Berzsenyi Dániel: HIMNUSZ KESZTHELY ISTENEIHEZ

Teljes szövegű keresés

HIMNUSZ KESZTHELY ISTENEIHEZ
 
1817. febr. 12.
 
Ki zengi e nagy század erőseit
S omló trónusait? ki Agamemnonát
Korunknak s Aulis áldozatját
S Iphigenia szemérmes arcát?
 
Feldúlt világunk üszkeit, a Tridenst
S villám ostromait, a lerogyott Gigást,
A megrepesztett Calpe szirtját
Pindari lángajak ömledezze;
 
Ti, oh szelídebb égiek! akiket
Keszthely béavatott szent palotáiba,
Ti, éltető Ceres s dicsőebb
Lelket adó Helicon leányi!
 
Vidám avénám títeket énekel.
A szebb emberiség bennetek él s tenyész,
Ti adtok annak földi, lelki
Jobb eledelt s magas égi éltet.
 
Ceres! te hívtad erdeiből elől
A vadságba merűlt emberi nemzetet,
A makk s gyökér helyett az édes
Búzakalászt neki megmutattad.
 
A társas élet szent szövedékeit,
Az erkölcsi világ új elementumit
Te fűzted egy nagy kapcsolatba
Célra vivő örök ösztöninkkel.
 
Munkált az ember, s tárgyaihoz jutott:
Bátorságba' szedé míve gyümölcseit,
Vígan, nyugodtan éle csendes
Sátoribann az arany világnak.
 
De még lefojtva szúnyada kebliben
A szebb aetheri rész. Múzsa! te illetéd
Nektáros ujjal égi lantod,
S zengzete gyult erein keresztűl.
 
Zúgván felébredt a lekötött erő,
S mint új lény, leveté állati nyűgeit,
S a még nem ismért lelki élet
Képei közt lebegett örömmel.
 
Főbb létre lobbant lelke feloldozá
A szép, jó s az igaz mennyei csírjait;
Zengtél! s körűlte új világ és
Elysion nyilt bús vadonján.
 
Zengtél! s szivének hurjait illetéd:
Forró melle dagadt, homloka virrada,
Elméje szárnyalt, s a tudásnak
Békerülé sivatag határit.
 
Zengtél! s dalodra Theba felépüle,
S a boldog görög ég csillaga felderűlt,
S te zengsz, ha Rómát a kerek föld
Rettegi, és te, ha azt lerontja;
 
Te zengsz, ha Franklin lelke, merész keze
Villámot leragad s sceptrumokat leránt,
Ha Newton és Kant a Teremtő
Titkait oldja, s világot alkot.
 
Kronos leánya! Delphi nagy istene!
Ti munkátok azon titkos örök kötél,
Melly a halandó port s az istent
Egy csuda mívbe csatolva tartja.
 
Oh, lakjatok hát e kies ég alatt,
Bájoljátok ide Enna virányait
És a virágzó Attikának
Hajdani szép ideit s Saturnust,
 
Hogy vérrel ázott századaink nyomán
A szent pálma arany bimbai nyiljanak,
S e kis magyar Weimar öléből
Lássa hazánk kiderűlni napját.
 
Oh, látja! s ím a harc deli nemzete,
Melly még csak hadi zajt esmere és halált,
Lerakja harsogó acélit
Színed előtt, ragyogó Napisten!
 
Lerakja s áldoz, s mint mikor a Bakonyt
Messzünnen riadó mennykövek és szelek
Csattogva rázzák, zeng fölötte
Tegzed aranynyila és az Aegis.
 
[1817. febr.]

 

 

Annotációk
Szövegrészlet kijelölését követően fűzhet hozzá magyarázatokat.
További információk

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages