Csokonai Vitéz Mihály: A vídám természetű poéta
A vídám természetű poéta
Sírhalmok! Gyász temető kertek
Mostoha keblében hevertek,
| Melyek örökös setétség |
| S szívet borzasztó csendesség |
| Ti bús melankóliának |
| Setétes vőlgyei! |
| Hol szomorú múzsájának |
| Áldozott Hervey. |
Itt az érzésnek minden neme
A semmitől írtódzik szeme,
| Még az élőben is meghal. |
| Füle csak csendességet hall, |
| A ciprus a hold fényjénél |
| Árnyékát mutatja. |
| Egy sírból kitántorgott szél |
| Bágyadtan mozgatja. |
Szörnyű környék! melyhez a lélek,
Félhóltan hátrál vissza vélek.
| Fantáziáin repűlve, |
| Irtódzással megy s réműlve, |
| Szörnyű környék! kérkedj bátor |
| Bús lantú Youngoddal: |
| Isten hozzád, gyászos sátor! |
| Komor ángulusoddal. |
Mások irtóztató énekkel
Jajgassák keserves versekkel;
| Bőgessék bús obojjokat |
| És siralmas nótájokat |
| Kerítse szürke Hesperis |
| Gőzölgő fejeket: |
| Én nem óhajtom egyszer is |
| Követni ezeket. |
Nékem inkább oly koszorú
Melynek színe nem szomorú,
Ezt a vídámabb Múzsáknak,
A mosolygó Gráciáknak
| Kösse felkent fejemet, |
| S múlatja a szebb nemet: |
A mosolygó Gráciáknak
| Fűzzék öszve rózsaszínű ujjai, |
| Élesszék fel ambróziás csókjai. |
Nem kell ciprus, mellyel Racint
Apró viola s hiacint
Apró és kék tőlcsérjei
Olyak, mint szépem szemei.
| Tisztelte Melpómene, |
| Bár hajamon fénylene: |
Olyak, mint szépem szemei.
| Ez kell nekem. - Homlokomat ne érje |
| Shakspeárnak akónitos fűzérje. |
Így veszem fel víg lélekkel
S majd kedvesem egy énekkel
Míg leng az estvéli szellő
Szárnyán egy nektárt lehellő
| Gyengén rezgő lantomat, |
| Lelkesíti húromat. |
Szárnyán egy nektárt lehellő
| Rózsában a kis szerelmek megszállnak |
| És mennyei harmóniát csinálnak. |
Szívünk elolvadt részeit
Pauzák únalmas ideit
Ah! a híves esthajnalon
Így alszunk el egy szép dalon,
| Élesztjük új dalokkal, |
| Édesítjük csókokkal. |
Így alszunk el egy szép dalon,
| S énekünknek végső bágyadt szózatja |
| Az andalgó vidéket elaltatja. |
