Csokonai Vitéz Mihály: Gróf Károlyi József úrnak
Gróf Károlyi József úrnak
A nagy gróf Károlyi Józsefet s isteni
Fényű virtussait kezdem énekleni.
S engedd, hogy a költő véknyan szőtt meséje
Lehessen ártatlan fejed piperéje.
Csak alig virágzott ifjúsággal képe,
Már az érdem köves bércére fellépe.
S követvén ősinek dicső nyomdokait,
Botlás nélkűl járta darabos hantjait.
De mégis, hogy útját emberűl megfussa,
Van egy kézenfogva vivő Frónimussa.
Tudván, hogy e csalárd énekű szírenek
Sok nagyot halálos sírba temettenek.
S végre kimerített erővel, izzadtan
A meredek bércnek szélére felpattan.
Hol a tiszteletnek űlvén hintajába,
Az érdemmel együtt megy dicső várába,
Letörölvén izzadt cseppjeit újjával,
Éleszti az égből szállt ambróziával. -
Viszi a dicsőség fényes templomába,
Mely a hegytetőn függ, az ég szomszédjába.
Itt a dicsőségnek vezeti elébe
Károlyit s ajánlja ősei rendébe.
Kiknek már neveik a templom falába
Metszve tűndökölnek adamás táblába.
A József nevét is ezek után vágja,
Hogy az idő irígy foga meg ne rágja. -
Mennyei súgárral ragyogtatja szemét,
Mely világosabbá tégye nagy érdemét. -
Mely a gyémántokkal fénylő falak mellett
Örök tiszteletű árnyékkal zőldellett.
Amint fekűvének itt a hazafiak
Örök áldására méltó Károlyiak:
Melyek a nékiek áldozó hazának
Sóhajtásaitól gyengén suhogának.
A dicsőség egyik laurusra felhága,
S róla egy pár legszebb ágacskát levága.
Még most is könnyekkel csorgott ágacskája,
Melyet sok hazafi hullatott reája.
Ezt kötötte öszve, s a mindég mellette
Őrt álló Zichynek kezébe engedte.
Meglett: s ekkor eljött Zichy Károlyival,
A haza sokféle rendű fiaival. -
Kérvén térdhajtással annyi gráciáját,
Hogy végye kedvesen vékony hederáját,
S ámbár ékesítse dicső borostyánja:
Ez is homlokait csókolni kívánja;
Mellyel eránta a múzsák viseltetnek.
Fényű virtussait kezdem énekleni.
Legszentebb igazság! hagyd el az egeket! |
Szállj le s újjaiddal illesd ez éneket! |
Lehessen ártatlan fejed piperéje.
Mondd meg a dicsőség halmán Károlyinak, |
Mint adódott fényes széke atyjainak. |
Már az érdem köves bércére fellépe.
S követvén ősinek dicső nyomdokait,
Botlás nélkűl járta darabos hantjait.
Bár a most serdűlni kezdő Alcidesnek |
Sokan sok akadályt s leseket keresnek: |
Van egy kézenfogva vivő Frónimussa.
A gyönyörűségnek, mely a virtust veszti, |
Bágyasztó karjai közé nem ereszti. |
Sok nagyot halálos sírba temettenek.
Megvetvén hát ifjú szíve puha kényjét, |
Mászkálja a virtus és érdem ösvényjét |
A meredek bércnek szélére felpattan.
Hol a tiszteletnek űlvén hintajába,
Az érdemmel együtt megy dicső várába,
Itt elkopott útas-ruháit leveti, |
Bársony palástjába Hónor őltözteti. |
Éleszti az égből szállt ambróziával. -
Azután csókokat orcájára vetvén, |
Fejet hajt, és nyájas karjain vezetvén, |
Mely a hegytetőn függ, az ég szomszédjába.
A halhatatlanság pitvara, s mennyei |
Éltünknek itt nyílnak örök esztendei. |
Károlyit s ajánlja ősei rendébe.
Őseinek; akik már a dicsőségnek |
Egén első fényű ragyogással égnek. |
Metszve tűndökölnek adamás táblába.
S lelkeik egy fényes ködből font fellegnek |
Szárnyain a többi hérókkal lebegnek. - |
Hogy az idő irígy foga meg ne rágja. -
Ekkor a dicsőség székébe űltette, |
Isteni kezeit rá áldással tette. |
Mely világosabbá tégye nagy érdemét. -
Végre a templomból mindnyájan kijőnek, |
Viszi karonfogva egy laurus erdőnek, |
Örök tiszteletű árnyékkal zőldellett.
A héróknak sírja egy csendes berekbe |
Szent borzadást öntött a néma lélekbe. |
Örök áldására méltó Károlyiak:
Tisztes hamvaikon borostyánok nőttek |
S felettek szentséges árnyékokat szőttek. |
Sóhajtásaitól gyengén suhogának.
S a bennek pihegő ekhónak kebele |
A sír felé bágyadt hanggal nyögdécsele. |
S róla egy pár legszebb ágacskát levága.
Mely a fáról függő és ellenséges vért |
Izzadó fegyverek vasához még nem ért. |
Melyet sok hazafi hullatott reája.
Meleg volt még most is a hív magyaroktól |
Levelére mélyen raggatott csókoktól. |
Őrt álló Zichynek kezébe engedte.
