Csokonai Vitéz Mihály: A feredés
Ni, a rózsabokor hirtelen |
Mint megrezzent ott a vízszélen: |
Ni, mint megbillentenek |
Tövisse s virágai
Hogy öszveverődtenek. |
Pompái elszóródának: |
Némelyek, ím, elterűltek |
A dudváknak szárain, |
És játszadozva kerengő
Zefíreknek szárnyain. |
De fényetek hogy rezeg pislogva,
Hol öszvevonúl, hol dűlyed, |
Majd rettenve vak gödrébe sűlyed: |
Ne zárjátok bé ablaktokat! |
Ne féljetek, ott egy szép nimfa játszik:
Nyissátok meg ablaktokat! |
Sokkal szebb rózsái, |
Pirosló orcái |
Ah, boldog rózsafa! |
Be nyájas nimfa |
Ah, végy be engem egyik ágodnak!
Ti pedig, szemeim, ti lesve vigyázzatok, |
Mit akar ott az a ti szép nimfátok? |
S a rózsa tövére tette
Maga indúl: most már nézzetek! |
A nézés istene legyen véletek! |
Mely hátúl is ennyi gráciákkal kezd jelenni?
Vajha láthatnátok, mely szép |
A halhatatlan kép! |
Egek! micsoda! jaj, szemeim, mit láttok?
Mint reszkettek? |
Mint meredtek? |
Mint fellobbanátok? |
Már kipattannátok, |
S tán golyóbiskátok |
Ah, mit látok? irgalmas egek!
Ah! én kincsem! Alig pihegek!
Visszanézett az én galambom, visszanézett! |
Ah, mint dobog szívem belől! |
Ah, mint olvadok mindenfelől! |
Isten! egek! jaj, elfogyok! |
Ne hagyjatok! mindjárt lerogyok. |
Ah, őtet, őtet láttam ott!
Ahol megy! jaj, mit látok mezítelen!
Irígylem e vidékeknek ezt: |
Hogy látják, ami engem öl s éleszt, |
De csalódom. Ti láttok testén |
Az a fedél, mely alatt van szívem kies titka,
S mely lebeg meztelen Évám édenén! |
Vagy csakugyan látjátok ezeket?
Miként pirosolnak, |
Mikor meghajolnak, |
Márvány combjai,
Amelyeket főhajtva |
És utána sóhajtva |
Csókolnak magok |
A szép virágok. |
Én is ilyen komplimentet tennék!
Nézd a vékony patyolat
Vigály felhője alatt
A szerelmes zefírek mint enyelegnek: |
Ah, ezt mint irígylem e játszi seregnek! |
Egyik kies mellye alá rejtőzik,
Másik márvány oldalára könyököl: |
Ah, a szerelemféltés, ah, majd megöl! |
Én is a legszebbik helyre mennék.
Mely kettőssé teszi ezt a gyönyörű képet,
A hízelkedő habok hozzá mint tódúlnak, |
S farkok-csóválva lábához símúlnak. |
Mely néki udvarlást csókolással tégyen.
Már szárait, |
Már térdeit, |
Már combjait, |
Combtöveit |
Ah, távozzatok, ocsmány habok!
Ha feljebb viszitek vizeteket, |
Menten öszvegázollak benneteket. |
Szerelemtárssá lettetek.
Óh, már alig látom szép mellyét,
Jaj, mint nyalogatják nyugodalmam helyét!
Vajha én most, vajha egy hab lennék, |
Én is szerelmes testén pihennék. |