Csokonai Vitéz Mihály: DAPHNE
DAPHNE
(Pope)
ELŐBESZÉD
Éppen idefel valék Pesten, azon szomorú alkalmatossággal, midőn hazánknak ama dicsekedése, Alexandra nádorispánnénk meghalálozott. Részt vevék magam is a köz fájdalomba, s veszteségünket élénk színekkel forgatván képzésemben, tele tőltem érzékenységgel. Magamat nem mertem oly nagy erővel bíztatni, hogy tulajdon szerzeményemmel próbáljak egy ilyen tárgyat felékesíteni: és ez okon folyamodtam Pópehoz - a mennyei lelkű énekeshez. Az én részem itt csak ennyi, hogy ami a gondolatok és érzések skeletonját illeti, én is éppen úgy éreztem s szinte azokat gondoltam; a versezetet ott, ahol illő volt, hazánkhoz és a történethez alkalmaztam; és végre a Pópe szép ánglus versezetéből, vagyis inkább annak szép francia folyóbeszédi fordításából egy csekély magyar eclogát koholni bátorkodtam. Mellé tettem a francia fordítást is; hogy akik az én magyar szemetemen kiesmérni s megkedvelni találják az ánglus gyöngyöket, legalább a francia könnyű kantuson nézegethessék azokat. Én ugyan, hacsak Álbion hasonlítatlan bárdussa eránt való tiszteletem nagyon meg nem csal, merem állítani, hogy ha Pópe soha többet ennél az egy idilliumnál nem írt volna is, örök életet nyert volna magának a poéták paradicsomában. Az igaz, hogy maga is ezt a munkáját mindenek felett kedvelte. Meg volt már ez készítve, midőn Walsh, az ő barátja, így írt hozzá: "Minthogy utólsó idilliumod éppen azon a matérián jár, amelyen az enyím, amelyet a Tempest asszonyság halálára csináltam: nagyon leköteleznél véle, ha azon idilliumot olyan formába öntenéd, amelyből azt lehetne gondolni, hogy ennek a dámának emlékezetére dolgoztad." Ez a dáma egy yorkshiri régi familiából való volt, és Walsh életében nagy tisztelettel volt eránta, s halála után egy pásztori alagyával dicsérte meg őtet: megholt 1703., azon az éjszakán, melyen az akkorban oly híres nagy szélvész történt, melyre céloz Pópe is ebben a munkájában. Alexandra ugyan márciusban holt meg; de amilyen idő volt akkor egész vásár alatt, azt fiának fogadhatná akármelyik hónapja is a télnek. Utóljára csak arra kérem az olvasót, hogy itt csupán a Pópe lelkét és Alexandrát szeresse bámúlni, mert hány mását mutathatni mind a kettejének a maga nemében: énrólam pedig csak azt higgye el, hogy mind a kettő emlékezetének temjénezője vagyok; már akkor jutalmommal megelégedek.
A költemény helye egy erdő, az ideje éjszaka.
LYCIDAS
Nincsenek-é zuhogó csermely morgásai, Thyrsis!
Oly szomorúk; mint a te szavad, nem folynak előttem
Olyan kellemesen ezek a vőlgyünkbe keresztűl
Kígyódzó patakok. Nyájink kényekre alusznak
Már puha gyapjaikon; teljes fényébe ragyogva
Száll fel a hold; és a madarak mély csendbe fülelnek.
Fúdd el azért, kérlek, Daphnénak mostoha sorsát
S virtusait.
Oly szomorúk; mint a te szavad, nem folynak előttem
Olyan kellemesen ezek a vőlgyünkbe keresztűl
Kígyódzó patakok. Nyájink kényekre alusznak
Már puha gyapjaikon; teljes fényébe ragyogva
Száll fel a hold; és a madarak mély csendbe fülelnek.
Fúdd el azért, kérlek, Daphnénak mostoha sorsát
S virtusait.
THYRSIS
Látod mind jégbe borúltak az erdők,
Elvesztvén nevető zőldségeket. Ám ha tenéked
Tetszik, Eleknek ama' versét elfúvom előtted,
Mely a szép dryadok szívébe is úgy benyomúla.
A Duna jól hallá e dalt s meghagyta, lefolyván,
Partjai fűzeinek, hogy hangját el ne felejtsék.
Elvesztvén nevető zőldségeket. Ám ha tenéked
Tetszik, Eleknek ama' versét elfúvom előtted,
Mely a szép dryadok szívébe is úgy benyomúla.
A Duna jól hallá e dalt s meghagyta, lefolyván,
Partjai fűzeinek, hogy hangját el ne felejtsék.
LYCIDAS
Úgy koronázzák meg mezeid legszebb aratással
A termékeny esők: kezdd el. Hogy meghala Daphne,
"Mondjatok énekeket síromnál, pásztorok!" így szólt.
