Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya
Dorottya
vagyis
A dámák diadalma a fársángon
A dámák diadalma a fársángon
Furcsa vitézi versezet IV könyvben
| Vos etenim iuvenes, animos geritis muliebres: |
| Illa virago viri - |
| Ennius |
Előljáró beszédje az előbeszédnek
| Közönséges dolog az authoroknál, elöljáró beszédet írni; de még közönségesebb az olvasóknál azt soha el nem olvasni. |
| Mind a kettőnek szintúgy okának kell lenni, mint annak, hogy a poéták ajánlólevelet írnak, a maecenasok pedig nem is Válaszolnak rá. Lássuk tehát mind a kettőnek az okát. |
| A könyvíró előbeszédet csinál, többnyire! ezen két okból: 1.) vagy sokat akar magáról az olvasóval elhitetni, hogy ő ezt a munkáját ennyi s ennyi esztendők alatt, éjjeli, nappali munkával, szorgos hívatala mellett is, ennyi s ennyi hiteles irókból, szakadatlan elmélkedéssel sat. dolgozta ki; ez Németországon charlatánságból, másutt igen csak kevélységből esik meg; 2.) vagy alázza munkáját, csekélységét emlegeti, bocsánatért kunyorál, s mégis a végén halárúló kofa módra húzalkodik a rongyos lelkű Zoilussal; ez még nagyobb kevélység az elsőnél, de talán gyakorlottabb is. - Ami engemet illet, Nihil mihi arrogo, quamquam nec derogo quidquam, nem is hánytatom magamat, mert az hiúság! de nem is alázom ám, mert az meg alacsonyság! |
| Az olvasó elfordítja az előbeszédet, mert: l.) vagy megúnta már az említett két hibával rakva lévő praefatiókat; 2.) vagy szükségtelennek tartja az udvaron való bémenetelt, mikor az ember a kert alatt is elkerűlhet s az ablakon is bészólhat. - Még aki ráveti is fejét az előbeszéd olvasására, beléúnatkozik; mert azok többnyire csendes és házi beszélgetés formán vagynak írva, s többnyire mind egy a foglalatjok. |
| Ezen az okon én minden előbeszédemben kettőt csináltam: l.) valamely interesszáló matériáról való értekezést iktattam belé; 2.) nevetséges, csípős és eleven beszédbe őltöztettem, hogy amaz az értelmet, ez pedig az érző elmét múlattassa, s az olvasó ne állhassa meg, hogy előbeszédemen végig ne menjen; amidőn osztán mind énrám, mind őrá az a jó háromlik, hogy munkámat abból a szempontból fogja nézni, amiből én óhajtom. - |
| Ez a kűltornác, melyben annyit végeztünk, hogy hosszas és néhol szatirai előbeszédjeimen többé, jámbor magyarom! meg nem ütközöl. Most menj bé az előházba; ott bővebb discursusra várattatol.- Múlasd ki ott magadat; rakd le ott kritikus pálcádat, filozófus köpönyegedet, teológus süvegedet, és akkor szívesen lát, magában a szálában, Dorottya és az egész fársángi kompánia. Magamat ajánlom! |
Előbeszéd
| Minden mondanivalók között legelsőnek tartottam, hogy ennek a versezetnek, mely a maga nemében magyar nyelvünkön első próba, eredetét, okát és alkalmatosságát előadjam. |
| Somogy vármegyében lakám 1799-ben, és szerencsém vala sok vídám házaknál esméretségben lenni. Előhozódtunk eggyütt-másutt az időjárásról, a télről, a fejér vagy fekete karácsonról, s több effélékről, amik a mindennapi beszélgetésnek vagy kezdete, vagy pótolói szoktak lenni. Ilyen intermezzo ritkán esett meg, kivált ha vegyes volt a társaság, hogy elő ne jött volna a fársáng. Látám, hogy erről, kivált a szépnembéliek, nem éppen tudnak részvétel nélkűl szólani; látám, hogy nagyrészént sajnálkoztak, hogy oly rövid időt szabott kalendáriomjok az országos bohóskodásra; láték modelleket a Dorottyára, de amely modellek itt is csak olyanok valának, mint mindazokban a tartományokban, amelyekre szólott a régi lőcsei kalendáriom. Azonnal feltevém magamban, hogy amit egy vagy más személyben nemcsak akkor, hanem életemnek megrendűlt napjaiban, nemcsak Somogyban, hanem akárhol is valaha láttam horátiusi sóra valót, azt egy (a maga nemében gondoltatva) tökéletes ideálban költőképpen előadom. - Így kerekedett Dorottya. |
