Dsida Jenő: A félelem szonettje
S te, lelkem, borzadón leheled vissza: félek!
A test aléltan, nyögve enged útra, lélek,
mint anya gyermekét, ki idegenbe megy.
várnak reád? Mély lesz a völgy s magas a hegy?
Fiam, nehogy rossz társaságba keveredj,
s feledd az emberszót, mit most beszélsz: beszélek.
az arcra percek folynak, sárga vegyvizek
s a tátott szájba csurganak a horgas orról,
között, hol a felejtés vízesése mormol
s a fákon lomb helyett örök sötét zizeg.