Nem lévén senki is nála méltóbb erre, |
Hogy laurust tehessen egy ilyen emberre. |
A haza sokféle rendű fiaival. -
Melyet látván Pallás, a megkoszorúzott |
Grófnak múzsáival örömnótát húzott, |
Hogy végye kedvesen vékony hederáját,
Melyet az örvendő magyar Hélikonnak |
Ártatlan leányi tisztelettel fonnak. |
Ez is homlokait csókolni kívánja;
Hogy tanúja légyen azon tiszteletnek, |
Én is itt a hegy tövében, |
Hol nem igen meredek, |
Nagysádnak magam nevében |
Apró violát szedek; |
És laurusához kapcsolva, |
Bémutatom kézcsókolva: |
Végye tőlem kegyesen! |
Az élő nyelven tett köszöntés
Eljöttetek hát, óh, haza nagyjai!
Dicső személyek! akiket a mai
Dicső személyek! akiket a mai
Idők örömmel énekelnek |
S glória vára felé emelnek. |
Nagy nemzetünknek csillaga, gróf Zichy!
Dicséretinknek érdeme csak kicsi:
Dicséretinknek érdeme csak kicsi:
És így talán homályosítjuk |
Majd ha nagy érdemidet nagyítjuk. |
Nagy gróf, dicső vér, Károlyi! Nagy nemed
Nagyobbra fogja vinni nagy érdemed:
Nagyobbra fogja vinni nagy érdemed:
Mi hát, kik e kis vőlgybe űlünk, |
Mély özönébe nem is merűlünk. |
Köszönni mégis tiszteletünk vezet,
Csókolni légyen hát szabad e kezet!
Csókolni légyen hát szabad e kezet!
Hadd zengjen ilyen szíves ének |
A magyarok kegyes Istenének: |
Dicső hazánknak nagyjai, éljetek!
Járjék az érdem istene véletek,
Járjék az érdem istene véletek,
A virtus érc bástyája légyen |
S több koszorút fejetekre tégyen. |
Múzsák, vegyétek isteni szárny alá,
Ezt már sok árva múzsa tapasztalá;
Ezt már sok árva múzsa tapasztalá;
Hogy védjen Ily hatalmas Aegis |
Béfedezése alatt az ég is! |
Az énekek
Fébus
A Hónortól, Pallástól és Hírtől kísértetve a Múzsákhoz
A Hónortól, Pallástól és Hírtől kísértetve a Múzsákhoz
Fébus
Múzsák! kik a zőld Tempében
Múlattok a hegy tövében,
Kezdjetek új éneket,
A most jött fő rendeket
Múlattok a hegy tövében,
Jertek vígan énekelő |
Lanttal elő! |
A most jött fő rendeket
Vélek tisztelvén. |
Múzsák
Óh, mi nem hallottuk még,
Mely méltóságos vendég
Mely méltóságos vendég
Peng itten a Hír nyelvén? |
Peng itten a Hír nyelvén? |
Fébus
Itt országunk fő bírája,
Kit méltán tisztel hazája,
Kit méltán tisztel hazája,
Eljött hazánk nagyjaival |
S Károlyival. |
Múzsák
Gróf Zichyt, gróf Károlyit,
A Thémis apostolit
A Thémis apostolit
Látja Pallásunk. |
Fébus
Tiszteljétek énekkel!
Múzsák
Ekhózzon hát nevekkel,
Ekhózzon hát nevekkel
Ekhózzon hát nevekkel
Örvendező szállásunk! |
Örvendező szállásunk! |
Fébus
Nohát hárfátok
Ha leraktátok,
Tágúlt húrjait
Hangoztassa itt
Mondjatok mindnyájan tátott
Torokkal hangos vivátot,
Ha leraktátok,
Szedjétek kezetekbe. |
Hangoztassa itt
E kies berekbe. |
Torokkal hangos vivátot,
S e két méltóság nevének |
Zengjen Pinduson az ének. |
Múzsák
Éljen Zichyvel
S kísérőivel,
Mi térdhajolva
És kézcsókolva
Azt kívánja e vivátunk,
Melyet az égre bocsátunk,
Hogy sok időkig,
Sok esztendőkig
Mert mindnyájának
Szíve hazának
S kísérőivel,
Éljen Károlyink, éljen! |
És kézcsókolva
Mind tiszteljük mélyen; |
Melyet az égre bocsátunk,
Azt kívánja Debrecennel, |
Azt nemzetünkbe mindennel: |
Sok esztendőkig
Tartsa meg őket az ég! |
Szíve hazának
Szeretetivel ég. |
Fébus
Rekesszük mindnyájunkat nagyságtok kegyes szívébe.
Múzsák
Rekesztjük mindnyájunkat nagyságtok kegyes szívébe!
Élesztgessen bennünket annak szeretetivel.
Élesztgessen bennünket annak szeretetivel.
Fébus
Óh, ne vessen el!
Múzsák
Óh, ne vessen el!
Fébus
Fedje Pindusunkat!
Múzsák
Fedje Pindusunkat!
Nagyságtoknak szenteljük fel mindnyájunkat.
Nagyságtoknak szenteljük fel mindnyájunkat.
1794. július 5.