| Ennek a képzelt személynek munkálkodást is (actio, Handlung) kívántam adni, hogy az interesszéjét a versezetnek azzal is neveljem. Erre a célomra azt kőltöttem, hogy az én Dorottyám nemcsak szívében, hanem személyesen is kikél a fársáng ellen, akit szinte úgy felvettem ideális személynek. És ez a Carnevál. |
| De mi lett volna belőle, ha az én két ideálom egymás ellen feltámadván, egy kurta duellumra ment volna ki köztök a dolog? Nem lett volna az egész mesézetnek kifejtődése (evolutio fabulae) igen egyűgyű? Vagy Dorottya kisasszony kikarmolta volna Carnevál úrnak mind a két szemét, vagy ez az úr ölön kapta volna a tisztes mamzelt s úgy vágta volna a hófúvásba, hogy ... |
| Kellett hát tennem mellékszemélyeket, mellékképeket s epizodákat. Így a mesézet is tarkább, a csomó is többszeres, a kibontása is tartóztatóbb lett. Belékeveredtek a dologba majd minden dámák a Dorottya részire, s majd minden gavallérok a Carneváléra, sőt hogy az epopoeában annyira kedvellett machinák is az álmélkodásnak nagyobbítására, mely a vitézi versezetnek fő célja és vége, - ki ne maradjanak, részt vettek a történetben Éris, Fáma, Vénus sat. Ilyen móddal formálódott osztán egy magános gondolatból egész kőltemény, melynek továbbá egyéb híjja nem volt, hanem hogy képekkel, festésekkel, beszédekkel s több effélékkel színt és erőt nyervén magának, versekbe öntettessék. |
| Nem história hát ez; annyival inkább nem pasquillus, mely élő vagy meghólt individuumokat sértegetne: sőt nem is szatíra, noha ez utólsónak tulajdoniból, valamint minden comicum poéma a világon, egy kis lelket kőlcsönöz magának. - Semmi magános történet (az egy fársángról való discursuson kívűl, amit az elébb már említék) nem adott erre alkalmatosságot vagy matériát. Még annyi valóság sem vetett ennek a kőlteménynek csak akkora talpot is, mint amennyin fundálódott akár a Tassoni Elragadtatott Vedre, akár a Boileau Pulpitussa, akár a Pope Ellopott Vuklija. |
| Három dolgot találhatnak az olvasók egész versezetemben olyat, amiből a valósággal megtörtént históriára gyanút csinálhatnának. Az első ez, hogy az idő, amikor a fársángi állapotok estek, a poéma meneteléből nyilván kijön. De azt én nem is tagadom, hogy 1799-ben írtam, s a dolgokat is arra a télre kőltöttem. Akkor-idén volt a fársáng - óh, szomorú folyása az esztendőnek! - olyan kurta, mint a Vigano leányinak a derekok. De azon a télen esett-é afféle bál vagy efféle história, amit nékem csupán csak versekbe kellett volna minden kőltői tehetség nélkűl foglalnom? arról szóljanak az egész táncoló publikumnak mind a két renden lévő érdemes tagjai. |
