Csokonai Vitéz Mihály: A tihanyi ekhóhoz
Szállja ki szent hegyed közűl. |
Partod ellenébe űl. |
Jajgat és sír elpusztúlt reményén
Egy magános árva szív. |
Egy magános árva szív. |
A boldogság karjain, |
Kútfején és partjain; |
És te, Nimfa! amit én nem bírok,
Verd ki zengő bérceden. |
Verd ki zengő bérceden. |
Harsogjátok jajjaim! |
Mintsem embertársaim, |
És magok közt csúfra emlegetnek
Egy szegény boldogtalant. |
Egy szegény boldogtalant. |
Még felkőltek ellenem, |
Óh! miket kell érzenem, |
Úgy rohannak rám, mint ellenségre,
Bár hozzájok hív valék. |
Bár hozzájok hív valék. |
Oly barátim nincsenek; |
Már elhagytak mindenek. |
Hadd öntsem ki hát vaskebletekbe
Szívem bús panasszait. |
Szívem bús panasszait. |
Még egy élesztője volt, |
S a szokásnak meghódolt. |
Én ugyan már elhagyatva élek
A tenger kínok között. |
A tenger kínok között. |
Régi barlang, szent fedél, |
E setét hegyekben lél? |
Hol sem ember, sem madár nem járna,
Mely megháborítana. |
Mely megháborítana. |
Ellenkezni nem fogok, |
Itt egy kőben helyt fogok, |
Mint egy Russzó Ermenonvillében,
Ember és polgár leszek. |
Ember és polgár leszek. |
Ébresztgetni lelkemet. |
Bőlcsebbé tesz engemet. |
Egy nem esmért szent magánosságban
Könnyezem le napjaim. |
Könnyezem le napjaim. |
A szomszéd pór eltemet. |
Fellelik sírhelyemet: |
Áll egyűgyű sírhalmom magában,
Szent lesz tisztelt hamvamért. |
Szent lesz tisztelt hamvamért. |