Tőltsd be azért szavait, s e tisztességet utólszor
Tedd neki: én azalatt e sírt, mely béfedi őtet,
Laurus-gallyakkal kirakandom, melyeket éppen
Most szedtem, s szemeim levelére leharmatozának.
A termékeny esők: kezdd el. Hogy meghala Daphne,
"Mondjatok énekeket síromnál, pásztorok!" így szólt.
Tőltsd be azért szavait, s e tisztességet utólszor
Tedd neki: én azalatt e sírt, mely béfedi őtet,
Laurus-gallyakkal kirakandom, melyeket éppen
Most szedtem, s szemeim levelére leharmatozának.
THYRSIS
Tiszta folyásitokat hagyjátok el, óh deli múzsák;
Hordjanak a faunok s nimfák cipruskoszorúkat;
Könnybe borúlt kupidók, óh! fedjétek be vidékünk
Csergetegit mirtuslombbal, törjétek el immár
Íveteket, valamint régen az Adóni halálán;
S hasznavehetetlen arany nyilatok végével ez ígét
Véssétek fel az ő sírjának néma kövére:
"Őltözzék a legszomorúbb formákba világunk,
És a főld s az egek vegyenek részt szívbeli búmban:
A szép Daphne kimúlt, s nincs a szerelem maga többé."
Hordjanak a faunok s nimfák cipruskoszorúkat;
Könnybe borúlt kupidók, óh! fedjétek be vidékünk
Csergetegit mirtuslombbal, törjétek el immár
Íveteket, valamint régen az Adóni halálán;
S hasznavehetetlen arany nyilatok végével ez ígét
Véssétek fel az ő sírjának néma kövére:
"Őltözzék a legszomorúbb formákba világunk,
És a főld s az egek vegyenek részt szívbeli búmban:
A szép Daphne kimúlt, s nincs a szerelem maga többé."
Úgy is lőn: az egész természet díszei menten
Elváltoznak, az éj csendes nimfája világát
Barnítják szomorú felhők, s a fák tele könnyel.
Gyenge virágcsákat, nosza, menjünk szedni tövestől,
S űltessük sírjára! kihervadt fényje azoknak
A Daphnééval. Mit is érnek akármi cirádák,
Kikkel díszesedett a víg természet egyébkor?
A szép Daphne kimúlt, s nincs a szépség maga többé.
Elváltoznak, az éj csendes nimfája világát
Barnítják szomorú felhők, s a fák tele könnyel.
Gyenge virágcsákat, nosza, menjünk szedni tövestől,
S űltessük sírjára! kihervadt fényje azoknak
A Daphnééval. Mit is érnek akármi cirádák,
Kikkel díszesedett a víg természet egyébkor?
A szép Daphne kimúlt, s nincs a szépség maga többé.
LYCIDAS
Itt-nem-léte miatt a nyájak búba merűlvén,
Zőld legelőre nem is mennek; nem vágynak epesztő
Szomjokat a tehenek csilapítani tiszta vizekből;
Vesztét zengedezőbb hangokba kesergik a hattyúk,
Mint amílyeneket magok elmúltával eresztnek.
A levegőnek ama' nimfája, ki lakni leginkább
Mély üregekbe szeret, komor andalgásba merűle,
Vagy mást vissza nem üt hangján a Daphne nevénél,
E névnél, melyet kedvére viszontoza máskor.
A szép Daphne kimúlt, és nincs az öröm maga többé.
Zőld legelőre nem is mennek; nem vágynak epesztő
Szomjokat a tehenek csilapítani tiszta vizekből;
Vesztét zengedezőbb hangokba kesergik a hattyúk,
Mint amílyeneket magok elmúltával eresztnek.
A levegőnek ama' nimfája, ki lakni leginkább
Mély üregekbe szeret, komor andalgásba merűle,
Vagy mást vissza nem üt hangján a Daphne nevénél,
E névnél, melyet kedvére viszontoza máskor.
A szép Daphne kimúlt, és nincs az öröm maga többé.
Eljön az éj, s főldünk enyhítésére az égből
Mégsem ered harmat; kihasad későre a hajnal,
S illatot a szellőn nem terjeszt semmi virágszál;
A szag-adó fűvek megszűntek balzsamomozni
A levegőt gazdag mezeinkbe; s az egyes erővel
Fáradozó méhnek nincs édes mézire gondja.
A szép Daphne kimúlt, és nincs a Grácia többé.
Mégsem ered harmat; kihasad későre a hajnal,
S illatot a szellőn nem terjeszt semmi virágszál;
A szag-adó fűvek megszűntek balzsamomozni
A levegőt gazdag mezeinkbe; s az egyes erővel
Fáradozó méhnek nincs édes mézire gondja.
A szép Daphne kimúlt, és nincs a Grácia többé.
