Csokonai Vitéz Mihály: Baráti búcsúvétel
Baráti búcsúvétel
Már hát külön választ a végzés bennünket,
E kötéssel eggyé azért kellett lennünk,
Hát amit annyi sok esztendő érlele,
Óh, gyászos végezés irtóztató pontja,
S így a legkedvesebb vagyonunktól megfoszt,
Barátság, barátság, óh édes nevezet,
Be gyakran méreggel van mézed keverve,
Véltem, hogy egymástól hóltig el nem válunk,
De lám, más lappangott, lám, a fatum alatt,
Különválunk tehát egymástól egészen,
Bár én nyomorogjam Spitzberg havassain,
Én Amerikán túl vonjam magam hátra,
Az én estvém légyen tenéked reggeled,
Mostan kedves képed utóljára látom,
Hozzád ez utólsó szó rebeg ki számon,
Megosztja egymáshoz forradott szívünket. |
Hogy annál keserűbb búcsút kelljen vennünk. |
Most vész el, s nem lehet már most élni vele? |
Mely két szerető szív frigyeit felbontja, |
Mikor két barátot kegyetlenűl megoszt. |
Melyre sohajtással sok szív emlékezett, |
Bontván örömünket szívünk új keserve. |
Megoszlatónk lehet csupán csak halálunk: |
Amely most közöttünk vont örökös falat. |
De lelkünk tovább is egymás mellett lészen. |
Te járkálj a festett hottentót partjain, |
Téged tartóztasson a forró Sumátra, |
Mégis együtt élek s együtt halok veled. |
Ah, már isten hozzád, szerelmes barátom. |
Légy te hív Pithias, leszek én hív Dámon. |