| Második az, hogy a tartomány, a helység, sőt a ház is praecise ki van téve, ahol a dorottyai intrigék estek. - "Somogyban! Kaposvárott! A herceg kastélyában! - Mégis csak kellett ebben valaminek annak lenni. Hamissak a poéták! - Miért itt? és praecise itt? s nem másutt, egyébütt, akárhol? hanem itt, és praecise itt? ... ? "Kérem alázatosan: a hold ugyan elég tágas lett volna, és ott az egyűgyűk állatása szerént Dávid hegedűlvén, nem lett volna szükség a toponári zsidókat is Pégazus szárnyain felforspontoltatni: de én főldi s különösen nemzeti dolgokat kívántam írni, hogy némely nemzeti visszaéléseket inkább megróhassak. A főldön kellett hát játékomnak nézőhelyét felütnöm és általán fogva nemzetemnek lakó-főldén valahol. |
| Ha csupán az üres álmélkodás lett volna a fő célom; jutalmamat pedig abban helyhettem volna, hogy Szabadvőlgyi úr ezt mondja kőlteményemre: "Ejnye no, az ilyen amolyannak be gyöngy esze van!Ugyan no hogy tud már ilyen átkozott portékákat kigondolni? Mi ördög - " vagy, hogy Háromlovy uram úgy elandalodjon rá, hogy egy pipa dohányja tízszer is elaludjék az olvasás közben, az asszonyság pedig a sok csuda képekkel majd minden éjjel véle álmodjék: már úgy bezzeg jöttek volna ám drágalátos scénák s a drágalátos scénákban gyönyörűnél is gyönyörűbb peripetiák. - Csak vegye az emberi lélek méltó képzelőre! egy kies rézerdő, túl az óperencián - egy kerek erdő, melyben ezüstmadarak szóllanak - ez már valami: de abban osztán egy aranyvár, mely kokassarkantyún forog - már megmeg valamibb; hanem, a tűndér királykisasszony, akinek minden pillantatjára orientálisi gyöngyök peregnek - - hohó, ez már nem lári-fári! Hát még a szép királyfi a gyémánt buzgánnyal, a tátos lóval? s több ilyen álmélkodásra méltó jelenések szinte az akastyányi hegyig, mely 50 mértfőldről, az egy erős griffmadaron kívűl, mindent magához szippant? - - Már ilyen istóriákat talám nyólc lovas debreceni szekérrel is lehetne a pesti vásárra vitetni, mint a lipsiaira a sok Feengeschichtéket mit einem saubern Tittelkupfer. Már az afféle kőltemény nyalatná magát, mint a méz; de a szatíra vajmi nyögve-nyelő orvosság! - |
| Akárhogy légyen: énnékem hazámban kellett helyheztetnem a kőlteményt. Hogy pedig annak egész situátioját Somogy vármegyében választottam, az nem azért esett, hogy a sokszor említésbe jött abususokat ott találtam volna fel legjobban; éppen nem! Abban a nemes megyében, melyre én mindenkor idylliumos elmerűléssel emlékezem, a barbarismusnak sincs helye, de a luxusnak vétkesebb neme sem verhetett még fészket. Nemesek annak nemesei, mint mindenha valának, s teljesek a nemzeti buzgósággal. Egy Széchényi provinciájában mit találhatna az ember szatirára valót? - |
| "Node kérem hát: csak kellett mégis valami okának lenni a Somogy választásában - ok nélkűl csak a poéta sem csinál valamit." - |
| Sem több, sem kevesebb okom nem volt, mint az, hogy akkor ott laktam. - Azomban, ha mindjárt Zágor vármegyét, vagy Berzence és Bodrog vármegyék közűl akármelyiket választottam volna is scénául, csak fennmaradt vola az előbbi kérdés, hogy mit vétett Berzence vármegye sat.? Csak olyan kérdés az, hogy múlató személyim közzé mért vittem muzsikálni in specie a toponári zsidókat és nem a keszthelyieket vagy nagykahiróiakat? |
| Harmadik, ami valamely igazságra való célozásomat gondoltathatja, ez, hogy mind a gavallérok, mind a dámák közt olyan charakterek, beszédek s környűlállások találtatnak, melyek igen nagy praecisióra mutatnak. - Örűlök, ha úgy van: sőt ha ezt sokaktól s kivált nagy bélátású olvasóktól hallom, el találom bízni magamat. |
