Csokonai Vitéz Mihály: Rút ábrázat s szép ész
S orcám fertelmei irtóztató nagyok. |
Olvasva a majmok között elmehetnék. |
Hanem csak egy meggyfán lebegő Tamásnak, |
A veréb még felém jönni is irtóznék. |
Magam képe is tud játszani maskarát. |
Hogy ez csak egy essős időbe nőtt gomba, |
Melyre tekinteni a szemnek viszketeg. |
A régi időben még Mídás úr se tett. |
Kiben csak egy szóra kong a kaponya már. |
Mért lettél csak cifra makhina, fájlalom. - |
Még szebbeken járnak a szarvas borjai. |
Az ánglus csikókba szebbet is szemlélünk. |
Mert csak egy kotlós szív pompásabb hajléka. |
A márvány képektől e díszt meg ne tagadd. |
Illene rá a cseh ló nyakravalója. |
Mert én veressebbnek láttam egy kutyádat. |
Még ez, szép Absolon! hátha cserfán akad. |
Megnézetem tehát Múzsámmal fejedet. |
Még sem merne reá a cinke szállani. |
Ilyen volt a Jónás fél-érésű tökje. |
Hordhatná a nyájba az első kolompos. |
Amely meg ne volna még a baromba is. |
Hogy ember s majom közt nexus van: te vagy az. |
Kik a talentomba téged meghaladnak. |
Több becsűlőt talál még egy oláh medve. |
Erősebb az ökör s levér tégedet is. - |
Íly tarka madárka vagy hát te, barátom!
Ezzel tépett tested szárnyára bocsátom. |
Büszkén csattogtatván aranyos szárnyadat: |
Tökélletesítvén őtet is eszemmel. |
Kár, hogy az a szép ész oly rút házba lakik! |