Csokonai Vitéz Mihály: A poétai felvidúlás
A poétai felvidúlás
Mit nyájaskodsz, bánat, s akarod magadat
Retteg engem a bú, s szomorúság kerűl,
Hagyjatok hát békét nekem, óh bánatok,
Bár igyekszel nyomni le, mély bánat árja,
Bár igyék a balsors Erisnek borába.
Múzsák zabolázzák minden dühösségét,
Mert Pallás őrzi ezt egész erejével,
A múzsák táborát, bánat, meddig rontod,
De nem árthatsz semmit, bármeddig próbálod,
Bár szórja az átkot szomorúság szája,
| Kedveltetni? nálam nem éred célodat. |
| Még a mély bánat is én körűltem örűl. |
| Mert nálatok nélkűl mással múlathatok. |
| De nem, mert víg öröm a szívemet járja. |
| Mégis bé nem férhet múzsák táborába. |
| S a bánat megtartja hozzájok hűségét. |
| Táplálja ezt Fébus kellemes tejével. |
| Bár kemény erődet egészen kiontod, |
| Az öröm csatáját, tudom, ki nem állod. |
| Ellene áll néki az öröm bástyája. |
