te is megint?...
Vígasztalóm! itt hagysz-e te is megint?...
| Kell menned ah! s nem tarthatod meg |
| Gyors kerekét siető kocsidnak. |
Folytasd, szelíd hold, pályafutásodat;
Enyhítsd nememnek bánatos éjjelét.
Enyhítsd nememnek bánatos éjjelét.
| Tűrj, halhatatlan lélek! Eljő |
| Néked is a kiszabott idő; tűrj, |
Míg földi pályád végihez érkezel.
Vesd félre már bús gondjaidat, s remélj.
Vesd félre már bús gondjaidat, s remélj.
| Ismér az ég!... Megszán, s kiszólít |
| E hazug és csapodár világból. |
(1795)
