Csokonai Vitéz Mihály: Rút ábrázat s szép ész
Rút ábrázat s szép ész
Azt mondod, barátom, hogy én ocsmány vagyok,
Hogy én ha magamnak zőld kantust vehetnék,
És hogy te nem szántál már engemet másnak,
Melyen ha íly cirmos képpel hirintóznék,
És hogy én ne végyek reám semmi harát,
Azért így szól rólam véled sok goromba,
Ez egy lóganéjon nőtt, hitvány pöfeteg,
De megállj, barátom! ilyen ítéletet
Megállj, szép ostoba s festett fejű szamár!
Lélektelen szép test és pengő cimbalom!
Szép vékonyak lábad egyenes szárai:
Súgár derekadat ne csudáltasd vélünk:
Még fejér mellyed sem oly becses portéka,
Síma kezeiddel ne fitogasd magad;
Se nyakadnak ne légy oly magasztalója:
Rózsaszínnek se mondd veresses pofádat:
Frizérozott hajad hosszan fedi nyakad:
| S orcám fertelmei irtóztató nagyok. |
| Olvasva a majmok között elmehetnék. |
| Hanem csak egy meggyfán lebegő Tamásnak, |
| A veréb még felém jönni is irtóznék. |
| Magam képe is tud játszani maskarát. |
| Hogy ez csak egy essős időbe nőtt gomba, |
| Melyre tekinteni a szemnek viszketeg. |
| A régi időben még Mídás úr se tett. |
| Kiben csak egy szóra kong a kaponya már. |
| Mért lettél csak cifra makhina, fájlalom. - |
| Még szebbeken járnak a szarvas borjai. |
| Az ánglus csikókba szebbet is szemlélünk. |
| Mert csak egy kotlós szív pompásabb hajléka. |
| A márvány képektől e díszt meg ne tagadd. |
| Illene rá a cseh ló nyakravalója. |
| Mert én veressebbnek láttam egy kutyádat. |
| Még ez, szép Absolon! hátha cserfán akad. |
Te a főbe tartod minden szépségedet:
Ez jóllehet csínos s módija mostani
Éppen, míg még el nem száradt a törzsökje,
Csak elől is volna egy keveset lompos,
| Megnézetem tehát Múzsámmal fejedet. |
| Még sem merne reá a cinke szállani. |
| Ilyen volt a Jónás fél-érésű tökje. |
| Hordhatná a nyájba az első kolompos. |
Nincsen hát, barátom! benned egy bakma is,
Úgyis a természet nem ugrik. S ha igaz,
Sőt oly állatok is elegen akadnak,
Becsűlnek táncodért? ne modd azt kérkedve,
Erős vagy s levered az erőseket is?
Íly tarka madárka vagy hát te, barátom!
Lebegj te a felhőn s fitogasd magadat,
Én főldszint maradok formátlan testemmel,
Ha ti gyaláztok is, majd mondják valakik:
| Amely meg ne volna még a baromba is. |
| Hogy ember s majom közt nexus van: te vagy az. |
| Kik a talentomba téged meghaladnak. |
| Több becsűlőt talál még egy oláh medve. |
| Erősebb az ökör s levér tégedet is. - |
Íly tarka madárka vagy hát te, barátom!
| Ezzel tépett tested szárnyára bocsátom. |
| Büszkén csattogtatván aranyos szárnyadat: |
| Tökélletesítvén őtet is eszemmel. |
| Kár, hogy az a szép ész oly rút házba lakik! |
