Csokonai Vitéz Mihály: A tihanyi ekhóhoz
A tihanyi ekhóhoz
Óh, Tihannak rijjadó leánya!
Ím, kit a sors eddig annyit hánya,
Itt a halvány holdnak fényén
Jajgat és sír elpusztúlt reményén
| Szállja ki szent hegyed közűl. |
| Partod ellenébe űl. |
Jajgat és sír elpusztúlt reményén
| Egy magános árva szív. |
| Egy magános árva szív. |
Míg azok, kik bút, bajt nem szenvednek
Vígadoznak a kies Fürednek
Addig én itt sírva sírok.
És te, Nimfa! amit én nem bírok,
| A boldogság karjain, |
| Kútfején és partjain; |
És te, Nimfa! amit én nem bírok,
| Verd ki zengő bérceden. |
| Verd ki zengő bérceden. |
Zordon erők, durva bércek, szírtok!
Tik talám több érezéssel bírtok,
Kik keblekből számkivetnek
És magok közt csúfra emlegetnek
| Harsogjátok jajjaim! |
| Mintsem embertársaim, |
És magok közt csúfra emlegetnek
| Egy szegény boldogtalant. |
| Egy szegény boldogtalant. |
Akik hajdan jó barátim voltak
Űldözőim pártjához hajoltak:
Amidőn már ők is végre
Úgy rohannak rám, mint ellenségre,
| Még felkőltek ellenem, |
| Óh! miket kell érzenem, |
Úgy rohannak rám, mint ellenségre,
| Bár hozzájok hív valék. |
| Bár hozzájok hív valék. |
Nincsen, aki lelkem vígasztalja,
Vállat rándít, aki sorsom hallja;
Nincsen szív az emberekbe:
Hadd öntsem ki hát vaskebletekbe
| Oly barátim nincsenek; |
| Már elhagytak mindenek. |
Hadd öntsem ki hát vaskebletekbe
| Szívem bús panasszait. |
| Szívem bús panasszait. |
Lilla is, ki bennem a reménynek
Jaj, Lillám is a tiran törvénynek
Hogy vagy most te, áldott lélek?
Én ugyan már elhagyatva élek
| Még egy élesztője volt, |
| S a szokásnak meghódolt. |
Én ugyan már elhagyatva élek
| A tenger kínok között. |
| A tenger kínok között. |
Óh, van-é még egy erémi szállás,
Melyben egy bőlcs csendes nyugtot, hálást
Hol csak egy kő lenne párna,
Hol sem ember, sem madár nem járna,
| Régi barlang, szent fedél, |
| E setét hegyekben lél? |
Hol sem ember, sem madár nem járna,
| Mely megháborítana. |
| Mely megháborítana. |
Abban, gondolom, hogy semmi jussal
Hogyha én egy megvetett virtussal
S e szigetnek egy szögében,
Mint egy Russzó Ermenonvillében,
| Ellenkezni nem fogok, |
| Itt egy kőben helyt fogok, |
Mint egy Russzó Ermenonvillében,
| Ember és polgár leszek. |
| Ember és polgár leszek. |
Itt tanúlom rejtek érdememmel
A természet majd az értelemmel
Távol itt, egy más világban,
Egy nem esmért szent magánosságban
| Ébresztgetni lelkemet. |
| Bőlcsebbé tesz engemet. |
Egy nem esmért szent magánosságban
| Könnyezem le napjaim. |
| Könnyezem le napjaim. |
Itt halok meg. E setét erdőben
Majd talám a boldogabb időben
S amely fának sátorában
Áll egyűgyű sírhalmom magában,
| A szomszéd pór eltemet. |
| Fellelik sírhelyemet: |
Áll egyűgyű sírhalmom magában,
| Szent lesz tisztelt hamvamért. |
| Szent lesz tisztelt hamvamért. |
