Csokonai Vitéz Mihály: A tél
A tél
Mormolnak szelei a fagyos északnak,
Ellepik a főldet sűrű fergeteggel,
Melyeket őszítnek a havak és derek,
Zúzmarázos a Bak csillámló szakálla,
Vége felé járván a fagyos december,
Szellős volna nagyon az ing s a papucs ma,
A vékony rokolyás leánynak s a pőre
A farkasok, medvék, rókák hébe-hóba
A többi állatok merűlvén álomba,
A madarak nagyobb része elútaza,
Az is a városhoz közelebb szivárog
Komor minden, minden szomorúnak tetszik,
Mindent öszvebágyaszt és puhít ostoba
Csupán az örvendő fársáng víg zászlója
Mely, víg kiáltással felemelvén fejét,
Őltözik magára sokféle maskarát,
Víg ebédeket tart terített asztalán,
Táncos szobájába víg muzsikát penget,
Szánkáz, s esik néha olyan is a szánba,
Követi sok gavar, csirippol utána
Balgatag nagyvilág! ez-é a múlatság,
Ez-é a múlatság? amelynek utána
Hogy visszanyerhesse azt az állapatot,
Lármás vígasságok, eltikkasztó bálok,
Adnak-é a magát megúnt természetnek
A sok szófi beszéd, kicsapongó Ámor,
Múlattat-é olyan mismás gyülekezet,
Mert kit baráttá tesz a bál tánca s bora,
De a tánc?...Hát úgy jő vissza egészségünk,
S úgy vidít meg a bor, ha délig hortyogva
Úgy megy majd gyomrunkban jól a concoctió,
Igaz, van recipe: megterhelt és heves
S a nemalvás után jólesik az álom,
Osztán a bál nem áll csupán dobzódásba,
Ha az ember magát ilyekbe nem ártja,
Igaz: de ezekért mennyi esztelenek
Mit ér a kártyapénz? kétséges nyereség,
S a fülekbe Ily szó mennyiszer ütközött
Ni, a huncfut tőlem Trézsit elragadta! -
S ez a szép múlatság így mégyen előre
De hagyjuk el: s a Bál-istent ne gúnyoljuk,
Hagyjuk el; máris sok Bál papja s nimfája
Sok ifjú gavallér öszveszid engemet,
Sok módi kisasszony, mint paraszt verseket,
De méltóztassanak megengedni kérem,
Remélem, az urak többet is találnak,
Vojtára, langauszra, puncsra nem mehetek,
Szerelmeskedni is Póppal vagy Gesznerrel
| A zsindelyre vastag jégcsapokat raknak; |
| A folyóvizeket megkötik hideggel, |
| Az öreg tél fején villogó puderek. |
| Csörög a jég miatt minden szőri-szála. |
| Decembert hordoz már magán minden ember. |
| Bezzeg becsbe is van a bunda s a kucsma. |
| Gatyájú legénynek borzad minden szőre. |
| A sűrű erdőbe mennek prédálóba. |
| Alusznak az ősszel készített alomba. |
| Csak veréb, csak varjú maradt idehaza. |
| S a disznótorokba örömnótát károg. |
| Mihelyt a tél borzas csillaga feltetszik: |
| Levegő egével a béfűtött szoba. - |
| Lett az elzsibbadt szív megvígasztalója. |
| Ugrál az új havon, nem találja helyét. |
| Ugrós kozák táncra billegteti farát. |
| Markába pecsenye, kulacs az oldalán. |
| Kurjongat s a búnak jó'tszakát izenget. |
| Amilyent nem igen tennének románba. |
| Sok dáma, ki három férjet is kívánna. - |
| Amelyet únalom követ és fáradság? |
| A test még egy másik múlatást kívánna; |
| Amelybe addig volt, míg még nem múlatott. |
| Bennetek mely kevés örömöt találok! |
| Újúlást, amelyek ezekből születnek, |
| Komor álmatlanság, harmadnapi mámor? |
| Melyet oda tánc, bor s nem barátság vezet? |
| Az nem barát, hanem csak pajtás s cimbora. |
| Ha előbb a táncba elvész frisseségünk? |
| Fekszünk krápulába virradtától fogva? |
| Ha mind dosztig esszük a bálba, ami jó? |
| Gyomrunknak új erőt ád a korhel-leves; |
| Lehet másnap estig aludni. - Sajnálom! - |
| Evésbe, ivásba, táncba, ugrálásba: |
| Van dáma beszélni, van játszani kártya. |
| Egymásnak kőltséget s lármát szereztenek? |
| Mit ér a báldáma? másé a feleség. |
| A dámázók között s a kártyázók között: |
| Hiszen nem is pikket adott az ebatta! - |
| Lármáról szitokra s végre gyíklesőre. - |
| Mert a nagyvilágnak orrát felborsoljuk. |
| Szentségtörő múzsám excommunicálja. |
| S kiveti a kaput zsebjéből könyvemet. |
| A toalettjéről leszórja ezeket. |
| Hogy e tekintetes lármát nem dicsérem. |
| Akik nem hajtottak még térdet a Bálnak. - |
| Két barátom van itt, vélek beszélgetek, |
| Jobb szeretek, mint ott sok pajzány stuccerrel. |
