Csokonai Vitéz Mihály: A füredi parton
A füredi parton
Óh, Tihannak rijjadó leánya!
Egy, kit a sors eddig annyit hánya,
Itt a halvány holdnak fényjén
Jajgat és sír elpusztúlt reményjén
Szállj ki szent hegyed közűl: |
Partod ellenébe űl. |
Jajgat és sír elpusztúlt reményjén
Egy magános árva szív. |
Egy magános árva szív. |
Míg azok, kik bút, bajt nem szenvednek
Vígadoznak a kies Fürednek
Addig én itt sírva sírok,
És te, nimfa! amit én nem bírok,
A boldogság karjain, |
Kútfején és partjain; |
És te, nimfa! amit én nem bírok,
Verd ki zengő bérceden. |
Verd ki zengő bérceden. |
Zordon erdők! durva bércek! szírtok!
Tik talán több érezéssel bírtok,
Kik keblekből számkivetnek
És magok közt csúfra emlegetnek
Harsogjátok jajjaim! |
Mintsem embertársaim, |
És magok közt csúfra emlegetnek
Egy szegény boldogtalant. |
Egy szegény boldogtalant. |
Akik régen jó barátim voltak,
Üldözőim pártjához hajoltak:
Amidőn már ők is végre
Úgy rohannak rám, mint ellenségre,
Még felkőltek ellenem, |
Óh, miket kell érzenem, |
Úgy rohannak rám, mint ellenségre,
Bár hozzájok hív valék. |
Bár hozzájok hív valék. |
Nincsen, aki lelkem vígasztalja,
Vállat rándít, aki sorsom hallja,
Nincsen szív az emberekbe:
Hadd öntsem ki hát vaskebletekbe
Oly barátim nincsenek; |
Már elhagytak mindenek. |
Hadd öntsem ki hát vaskebletekbe
Szívem bús panasszait. |
Szívem bús panasszait. |
Rózsim, aki sorvadó ügyemnek
Rózsim is, jaj, gyászos életemnek
Már te nyugszol, drága lélek,
Én pedig még elhagyatva élek
Még egy élesztője volt, |
Fájdalmára már megholt. |
Én pedig még elhagyatva élek
Ennyi zaj, jaj, baj között. |
Ennyi zaj, jaj, baj között. - |
Óh, van-é még egy erémi szállás,
Melybe egy bőlcs csendes nyugtot, hálást
Hol csak egy kő lenne párna,
Hol sem ember, sem madár nem járna,
Régi barlang, szent fedél, |
E setét hegyekbe lél? |
Hol sem ember, sem madár nem járna,
Mely megháborítana. |
Mely megháborítana. |
Abba tán a főldesúri jussal
Hogyha én egy megvetett virtussal
S e szigetnek egy szögébe,
Mint egy Russzó Ermenonvillébe,
Ellenkezni nem fogok, |
Itt egy kőbe helyt fogok. |
Mint egy Russzó Ermenonvillébe,
Ember és polgár leszek. |
Ember és polgár leszek. |
Itt tanúlom rejtek érdememmel
A Természet majd az Értelemmel
Távol itt egy Másvilágba,
Egy nem esmért szent magányosságba
Ébresztgetni lelkemet, |
Bőlcsebbé tesz engemet. |
Egy nem esmért szent magányosságba
Könnyezem le napjaim. |
Könnyezem le napjaim. |
Itt halok meg: e setét erdőbe
Majd talám a boldogabb időbe
S amely fának oldalába
Áll egyűgyű sírhalmom magába,
A szomszéd pór eltemet. |
Fellelik sírhelyemet; |
Áll egyűgyű sírhalmom magába,
Szent lesz tisztelt hamvamért. |
Szent lesz tisztelt hamvamért. |