Csokonai Vitéz Mihály: Az álom
Boldogok azok, akik úgy alusznak, |
hogy többé fel nem ébrednek. Sőt ez a |
kívánságom is haszontalan, ha az álmodozások |
ostromolják a sírhalmokat. |
Préd. 3 : 19, 20, 21. |
Az éjjelnek barna palástja van rajta, |
Alóla altató mákolajt csepeget, |
Szemhéjaknak édes nyúgovást engedett. |
Ringatja s egy másik világba tesz minket, |
Valóság képébe tűnő ábrázatja. |
Az áldás javait bő marokkal méri, |
S a kétség szélére viszi életünket. |
Valódi örömöt terjeszt ő szívünkbe; |
Ellankadt erőnkhöz új erejét toldja, |
Új életre hozván gyógyító mézével, |
Szívünkből a Léthe partjaira űzi. |
Éltünknek legnagyobb terhe s szenvedése, |
Bennünket holtakká tészen utóljára. |
Csak egy kis szuszogás hiteti el vélünk. |
Mikor alszik el még maga az alvás is? |
Amellyel örökre bíztat a sírhalom? |
Mikor vetsz örök zárt szemem fedelére, |
S belőlem csak egy por és csak egy név váljon? |
Tetőled belőlünk egyéb nem maradhat. |
Csak festett nyoszolya s hímes superlátok. |
Hogy arról magunk sem fogunk semmit tudni, |
Hogy holmit csinálnak még sírjokon belől, |
Mert csendesek minden holtak alvásai. |
Őrólok álmokat látunk és beszélünk. |
S ha álom, miben áll? én fel nem találom. |
Azaz főlddé válik testünknek porfala; |
Bomlani kezdenek a részek egészen. |
S a göröngy közt marad csak a skeletonja; |
Egy rakás agyaggá változik maga is, |
S sírjok körűl lidérc-formában jelennek, |
Főld színén maradnak, s öszveegyesűlvén, |
Melyből azt a kövér nedvességet nyeri. |
Ha temető kertben van a kaszálója, |
Amelyet a magyar s török test trágyázott, |
Szagát sok büszke ló s el nem szenvedheti. |
A főldi részekből plánta s növevény lész, |
Belőle magoknak lételt s növést vesznek. |
S nincsen munkáiban hízak és enyészet; |
Egynek elfogytával másikat táplálja. |
Míg fűből s állatból e testet nem vettem? |
A magam-nem-tudás csendes éjjelében, |
Részecskéje, akkor ki nem fejlettem volt. |
Mint annak egy piciny megholt részecskéje. |
Ami bölcsőm előtt történt vala velem: |
S élőből egy rakás minerále lészek. |