| Minden szép tudományoknak és mesterségeknek, jelesben a poézisnak is, fő végek az ámúlás (Tiuschung); ha t. i. eleven és természeti előadásunkkal az olvasó, szemlélő vagy hallgató képzelődését annyira elámíthatjuk, hogy azt a mi kőltött scénánkba vagy indúlatunkba, mint valamely új világba, a maga reális situátiójából általvarázsolhatjuk. Aki tehát azt hiszi, hogy az én poémámban leírott személyek lehetetlen, hogy valóságos és élő személyek ne volnának, s hogy a tőlem előadott történeteknek nem másoknak, hanem igazság után írottaknak kell lenniek; az, minden becsűlettel (engedelmet kérek a technikus terminusról) - elámúlt; és én minden bizonnyal, legalább őrá nézve, - poéta vagyok. |
| Mert az egész nemes vármegyében mindazokat, valakiket esmérni s tőlök esmértetni szerencsém volt, tanúbizonyságúl hívom, hogy az egész tartományban, a Balaton és a Dráva partjai közt egyetlen egy személyt sem találhatni, aki az én leírásommal és mesémmel megegyezne: tanúbizonyságúl hívom a múzsákat, kicsinytől fogva nagyig. Cliótól fogva Urániáig mind a kilencet, - pedig kilenc dáma közt csak nehéz titkot tartani, - hogy az egész poémát mind magok diktálták, kit Csökölben, kit Hedrahelyen, amely két faluban pedig, hogy mentségemre ezt is felhozzam, egy dámát sem találtam, akit ideálnak felvehettem volna; sőt a dáma név is oly idegen az ottvalóknál, hogy én egyiknek sem mernék ezzel a névvel tisztelkedni. - Más az, hogy én Kaposváron mindöszve is egyszer voltam, akkor is betegen és kúra kedvéért; a herceg kastélyában pedig sohasem voltam, és még annyit sem tudok róla, mint az első konzulnak st. cloudi palotájáról. |
| "Hogy tudom hát mégis leírni?" |
| A Mátyás király palotájáról Fűsűsné is tud beszélni valamit, Ha járt valaha benne. - De poétának lenni éppen azt teszi egyiket, hogy kőlteni és képzelni tudjon az ember. |
| Legpraecisébb látszik leírva lenni a Carnevál Kaposba való bémenetele, vagy az Einzug. - Ezt azután szúrtam belé, mikor már az egész poéma el volt készűlve. Fényt és pompát akartam véle adni a történetnek, vévén az ideát a n. méltós. főispán ő excjának béiktatásakor tett solennitásból, mely azelőtt való nyáron esett. De ha valaki az én fársángi colonnejaimnak vezérit az akkori vezér urakból akarná kiókumlálni: nem tudom, hogy találná fel a marcali osztályban madám Cserházynét? - Értenek engem, akiknek illik. - - |
| Egyébiránt, nem szükség apologizálnom: négy esztendő ólta esmérik sok úri rendű urak és asszonyságok ezt az én tréfa-versemet; elégnek olvastam fel magam is némely víg kompániákban, elégnek megvan kézírásban is. Mindenütt jó kedvvel fogadták, senki benne meg nem ütközött. Legnagyobb jutalmam egy-két kacaj volt; legnagyobb bűntetésem pedig egy-két legyező-leggyentés. Ez egyik sem dűjti el a tornyot: valamint maga sem az egész Dorottya, vagyis a dámák diadalma a fársángon; ha mindjárt még tízszer volna is írva IV könyvben. |
