Csokonai Vitéz Mihály: Magyar! hajnal hasad!
Magyar! hajnal hasad!
Vígadj, magyar haza! s meg ne tagadd tömött
Amelyért víg hanggal ekhózik a Mátra,
Vége van már, vége a hajdani gyásznak,
Melyeket a fényes világosság előtt
Az eltépett gyásznak rongyainál fogva
Setét vőlgyeinkre súgárit ereszti,
Bíztatja hazánkat vídámító képe,
S rövid időn felhág egünk délpontjára,
| Javaidtól azt a valódi örömöt, |
| Az egész országban harsogó vivátra. |
| Lehasadoztak már a fekete vásznak, |
| A hajdani idők mostohás keze szőtt. |
| Tündöklik egy nyájas hajnal mosolyogva. |
| Mellyel a megrögzött vak homályt széljeszti. |
| Hogy már a magyarok napja is kilépe, |
| Hogy világosságot hintsen valahára. |
Kelj fel azért, magyar! álmodból serkenj fel,
Kelj fel! s ázsiai Múzsáddal köszötsed,
Örvendj, hogy elmúlván a setét éjtszaka,
Ezáltal egy kövér reménység táplálhat,
Lesz még a magyarnak olyan dicső neve,
S még azok is laurust fűznek magyarinkra,
Idvez légy, szép hajnal! ragyogtasd fáklyádat,
Jer! imé, nimfái már a víg Dunának
| Már orcáidra süt e nyájas égi jel. |
| Elibe háláló indúlatid öntsed. |
| Megnyílt a napkelet bársonyos ablaka. |
| Hogy még napod fényes delére felszállhat. |
| Amilyen volt a Márs mezején eleve. |
| Kik most finnyás órral néznek hérosinkra. |
| Víg egünkön mutasd mosolygó orcádat. |
| Elődbe koszorús fővel indúlának. - |
Ezt minap egy jámbor magyar énekelte,
Ne is félj, óh magyar, talám akkorára
S aki mérget forral hazádnak ellene,
| S benne a huszadik századot képzelte. |
| Boldogabb nap jön fel reád valahára: |
| Megveri a magyar seregek istene. |
