Batsányi János: Verseghy Ferenchez
Verseghy Ferenchez
Te, kit legrégibb híveim
S mint boldogabb esztendeim
| Között leghívebbnek lelek, |
| Társát, szeretve tisztelek; |
Ki hogy hűségem karjain*
S velem hazánk oltárain
| Karunkba béavatkozál,** |
| Főbusnak eggyütt áldozál,** |
M. Muzéum.
Ott.
Ott.
Ha hív öledbe rakhatám
Enyhülve s bátran járhatám
| Szándékim édes titkait, |
| Pályám veszélyes útjait. |
De, hogy hazád s barátidért
Éltemnek már enyészni tért
| Öcsénkkel meg feltámadál, |
| Kedvéhez új reményt adál, |
Sőt megtartván vad mostohánk,
Hogy el ne veszne még hazánk
| A Sors, az volt tán egy oka, |
| Több kínra szánt két bajnoka. |
- - - - - - - - -
Mert Tullius pallosra jut,
| Üldöztetik szünetlenül; |
| S Neró királyi székben ül. |
(1795)