| Mégis képzelem, hogy találkozni fognak olyan nénék, akik vagy itt vagy amott megbotránkoznak, vagy ebbe vagy amabba: szja, lelkem! a hajlott időnek tulajdona a botorkázás, és bajos dolog a tárgyakat tisztán és a magok formájában látni pápaszemen, vagy hogy a genus ellen ne hibázzak - mámaszemen - ! Képzelem más oldalról azt is, hogy sok húgak mint fognak tetszeni magoknak, mikor a szép szemek, orcák, kezek, a szerelem diadalmi s több effélék fordúlnak elő, hogy dagad győzni vágyó szívek, hogy futnak majd a tűkörhöz, majd a toiletthez - s mit látnak? amaz elsáppadva kuncsorog emennek liliomiért s rózsáiért. Te szegény tűkör! és te könyörűlő toilette! - Semmi: ez mindennapi dolog, az ilyen a boldog culturához tartozik, és a világ magától megy. Ájúlnak a stuccerek truppjai egy nimfa előtt, kire születtekor sem a bába, sem édes mámikája nem nevetett; és a nimfa maga is kezdi hinni, hogy az ájúlásig kifájinúlt nemes látogatók nem csapodárkodhatnak, s a jó tűkör csak reggel hazudik. A Flórától kicifrázott párkák nyújtják vagy elmetszik a megbutúlt érzésűeknek életek-fonalát; és a salátának-önteni-való nyűttes románokból lepáriált levelek szinte ontják a temjénfüstöt a cármin istenasszonynak... |
| De elég a szatirából. Folyóbeszédben hamarább megneheztelnek azért, mint a versekben. - Azt mondám az elébb, hogy ez a poéma nem szatira: most is azt mondom, hogy nem szatira ez a poéma. |
| "Mi hát?" |
| Epopoea comica. |
| "Mi?" |
| Poema heroico-comicum. |
| "Micsoda?" |
| Már ez franciáúl is, olaszúl is csak ilyenformán hangzik, tehát németűl magyarázom - komisches Heldengedicht. Magyarúl nem merem addig a nevét emlegetni, míg részenként okát nem adom. Hátúl kezdem fejtegetni. |
| Versezet. Már e' régen meg van téve annak, mire ő jó: hadd tégyen hát nálam is carment, mint poéma kőlteményt; bárhogy kiáltsanak is, akiknek vagyon szájok, kedvek, idejek a kiáltásra. Superintendens Szilágyi olyan régen vette fel ezt a szót, s azolta olyan régen élünk vele minden ellenmondás nélkűl, hogy ez a szó már praeescibrált. |
| Vitézi. Ezt jobban szeretem a bajnokinál a heroicum kitételére; noha nem ragaszkodom belé makacsúl. Sem a vitéz, sem a bajnok nem tészi ki eléggé a hérost: míg nem akarjuk. Egyezzünk meg valamelyikben, s mindjárt hérós lesz akár a bajnok, akár a vitéz, - és csak azon a becsűletes úton, amin a németek Heldje. Mi a valóságos hérós, és mi a heroicus cselekedet, s miben áll a heroicum-poémának természete? az nem fársángi discursusba való. Írtam erről az Árpád név alatt írandó epopoeámnak rövid rajzolatjában és kritikájában, mely, remélem, nemsokára kijöhet. Addig a tudni kivánó olvasótól egy kevés várakozást kérek. |
| Furcsa. Ez nékem annyit tesz, mint comicum. Az Árpádra írott kritikámban ennek az elnevezésemnek is okát adom, s kérem, hogy akik benne meg találnak ütközni, függesszék fel addig recensiójokat, míg az említett kritika közkézre kerűlhet. - Ott az epopoeának tudományját bővebben előadom: most csak arról szólok egy keveset, milyen móddal kívántam légyen ezt a Dorottya nevű furcsa epopoeát annak formájához alkalmaztatni. |
| Magában a vitézi epopoeában már sok próbát tett hadi dolgokban gyönyörködő nemzetünk, melyek között a belső érdemre nézve legderekabb gróf Zrinyi Miklósnak, ama szerencsétlen vadásznak, Ádriai tenger Sírénája, melyet vitéz nagyatyjának, a Szigetvárban elesett gr. Zrinyi Miklósnak tetteiről szerzett, és amelyet én, minthogy csak kevés és nem kapható régi rongyos exemplárban lappang a nagyobb könyvtárakban, szándékozom Árpád kidolgozása előtt históriai és aestheticus commentáriussal kiadni, ha az Isten egészségemnek és csendes életemnek kedvezénd. |
| A közép vagy bajnoki epopoeában már nemcsak próbákat, hanem valósággal szerencsés csinálmányokat is mutathatunk anyai nyelvünkön. |
