Csokonai Vitéz Mihály: A poéta gyönyörködése
A poéta gyönyörködése
Ugyan tehát mit érsz azzal,
Hogy kincseid nagy halmazzal
| S mi hasznod e munkába, |
| Gyűjtöd bé a ládába? |
A te szívednek bálványja
Bokros gondok között hányja,
| A fösvénység angyala |
| Nincs étele s itala. |
Te a királyok udvarát
A nagyok csalárd pitvarát
| Éhen és szomjan lesed, |
| Szívszakadva keresed. |
A kevélyeknek lábait
S ezzel hiánosságait
| Örvendezve csókolod, |
| Érdemidnek pótolod. |
Te nem sajnálsz mászni porba,
Csakhogy szabad légyen sorba
| Másoknak rabja lenni, |
| A több kopókkal menni. |
S eképpen nyert érdemeid
Szolgaságos szép jeleit
| Ruháidra varratod, |
| Azokon fitogatod. |
A gazdag paszamántokkal
Hogy több paszamántosokkal
| Láttatol jelenteni, |
| Tartozunk becsűlleni. |
Azért fellengős palotát
Amelybe bíbort s tafotát
| Rakatsz a felhők között, |
| A más világ kötözött. |
A szegénytől gráciádat
S tőled készűlt palotádat
| Sok grádicsra emeled, |
| Még magad is tiszteled. - |
De légyen ez a szerencse,
Sorsom ettől az ég mentse,
| Légyen tiéd, barátom! |
| (S menti is, amint látom.) |
Egy helyhez nem kötelezem
S így magam le nem vetkezem
| Én gyönyörködéseimet; |
| Szabados tetszésemet. |
Minden, ami csak szépíti
Bennem a gondot enyhíti,
| Az egész természetet, |
| Mely rabszíjjára vetett. |
Az éneklő madarkákkal
S a csendes etéziákkal
| A szép napot tisztelem, |
| Élesztgetem kebelem. |
Ha sétálok, szép útamon
S kevélységgel a Salamon
| Liliomon sétálok, |
| Dicsőségén járkálok. |
A hegyek hűs forrásai
Ezt a királyok borai,
| Lelkem felébreszthetik, |
| Óh, ezt ritkán tehetik. |
Édes anya a természet,
Ez legtöbbször elenyészet,
| A bujaság mostoha, |
| Az nem változik soha. |
A gyönyörűség karjait
S pengetvén lantom húrjait,
| Itt kinyújtja énnekem, |
| Lelkesíti énekem! |
