Berzsenyi Dániel: MELISSZÁHOZ
Alcíd s Pelídes isteni tettein,
Fellengjen a dircéi harsány
Hattyu szerént az Olymptetőken:
Itt, e romános Tempe vidámjain
Öntöm ki szívem gerjedelmét
Socrat ölébe Anacreonnal.
S bús arculatját harcai közt, midőn
A megzavart renden keresztűl-
Rontja magát dühödő haraggal?
Hajdú vivását, amikor a lovast
Dárdája szórja, s mennykövek közt
A meredek falat ostromolja?
A csendes erdő boltjaiban szeret
Víg lantja zengni, s rettegéssel
Néz az erős hadak istenére.
Vídám enyelgést s gyenge szerelmeket,
S tőled, tetőled, szép Melissza,
Kér koszorút epedő ajakkal.
Tűzz egy virágszált barna hajam közé:
Nem kell borostyán, nem kiáltó
Párosi kő nyugovó poromra.