| A furcsa epopoea még az, amelyben egy-két fordítást ugyan magyarúl is olvashatunk: de eredeti próbát még nem tettünk. |
| Ez az a Dorottya, mellyel én poétai literatúránknak ezt a hízakját bétőlteni igyekeztem. - Ebben az actio vagy a munkálkodás, melyet én a deák fabula után mesézetnek nevezek, egészen kőltött, amint már oda feljebb előadám; kőltöttek a személyek is, karakterestől együtt. Mivel pedig a kőltésnek fő törvénye a verisimilitudo (Wahrscheinlichkeit), azaz, hogy a dologban semmi képtelenség ne légyen, s az olvasó képzelhesse, hogy az megtörténhetett: ezt a törvényt én is szemem előtt kívántam tartani. Hanem mivel a comicumnak természete megenged egy kis nagyítást (Uebertreibung), amely tisztességes fillentés a comicus poétának célját s az ő munkájának bényomását hathatósabban segíti: én is néha ebből az okból a személyeknek egyes vonásait s a különös történeteket szaporítottam, halmaztam, nagyítottam, hogy így a festés elevenebb és béhatóbb légyen; de képtelenségre mégse fajúljon el. |
| Epopoeámnak meg kívántam adni az aestetica egységet is, hogy a benne lévő egy és simplex actiót az olvasó elméje egyszerre könnyen felvehesse és végig láthassa, mely actió, vagyis végbevitt cselekedet, röviden ebben áll: Dorottya a maga leánytársaival, a rövid fársáng és a kevés menyegző miatt, Carneval és az ifjak ellen hadat indít, és mikor már őket szinte meggyőzte, Vénus a dámáknak minden kívánságokat megígérvén, emezek eránt megbékélteti. |
| Ezen fő actio mellé epizodákat is tettem, vagyis olyan melléktörténeteket, amelyek a főtörténetnek természetével megegyeznek és származásokat mintegy amattól kőlcsönözik; s annak interesszéjét, béhatását s egész fényét nevelik, segítik. Ilyen epizodium a többek között a kaposvári ebéd, a tánc, a lokajok és szobaleányok közt esett kűlső csata, mely utólsóval, mint valamely umbrával, akartam a galánt csatának fényét felemelni. Ha pedig olvasóm alacsony történeteket s egy Gergő hajdú szájába illő szókat talál ebben az epizodiumban: jusson eszébe, hogy a dramatikában is vagyon Niedercomisch, Possenspiel, Opera Buffa, s holmi Monodrama, Duodrama stb. Lesz, aki ezekben több kedvet talál, mint Citére pompás megjelenésében és oratiójában: lesz, akinek jólesik ez utolsót olvasni, nyomban mindjárt egy cselédházi scéna után. |
| Az én szerzeményemnek interesszéje áll a nemzeti luxusnak és elkorcsosodásnak kigúnyolásában s ifjainknak és leányinknak csintalan, sőt sokszor pajzán múlatságaiknak megbűntetésében. - Mert aki azt gondolja, hogy a comica poézisnak célja (már az akár epicus, akár drámai, akár más kisebb darab légyen is) csak az olvasó múlattatására s nevettetésére irányoz: az, ítéletem szerint, hibázik. Bizonyára, valamint az egész poézisnak, úgy ennek is fő célja az emberi szív jó vagy rossz, nemes vagy erőtlen, okos vagy bohó voltának előadása, mely által amazt lelkesítni, ezt pedig helyrehozni iparkodik. Ezt a nemes célt pedig (kivált a sokaság eránt) nem holmi sikeretlen szentenciák, sem nem az oskolai száraz declamátiók éretik el az íróval; hanem a nézésre kitett példáknak s e munkálkodásba hozott érzéseknek és indúlatoknak van az a béhatóbb erejek, mely által a múzsák boldogítóivá lesznek az emberi nemzetségnek. |
