Csokonai Vitéz Mihály: [Szomorú hallgatók...]
Élők és halandok, mind cserép edények, |
Mi, mondom, mindnyájan halálhoz készűlünk. |
Szükség az életet gyomorból útálni. |
Akiket a világ elkezdett útálni, |
E világ és ennek emlőit szopjátok, |
Hogy néktek is ez a világ mostohátok. |
Tarthatjuk azt méltán mutató tűkörűl. |
Mindeniken az Úr képe van lefestve, |
E romlandót amaz örök boldogsággal, |
Ha azt mondjuk, hogy ez árnyék, amaz a test. |
Szerelmét szivünkből hogy így levetkezzük. |
Azok közűl kettőt-hármat elszámlálok. |
De ezt azok közzűl választom elsőnek, |
Egy dolog egyszersmind jó, rossz; hasznos, káros. |
A négy elementum elég lesz, úgy látom. |
Mint a pára, melyet nevezünk áernek, |
Csak ebben, hogy ki s be járhat lehellete. |
Az áert, majd lelkét kinyomod belőle. |
Nem vagy-é ellenünk kikelő mostoha? |
Hogy magad ölöd meg, akit te feltartasz. |
Amely eltemeti az egészségest is, |
Ellenséget magunk magunk ellen hívunk. |
Azok a hiúzt is vakító lámpások. |
Ha itt használ, ejt majd amott hasonló kárt. |
E' gyújtja fel a port, kardot, ágyút készít. |
Az arany és ezüst a szívnek bálványa, |
Aranyát, hogy tőle elváljon salakja. |
Elszéledett hamva gyalázatát szólja. |
A tüzet igazán; de csak most ellene |
Kiket egy órányi tűz tesz szegényekké. |
Melyekbe a haszon s kár öszveütközött. |
Sok ezer meg ezer embert felnevele. |
Úgy hogy sok megéri véle s több veszteget. |
Hogy az emberek közt nincsen jobb uzsora. |
Gyönyörködtetést is ád rá szerzésképpen. |
Győzeti Salamont a liliomokkal. |
Méreggel van kenve majd mindenik falat, |
Melyből édes gyökér s orvos fűvek jőnek. |
Ez is ha most használ, másszor visszafizet. |
Hogy éltét egy kis szál deszkára űltette, |
A világ mind inkább-inkább gazdagodik. |
A víz is a gyilkos Márs mezeje már ma. |
És kék színét veres bársony pirosítja. |
Sok tengerhez szomszéd főld bizonyság lehet. |
E világon az is, ami hasznos, káros. |
Ezeket megvetnünk nem kevés itélet. |
Itt lehet a dolgot lefestve szemlélni, |
Tovább az ékesen szólásra már nyelve, |
Salamonnak minden hiábavalóság. |
Hogy mitsem nyom éltünk mérőserpenyőben. |
Sok szívet részekre szaggató siralom. |
Gyász felhőben a nap így borúl a délben, |
Már az esztendőnek végét is szakassza? |
Amely még borostyánt vár, nem sötét mirtust. |
Hogy még ősz vénséget értek, s késő telet, |
E sírnál most minden reményt feláldoztok. |
Itt egy ártatlan szín, fehér liliomot. |
Hogy nyomozza mintegy a reggelt az estve. |
A nem reménylt nyilak még jobb sebet vágnak. |
Itt a példabeszéd tehát helyet talál: |
Amint egy bizonyos bizonytalansággal. |
Állandó törvényje nagy és állhatatlan. |
Néma tanúk vagytok, kik benne hevertek. |
Addig nincs bélátó sugára szemünknek. |
Az ifjak félhetnek, a vén nem remélhet. |
Nem fest a halálnak szemfényvesztő mázat. |
És micsoda fáról esett, megmutatta. |
Úgy múlatott, mint egy szentelt templomában. |
Két szín ábrázatján szavai készűltek. |
Velek másoknak is hasznot kőlcsönözne, |
Hogy élete vége haladna későre. |
A halál, amikor egyszer célba vette. |
A tavasznak első napján éltére száll, |
A huszonharmadik esztendő folytában. |
Kűldi a holtaknak néma seregében. |
Nincsen határ szabva, meghalhatsz még ma is. |
Azzal is a halált tőled el nem zárod. |
Ki az öt szűzekkel felkészűlt olajjal. |
Azért menyegzőbe jutott idejében. |
Mint amit Esternek a király kinyújtott. |
Uralkodj szívedre hatott bánatodon, |
Mondjad hát, légyen meg az Úr akaratja. |
Éles nyíl, mely téged most harmadízben sért. |
Ki vélte, hogy a gyász után ezt is érjed? |
E' gyönyörűséged s kerted veteményje. |
Ha most látogatott, ismét megvígasztal. |
Verje mind hatalmas kézzel vissza őket. |
Az állandóságnak örökös helyére. |
Jertek, hűségteket hív szívnek esméri. |
Csak egyek voltatok négyen ő szívével, |
Titeket azon egy aranyláncra vezet. |
Mintha most válna el öt eggyé lett lélek. |
Látom, mintha volna írva homlokodra. |
Már készűlő lelke terád is lehellett, |
A halál fagylaló kezét rávetette. |
Most ment ki belőle, hogy menni kelletett. |
Kikészűlő lelke még kék ajjakán űl. |
Élj és bírj ez élet minden örömével. |
Ne támadjon napod bévonó felleged. |
Voltatok köttetve holtig szívességgel. |
Reád is az áldást örömmel bocsátja. |
Sok seculum vele hogy dicsekedhessen. |
Atyafiságod vévén tisztelettel. |
Éltetek határát boldogságban messze. |
- - - - - - - - - hív párja,
Ezek közt ötödik és utolsó - - -
Kit bíztak az egek egy nagy poétára, |
Koronázd meg végre megőszűlt fejeket. |
Mint egy nagy törzsöktől szélesen ágaztak, |
Mint csillagok, hazánk egén terjedjetek. |
A jutalom napján megkoronázótok. |