Dayka Gábor: Fels. I. Ferentz Magyar Király Koronáztatására
Fels. I. Ferentz Magyar Király Koronáztatására
1792
O Kún! * őltsd-ki a gyászt, törőld-le könnyeid!
"Itt a Kún által közönségesen a Magyart értem." -Dayka Gábor megjegyzése)
Eléggé folytak már királyod sírhalmára,
Kit a gyilkos halál kebledből sírba vitt,
S életben nem hagyott a Nemzetek javára.
Arany-idő derűl, új századot kezdünk:
Ferentz fejére száll Leopoldnak koronája;
Kezében a kormány, már eggyesűl velünk,
Már kérkedik vele Corvinus palotája.
Ferentz fog önteni sebedre balzamot,
Ő von örök homályt törvényid sérelmére;
S le-törli könnyeid, s fel-hozza a napot,
Leopoldnak reggelét, a Kún borúlt egére. -
Im! a dagályos Frantz el-hányva fegyverét
Porral hintett fejjel jő Bétsbe, s tépett hajjal,
S könnyével öntözi meg-búsúlt kebelét.
S olaj-vesszőt nyujtván esdeklik gyáva jajjal -
Ha! mint fut szem-fedél nélkűl a Babona -
Le-tépted o Király! kép-mútató szeméről -
Oda, hol a Huron, vagy az Otahita
A Nap sugárait nem látja, tsak messzéről -
A Kún Kalliope el-fojtva jajjait
Itt hagyta, fájdalom! hogy el-fajúlt, országát:
S már mennyei hangonn énekli verseit,
Urának, újólag fel-óldva némaságát.
Phoebus Kún-szót veszen mosolygó ajkira,
S új Phoenix támadott már Gyöngyösi porából:
Dalol: s el-hat dala a főld határira;
S új Janusok kelnek Cesingnek sír-halmából.
O Kún! öröm-napod már súgárt ereget -
O Kún! áldást kiálts Leopold hideg hamvának!
Ferentzet ő adá - s imádd az Egeket,
Tsak életét nyújtsák továbbra, mint Attyának!
Kit a gyilkos halál kebledből sírba vitt,
S életben nem hagyott a Nemzetek javára.
Arany-idő derűl, új századot kezdünk:
Ferentz fejére száll Leopoldnak koronája;
Kezében a kormány, már eggyesűl velünk,
Már kérkedik vele Corvinus palotája.
Ferentz fog önteni sebedre balzamot,
Ő von örök homályt törvényid sérelmére;
S le-törli könnyeid, s fel-hozza a napot,
Leopoldnak reggelét, a Kún borúlt egére. -
Im! a dagályos Frantz el-hányva fegyverét
Porral hintett fejjel jő Bétsbe, s tépett hajjal,
S könnyével öntözi meg-búsúlt kebelét.
S olaj-vesszőt nyujtván esdeklik gyáva jajjal -
Ha! mint fut szem-fedél nélkűl a Babona -
Le-tépted o Király! kép-mútató szeméről -
Oda, hol a Huron, vagy az Otahita
A Nap sugárait nem látja, tsak messzéről -
A Kún Kalliope el-fojtva jajjait
Itt hagyta, fájdalom! hogy el-fajúlt, országát:
S már mennyei hangonn énekli verseit,
Urának, újólag fel-óldva némaságát.
Phoebus Kún-szót veszen mosolygó ajkira,
S új Phoenix támadott már Gyöngyösi porából:
Dalol: s el-hat dala a főld határira;
S új Janusok kelnek Cesingnek sír-halmából.
O Kún! öröm-napod már súgárt ereget -
O Kún! áldást kiálts Leopold hideg hamvának!
Ferentzet ő adá - s imádd az Egeket,
Tsak életét nyújtsák továbbra, mint Attyának!
