Csokonai Vitéz Mihály: A szépség ereje a bajnoki szíven
A szépség ereje a bajnoki szíven
| Questo fu il premio del mio lungo amore. |
| Vicini. |
A szép Jeanettéhez
Kisasszony!
| Sem a hiú kacéroknak, minémű ama záporbeszédű Stutzer s amaz agyatlan szép coquette, sem a mély lelkek számára nem írok én: mert ezeket meg nem érdemlem, amazok meg nem érdemlenek. A múzsáknak legjobb baráti a gráciák: én is ezeknek képviselőit keresem fel akik éreznek, akik gondolkodnak, akik valódi nyájasok, és szép orcájokból a szép lélek mosolyog ki, szóval: akik olyanok, mint a kisasszony, hogy itt is az én kedves Wielandom szavaival éljek. |
| Die mit dem Gürtel der Venus geschmückt, |
| Die Seelen fesselt, die Augen entzückt, |
| Ami egyszer szép, hogy ne tudná, mi a szép? s ki ítélhetné meg jobban a mások érzéseit, mint akik magok csupa érzékenyek? Úgyis az asszonyszemélyekkel vélek születik s a szerencsés nevelés által ingerlőbbé tétetik valamely kellemetes bizarria, mely a poétákat férfitársaiktól megkülönbözteti. Így tehát az érzékeny szépeknek tetszését ha megnyerem, a természet maga szól énmellettem, s még előre számot merészlek tartani a poéták borostyánjára. |
| Me iuvat in gremio doctae legisse puellae, |
| Auribus et castis scripta probasse mea. |
| Ha jelenlétemkor nem elég vagyok az ő múlattatásokra, kirepűl lelkem testemnek gyarló kalitkájából, s mint a magános filemile, Látatlanúl zeng őkörűltök. És a kisasszony, tudom, oly jó érzésű lesz, hogy néha a kűlfőldi kanárikról nem átalja figyelmét az itthoni bokrok madárkái felé is fordítani. |
| Mostan pedig e kis ajándékot méltóztassa tőlem kegyesen elfogadni, s megjutalmazni azzal, amit nevesszívű Borbély-ja, ezerekért nem adna életadó pillantásával.Úgy igyekeztem, hogy belsője, külsője méltó légyen a gráciákhoz, méltó a kisasszonyhoz. |
| Magamat ami illet: az én kűlsőm olyan, mint a magának hagyott természet; belsőm hasonló a tavaszhoz, mely mikor borongós is, játszik és teremt. Csókolom kezeit! |
Miskolc, júl. 25. d. 1800.
Megúnta Márs a harcoknak
S elhagyá a bajnokoknak
| Orrprüszköltető porát, |
| Vérbe fördött táborát. |
Ama zőld hegyek mellyékén,*
Hol a Sajó szép vidékén
| Hol a nektár csordogál, |
| Sajó végig folydogál, |
A miskolci s több magyar nektárt termő hegyek alján fekszik
Zsolca, a Sajó vize mellett
Zsolca, a Sajó vize mellett
Széjjelnézett egy szép este
Hol elfáradt vitéz teste
| És oly helyet keresett, |
| Nyúgodjon egy keveset. |
Úgyis Vayt * jól esmérte
Ki felkötötte volt érte
| E hazánk nagy emberét, |
| A nemesség fegyverét. |
Zsolcán lakik üres napjaiban mélt. vajai báró Vay Miklós ő
nagysága, cs. k. ingenieur kapitány, 1797-ben a szabolcsi insurgens ns.
seregnek óbestere, most a debreceni és vidékebéli salétromfőző helyeknek
birtokossa
nagysága, cs. k. ingenieur kapitány, 1797-ben a szabolcsi insurgens ns.