Többé a szántóka hegyes reptébe megálllván
A levegő közepén, a Daphne dalára nem űgyel;
E gyönyörű zengést nem fogják hímzeni többé
A madarak, hogy szép szavait bámúlva tanúlják;
Több már a habok, melyek mormogva csörögnek,
Oly muzsikálásért, melynek szava szebb az övéknél
Nem tartózkodnak; hanem a part szélire csüngő
Nádakat ingatván, ezt fogják mondani nékik:
A szép Daphne kimúlt, és nincs a múzsika többé.
A levegő közepén, a Daphne dalára nem űgyel;
E gyönyörű zengést nem fogják hímzeni többé
A madarak, hogy szép szavait bámúlva tanúlják;
Több már a habok, melyek mormogva csörögnek,
Oly muzsikálásért, melynek szava szebb az övéknél
Nem tartózkodnak; hanem a part szélire csüngő
Nádakat ingatván, ezt fogják mondani nékik:
A szép Daphne kimúlt, és nincs a múzsika többé.
Jön sóhajtva Zefir kijelenteni Daphne halálát
A remegő fáknak; nógatják a remegő fák
A kristály csermelyt; a kristály csermely előbbi
Tiszta vizét bezavarja s özön könnyekbe kizúdúl.
Szél, erdő, folyamat, mind sír a Daphne halálán.
Daphne, dicsőségünk s gyászunk oka, nincs maga többé.
A remegő fáknak; nógatják a remegő fák
A kristály csermelyt; a kristály csermely előbbi
Tiszta vizét bezavarja s özön könnyekbe kizúdúl.
Szél, erdő, folyamat, mind sír a Daphne halálán.
Daphne, dicsőségünk s gyászunk oka, nincs maga többé.
Mit látok? Maga Daphne megy ott, bámúlva lebeg fel
A magos étherbe, s már feljebb látszik az úszó
Felhőknél s a csillagos ég híg mennyezeténél!
Mely gyönyörű szállás, hova ő megy lakni ezentúl!
Ott örökös hűsség leng a fű-lepte mezőkön,
S a ligetek mindég zőldellenek. - Angyali Daphne,
Daphne, akár amaránt tornáciba nyúgoszol immár,
Óh, akar a boldog kerteknek drága virágit
Örvendezve szeded, kik hervadságba nem esnek,
Nézz ránk, kik nevedet hívjuk, nézz isteni szemmel,
Daphne, kinek sorsod többé siralomra nem indít.
A magos étherbe, s már feljebb látszik az úszó
Felhőknél s a csillagos ég híg mennyezeténél!
Mely gyönyörű szállás, hova ő megy lakni ezentúl!
Ott örökös hűsség leng a fű-lepte mezőkön,
S a ligetek mindég zőldellenek. - Angyali Daphne,
Daphne, akár amaránt tornáciba nyúgoszol immár,
Óh, akar a boldog kerteknek drága virágit
Örvendezve szeded, kik hervadságba nem esnek,
Nézz ránk, kik nevedet hívjuk, nézz isteni szemmel,
Daphne, kinek sorsod többé siralomra nem indít.
LYCIDAS
Óh, hogy ügyelt Múzsád szomorú nótáira minden!
Íly gyönyörű csendet szerez a philoméla keserves
Éneke, hogyha Zefir valamely szép napnak enyésztén
A levelekbe cicáz s elalél a lombok utában.
Óh, kegyes istenné, juhaim ha tenyészni találnak,
Egy-két gyenge barist fogok én áldozni tenéked.
Míg árnyéka leénd fának s illatja virágnak,
A te neved, híred, dícséreted el nem enyészik.
Íly gyönyörű csendet szerez a philoméla keserves
Éneke, hogyha Zefir valamely szép napnak enyésztén
A levelekbe cicáz s elalél a lombok utában.
Óh, kegyes istenné, juhaim ha tenyészni találnak,
Egy-két gyenge barist fogok én áldozni tenéked.
Míg árnyéka leénd fának s illatja virágnak,
A te neved, híred, dícséreted el nem enyészik.
THYRSIS
Indúljunk, Lycidas: hideg essőt hoz le magával
Órion, a főnek nem jó a fenyvesi árnyék,
Mordon fú Boreás, s a természet maga bágyad.
Mindent dúl az idő: engednünk kell az időnek.
Isten hozzátok, vőlgyek, patakok, hegyek, erdők,
Isten hozzátok, jámbor dalok és puha nyájak,
Isten hozzátok, jó pásztorok, angyali Daphne,
S minden egyéb dolgok, mind Isten véletek immár.
Órion, a főnek nem jó a fenyvesi árnyék,
Mordon fú Boreás, s a természet maga bágyad.
Mindent dúl az idő: engednünk kell az időnek.
Isten hozzátok, vőlgyek, patakok, hegyek, erdők,
Isten hozzátok, jámbor dalok és puha nyájak,
Isten hozzátok, jó pásztorok, angyali Daphne,
S minden egyéb dolgok, mind Isten véletek immár.
