Csokonai Vitéz Mihály: Czindery sírja felett
Czindery sírja felett
A kesergő özvegy
Kedves test! hát itt szemléllek
| A holtak között, - |
| Belőled ama nagy lélek |
| Már kikőltözött, - |
| A keskeny emberformába |
| Minthogy meg nem fért: |
| Eredeti hazájába |
| Innen visszatért. |
| Tőle megfosztattunk, |
| Csak sírni maradtunk. |
| Óh halál! |
| Hogy valál |
| Ilyen kegyetlen? |
Aki esztendők sokságát
| Élni méltó volt, |
| Alig élte ifjúságát, |
| Véletlen megholt. |
| Életének tavaszára |
| Alig juthatott, |
| A jó lelkek fájdalmára |
| Elragadtatott. |
| Engemet s árváját, |
| Barátit, hazáját, |
| Íly korán, |
| Szaporán |
| Bánatra hagyá. |
Lehet-é szívnek keserve
| Oly, mint az enyim, |
| Midőn itt látom heverve |
| Kedves Czinderym? |
| Nevem nem Mária lészen, |
| Hanem Mára már, |
| Mert keservvel folyt egészen |
| Nékem e pohár. |
| Elfelejthetetlen, |
| Szerelmes, egyetlen |
| S hív pár volt, |
| Kit e bolt |
| Örökre elzárt. |
| Lelkem sűrű sohajtását |
| Égig emelem; |
| De szívem vígasztalását |
| Sehol nem lelem. |
| Áztatom könnyhullatással |
| Kincsem fejkövét, |
| Kiáltom bús zokogással |
| Czinderym nevét: |
| De nagyobb kínomra, |
| Ennyi sok jajomra |
| Ah, sem ő, |
| Sem e kő |
| Nem felel vissza. |
Így kell-é tehát nevelnem
| Új kínt kínomon? |
| S gerliceként nyögdécselnem |
| Árva voltomon? |
| Nincs, akiben feltaláljam |
| Veszteségemet, |
| Nincs enyhítőm, hogy kiálljam |
| E gyötrelmemet. |
| Ha már elvesztettem, |
| Kit híven szerettem: |
| Csupa jaj, |
| Kín meg baj |
| Lész az életem. |
Dicső lélek! te elvetted
| Méltó sorsodat: |
| Ne felejtsd el, ha szeretted |
| Hív galambodat, |
| Ne felejtsd el, örömednek |
| Közepette is, |
| Hogy híve voltam szívednek, |
| S kedveltél te is, |
| A menny pitvarában |
| Több hérók sorában |
| Vígadjál, |
| Kedves Pál! |
| Örök hazádban. |
Én pedig ez únt világban
| Még itt maradok, |
| Míg e gyászos árvaságban |
| Majd elhervadok. |
| Addig is a sírnak halmát |
| Meglátogatom |
| S gyakorta szívem fájdalmát |
| Itt lejajgatom. |
| Mind ide temettem |
| Valamit szerettem: |
| Óh, remek |
| Tetemek! |
| Isten hozzátok! |
Alig várom, hogy érhessem
| Kimúlásomat, |
| Hogy ismét megölelhessem |
| Kedves Pálomat. |
| Amaz elfelejthetetlen |
| Mióta felszállt, |
| Nékem e világ kietlen |
| Pusztasággá vált. |
| Óh, egek hajléki! |
| Sírhalmok árnyéki! |
| Lelkemet, |
| Testemet |
| Fogadjátok bé! |
A mennyeiek karja
Így vígasztalja az özvegyet
Így vígasztalja az özvegyet
| Kegyes özvegy! vegyél búcsút keservedtől, |
Ő a mennynek pitvara körűl
A dicsőség trónusában űl,
Halhatatlanság kelyhének örömnedvét issza:
A nyomorúlt főldiekhez hogy vágyna hát vissza?
| Fényes napod lenyugvását mért siratod? |
Már kérkedik, már ragyog vele
Az alvilág hosszas éjjele.
A téli nap, bár futása rövid, és súgári
Hamar húnynak, szintoly dicső, mint a hosszú nyári.
| Az alacsony világ meg nem érdemlette, |
S hogy egy bőlcset zaklasson ma is,
Nagy szerencse, hogy csak látta is.
Az íly hérós született csak boldogabb időkre:
Felhoztuk hát, hogy jutalmát elvegye örökre.
| Nyerjen újra vígasztalást árva szíved, |
Halál s irígy porba nem temet
Egy Czinderyt s annyi érdemet,
Már temjénnel tiszteli őt virtusa s hazája,
Fején lebeg a dicsőség örök koronája.
| Vígasztalódj, szép érzékeny! már itt néked |
Triumfálsz az élet bajain;
S a kellemek arany szárnyain
Felemelkedsz megdicsőűlt kedvesed ölébe,
Vígadni a heroínák örök innepébe.
