Csokonai Vitéz Mihály: Rhédey Lajos úrhoz
Rhédey Lajos úrhoz
Magyar fejedelmink nagyságos gyermeke,
Ízlés terjesztője, tudomány barátja,
Te, kit a szerencse jó és rossz időbe
Kinek Festeticshez úgy von természete,
Rhédey! ha munkás elméd kinyúgodott,
| Lelkestől-testestől a virtus remeke |
| Királynak, nemzetnek egyaránt sajátja, |
| Nagynak látván, fél már venni üldözőbe, |
| Mint azon centrumnak kisebb kerűlete |
| Halld meg, egy poéta rólad mit álmodott. |
A sáfrányozott ég már gyengén pirúla
Tisztább s igazándibb képecskék valának,
Már kezdtük, de gyengén, a terhet érezni,
Midőn úgy képzettem a nyugvás ölében,
S ott a téli estvék hosszas únalmában,
Olvasnám vak sorsát az emberi fajnak,
Egyszer csak előmbe tűnik bámúltomban
(Felséges látomás!) szép is, bús is vala,
És "Mit késel, úgymond, közreadni saját
Tedd fel bátor szívvel hazád óltárára
S hogy majd emberkorod becsesebb gyümőlcse
Siess elhullatni már a virágodat,
Tudod, hogy magános fogadástételed
Hogy megmaradt részét világi pályádnak
Siess a vitézek oszlopát feltenni
E szóra előttem terem, mint a villám,
Víg Anákreonom mellette mosolyog,
Több szüleményim is körűlte látszanak,
Meglátom, magamba szállok s így felelek:
De lám tőlem messze és sokfelé vagynak,
Szekerest nem kapni, vagy pedig oly drága,
Van ugyan egy könnyű római lecticám,
Mint egy proconsulra, vagy no, csak póstára:
Még alig mondtam ki: előttem hortyoga
Serényje loboga. "Nézd, mond a Genius,
E' már a Dunának zajlódó habjain,
Egy akaratodra könnyen általviszen,
| S a homály és álom egyaránt hígúla, |
| Amelyek elméink körűl zsibongának, |
| Mely a feljött nappal szokott ránk érkezni: |
| Mintha lettem volna Tempe mezejében, |
| Magánosságomnak nádas hajlékában |
| Ropogó lángjánál holmi száraz gallynak. |
| Hazám Géniussa háromszín bársonyban. |
| Mint a szürettáji napnak egy hajnala. |
| Ifjúi elmédnek aprólék adaját? |
| Tavaszod zsengéjét, melyet régen vára: |
| Háládatosságod szaruját megtőltse, |
| Szárnyan jár az idő. Becsűld meg napodat. |
| A legfontosb adót fizetteti veled, |
| A hét magyaroknak szenteljed s Árpádnak? |
| S nemzetünk nevében háládatos lenni!" |
| Kassa fogházában rég senyvedő "Lillám"; |
| Mely a Duna partján régóta tébolyog; |
| Melyek a váradi bőlcsőben ringanak; |
| "Nagy lélek! örömest sietnék én velek, |
| Bajos útja van most mind sárnak, mind fagynak, |
| Hogy borsos az ember literátorsága. |
| Abban a Hágón is majd úgy néznének rám, |
| De honnan köthessek egy derest rúdjára?" |
| Egy karcsú paripa, csikó volt a foga. |
| Két szárnya van, gyors ló: ez ama Pegazus. |
| A tótok bércein s a Hágó csúcsain |
| S a nép poétának, nem postának hiszen. |
Rhédey, ki szárnyat fűz a jó szándéknak
Rhédey kűldi ezt... "A bámúlás s öröm
Hát sem ló, sem álom. A munkám Váradon,
S ím, tűnődésemben íly szók érdekelnek:
| S paripát ád alá nyűgnek, haladéknak, |
| Felébreszt. Nincs semmi. Nézek, fejem töröm. |
| Bécsben, Pesten, Kassán ... Magam meg a padon. |
| "A két szárnyán kívűl álmaid bételnek!" |
1804. jan. 24