seregnek óbestere, most a debreceni és vidékebéli salétromfőző helyeknek
birtokossa
És aki most azért vájja
Hogy bő étekkel táplálja
| Debrecennek dombjait, |
| Az ágyúk éh gyomrait. |
Itt akart hát megpihenni
Únalmára kezdvén lenni
| A hadaknak istene, |
| A feldúlt várak szene. |
Ruháját leterítette
Fegyverét a szél lengette
| A Sajó zőld partjain, |
| Egy vén fűzfa gallyain, |
Melynek ritkás árnyékára
S a Márs füstös bajusszára
| A hold ingó fényt vetett, |
| Irtózva tekingetett. |
| * |
Nyúgodj, szelídíthetetlen
Majd a trombiták kegyetlen
| Isten! nyúgodj egy kicsint, |
| Hangja ismét kardra int. |
Nyúgodj! ím a lármás hadnak
Csak e patak zúg s álmadnak
| Fegyvere most nem zörög, |
| Únszolására csörög. |
De ébredj fel! a cserébe
Jön a kedves-kellő Hébe! *
| Egy szép szűz megszólala, |
| Az ifjúság angyala. |
Hébe az ifjúság istenasszonya, ki az istenek asztalán adogatja fel a
halhatatlanító nektárt és ambróziát
halhatatlanító nektárt és ambróziát
Ébredj! ím, zőld pálmaágot
Hogy a vitéz bátorságot
| Tart kezében s hozzád jő, |
| Benned megtisztelje ő. |
| * |
Úgy van: Mársnak homlokára
Bíbor szájával szájára
| Tábori koszorút fűz, |
| Egypár csókot vét a szűz. |
Megkötözi friss rózsával
S Vénus övszorítójával *
| Vasba burkolt karjait, |
| Megbékózza lábait. |
A görög elmének szép találmányja a Vénus övedzője, szépen leírja
Tasso is, mikkel piperézte fel Vénus quel cinto, de quello ella avea il bel
fianco succinto
Tasso is, mikkel piperézte fel Vénus quel cinto, de quello ella avea il bel
fianco succinto
"Kelj fel, vitéz! (úgymond néki)
Ím, a Vénus ajándéki
| Esmérd meg érdemedet, |
| Megtiszteltek tégedet." |
Felkél a táborok atyja
Hébét gyengén szorítgatja
| E szókra az álomból, |
| És a szép szűznek így szól: |
"Légyen Borbély kapitányé *
Rózsád a legszebb leányé:
| Ez a pálmakoszorú, |
| Engem vár több háború. |
T. n. v. roffi Borbély Gábor úr, becsűletből nyugvó cs. k. kapitány.
Itten mint vőlegény
Itten mint vőlegény
Most jőjj velem." E szavára
És béindúlnak Zsolcára,
| Elhagyák a patakot, |
| Hol az a Vay * lakott, |
Mélt. vajai Vay József úr, cs. k. tanácsos, ezelőtt a fels. Helytartó-
tanács tanácsossa, most a fő t. Tiszamellyéki Superintendenciának és
a ns. sárospataki Ref. Kolléigomnak fő kurátora
tanács tanácsossa, most a fő t. Tiszamellyéki Superintendenciának és
a ns. sárospataki Ref. Kolléigomnak fő kurátora
Ki hajdan mint politikus
Most, mint egy magyar Atticus,*
| Tűndöklött a hazába. |
| Nagyobb önnön-magába, |
Atticus, római főember, az akkori világ legnagyobb embereinek s
a tudományoknak barátja. Egy házi hérós. Midőn az ő élete leírását
olvassuk, alig hihetjük, hogy ő ember volt íly gyarló, ily Hobbes
ideájához szító ember, mint a mi világunk fiai
a tudományoknak barátja. Egy házi hérós. Midőn az ő élete leírását
olvassuk, alig hihetjük, hogy ő ember volt íly gyarló, ily Hobbes
ideájához szító ember, mint a mi világunk fiai
Kinek szárnya alá vonja
A Hegyalja Hélikonja
| A magyar Pindus magát, |
| Úgy nézi, mint csillagát. |
| * |
Borbélyt, ki már Zsanétjával *
Nemesszívű barátjával *
| Szép reményjét érlelé, |
| Mávors éppen itt lelé. |
T. n. vajai Vay Jeanette (olv. Zsanét, magyarosan Johanka), a
mélt.cons. úr kisasszonya s a kapitány úr mátkája
mélt.cons. úr kisasszonya s a kapitány úr mátkája
