Csokonai Vitéz Mihály: Kifakadás
Kifakadás
Biz én nem is törődöm már,
| Akárki mit beszéljen. |
| Gyakran rúgást ejt a szamár |
| Becsűletes személyen, |
| És jámbor is járt ott, ahol |
| Egy-két irígy kuvasz csahol. |
Akárki mit felőlem mond,
| Mind szél után bocsátom. |
| Volt mindenkor s lesz is bolond; |
| De volt s lesz is barátom. |
| Béhúnyom hát fülem, szemem, |
| Érzem tulajdon érdemem. |
De másra mért is hallgatok?
| Szándékomból ki zár ki? |
| Amint vagyok, maradhatok |
| Oly ember, mint akárki; |
| Ebnél külömb sok címeres; |
| Akár setét, akár veres. |
Ha kell, kedvem szerént eszem,
| Kottyfittyre nem szorúlok. |
| Helyén van még az én eszem; |
| Olytól nem is tanúlok, |
| Kinek kobakja korpavár, |
| S a cinke is tart tőle már. |
Érzem saját jó szívemet,
| Más embernek nem vétek. |
| Mégis ti, cenkek! engemet |
| Szitokra felvevétek. |
| Ha néha én botlottam is: |
| De a ti lelketek hamis. |
Más a hibában torkig űl,
| Mégis darál felőlem; |
| Bár engem a jámbor becsűl, |
| Csijést teszen felőlem. |
| Kurvanyja! hadd fecsegjen ő, |
| Holdtőltre tán észre jő. |
[Külömben, akit már elért
| Az íly bolondos gomba, |
| Hiába kűld az orvosért, |
| Bohó marad s goromba. |
| No hát! ki azt fel is veszi, |
| Magát bolondabbá teszi. |
Szelíd s nemes szívű vagyok,
| Mit gondolok paraszttal? |
| Ha másnak én békét hagyok, |
| Önnön hitem magasztal. |
| Így éltem én, így élek is: |
| Ha több bajon átmégyek is.] |