| Hogy pedig az említett fő célra jobban eljuthasson az epica poézis és szebb formában bájolhassa bé magát az olvasó fantáziáján keresztűl annak szívébe, több eszközöket is vett fel, melyekkel én is igyekeztem élni. - Ilyenek a leírások, a képek, melyeknek a festés és jó elrendelés által nagy aesthesisi erejek vagyon; ilyenek a hasonlítások (similék), melyek a történet előadásának elevenséget, gyönyörködtető tarkaságot és néha világosítást is szereznek. |
| Nálam a comicumnak kútfeje az, hogy a történetet, mely magában nevetséges, úgy adom elő, mint nagy és fontos dolgot; hogy a fontosság és az olvasónak interesszáltatása még nagyobb légyen, munkálkodó személyimnek sok gáncsot és akadályt szerzek céljaiknak elérésében, de az akadályokat utóljára egy váratlan eszköz által, sőt isteni közbenjárással hárítom el, hogy az addig várakozó s kételkedésbe tétetett olvasót a csomónak feloldása egyszerre lepje és nyugtassa meg. Ez neveli a csudálatosságot is, mely az epopoeának tulajdona, és amely az én epikus versemben már a történetben magában is megvan, a machinák által pedig szaporíttatik. - Azt mondhatná valaki, hogy jobb lett volna a csomónak kifejtését magából a dologból s magok a munkálkodó személyek által tétetni meg: de egy az, hogy a dámáknak annyi praetensiójáról tenni emberi erőn feljűl vagyon, és csak a hatalmas cyprusi istenasszonynál van az a bőség szarva, melyből mindnyáját ki lehessen elégítni; más az, hogy a visszavonást is Éris csinálta, a megbékélést is istenasszonynak volt illő véghezvinni. |
| Stílusomat szándékoztam célomhoz, a dologhoz és a személyekhez alkalmaztatni; és hogy epopoeám néha-néha drámai formát is végyen magának, s annálfogva még tarkább légyen, a scénák pedig jelenvalóbbá és érdeklőbbé légyenek: imitt-amott magokat beszéltetem a személyeket, mely az olvasónak únalmát is ébreszti. Vesse össze a figyelmetes ember Bordácsnak, Dorottyának, Rebekának, Opornak, Gergőnek és Vénusnak beszédjeit: reménylem, nem fogja azokat cél ellen valóknak vagy únalmas pótolékoknak tartani. |
| Egyszóval, óhajtottam az epopoeának egész formáját, természetét és alkotását, a legjobb mustrák után, ebben a kis munkámban is követni. Amely célból még a kűlső szokott módra is vigyáztam. Így p. o. a. poémának elején mindjárt kitészem a matériát rövideden és világosan: hogy pedig az egy kevéssé sokat ígérő, magahányi és olyan scriptor ciclicushoz illő, az a comicumban elmehet, külömben a valódi epopoeában szenvedhetetlen volna. Ilyen comicum a felkiáltás is, vagy a segítségűl való hívás a butelliához; más heroicocomicus poéták más-más felkiáltásokat gondoltak; az én fársángi poémámhoz s annak foglalatjához ez nem éppen alkalmatlan. Munkámat IV könyvekre osztottam; mely felosztás a történetnek és a poémának természetéből foly; nem is lehet az, akármely kőlteményben is ok nélkűl való. Ami utóljára a versnemet illeti: ha vitézi epopoeát írtam volna, a hexameterre esett volna a választásom; egy ilyen populáris és csupán mulattató eposzhoz jobbnak tartottam a szokott kettős strófákat. |
| Akárhogy ítéljen ezen első igyekezetem felől kedves nemzetem: én azzal nyugtatom meg magamat, hogy jobban szeretek középszerű originál lenni, mint elsőrangú fordító. - Adják az egek, hogy egész nyaláb remekek homályosítsák meg minél előbb ezt az én csekély próbatételemet! |
Írám Debrecenben, Febr. 6-dikán 1803.