T. n. n. és v. pankotai Jósa Gábor úr, aranysarkantyús vitéz,
több t. vármegyék táblaűlője, Tiszafüreden
több t. vármegyék táblaűlője, Tiszafüreden
Jósa tartá a leánynak
Szól Márs és a kapitánynak
| S a vitéznek karjait; |
| Nyújtja pálmaágait: |
"Hozzám mindenkor hív voltál,
Hazádért sokat harcoltál;
| Érdemed már elég nagy, |
| Munkát győztél: ember vagy! |
Felhágtál a becsűletnek
Hová sokan nem érhetnek
| Oly polcára már te is, |
| Késő vénségekbe is: |
Mondj tehát válét a hadnak,
Hogy hazádnak és magadnak
| Érdemes vitéz személy! |
| És a békességnek élj. |
Nesze ez a véres pálma,
De díszesebb kincs is száll ma,
| Amelyért fáradt szablyád; |
| Óh nemes bajnok, terád. |
Zsanét ez, kinek szemében
Hogy a boldogság ölében
| Ragyogva olvashatod, |
| Arany időd várhatod. |
Letörli bársony hajával
Csókolván rózsaszájával
| Poros izzadságodat, |
| Gondlepte homlokodat. |
De még, hogy próbára végyem
S annál édesebbé tégyem
| Férfi-szíved várfokát |
| Íly szép kincsed birtokát, |
Kerengést hányok célodba, *
Ha nem csüggedsz szándékodba,
| Meggátolom útadat, |
| Elnyered várt váradat. |
Két esztendőnél tovább várakozni csak egy Borbély tud, s csak
egy Zsanét érdemli azt
egy Zsanét érdemli azt
Tűrve méltó feltalálni
S katonadolog kiállni,
| Egy halandó gráciát, |
| Fiam, a strapáciát." |
| * |
Hébe a fűzér rózsával
A vitéz pardupéjával
| Mindjárt öszveköti hát, |
| A szép kisasszony haját, |
Sőt kezeket is kezekkel
S mond: "Nem cserél istenekkel,
| A rózsanyűgbe veti |
| Aki egymást szereti! * |
Mann und Weib, und Weib und Mann
| Grinzen an die Gottheit an. |
| Die Zauberflőte |
Truccoltok a halandóság
A kölcsönös hajlandóság
| Nyomorúlt határain, |
| Hord a menny tornácain. |
Kérdjétek meg a hazának
Ki adott erőt vállának,
| Terhétől fáradt Vayt, |
| Édesítvén bajait? |
Nem az ő szíve felének *
Nem a Zsanét szép képének
| Ritka tálentoma-é? |
| Szép originálja-é? |
Mélt. bocsári Motsáry Erzsébet asszonyság, a mélt. cons. úrnak
hitvese
hitvese
Úgy van: az eltikkadt virtus
Midőn egy szerelmes mirtus
| Megújítja erejét, |
| Hűsíti forró fejét. |
És te, szép szűz, örűlj néki,
Mert leghívebb martaléki
| Hogy vitézhez kapcsolnak, |
| A vitézek Ámornak. |
Lám, hogy a szép asszonyságnak
Aki előtt fél világnak
| Róma is lágy rabja volt, |
| Térde hajdan meghajolt. * |
Holberg elmés jegyzése, hogy a régi rómaiak feleségeiknek szolgál-
ván, mind e világon uralkodtak: a mai olaszok azokon uralkodván,
rabjai sok nemzeteknek
ván, mind e világon uralkodtak: a mai olaszok azokon uralkodván,
rabjai sok nemzeteknek
Te is e hódíthatatlan
Mihelyt hasonlíthatatlan
| Szíven uralkodni fogsz, |
| Képeddel rá mosolyogsz. |
Szeresd; mert akik becsűlni
Tudnak a hazának szűlni
| Tudják a vitézeket, |
| Ők is vitéz gyermeket. |
Kívánom is, díszesedjen
S országunk egykor kérkedjen,
| Két nemes ház véletek. |
| Hogy hérókat szűltetek, |
Kedves nevetek dícsérjék
És ebben is megesmérjék,
| Annak késő fiai, |
| Hogy közjóra élt Vay!" |
| * |
Jósa pedig, hogy szent célját
Barátját és barátnéját
| A két pár elérheté, |
| Csókokkal hintegeté. |
Mondván: "Húgom, ma rád szálla
S úgye drusza, nincsen nála
| A boldogság, úgye jó? |
| Szebb kapitány-penzió?" |
| * |
Dieux! De quels doux plaisirs s'enyvrent deux époux.
Dont l' Amour a formé la chaine fortunée!
Dont l' Amour a formé la chaine fortunée!
| Berquin |
