Dsida Jenő: Igy dudolok az uccán...
Igy dudolok az uccán...
Zord kémény-rengetegbe,
a városba megyek be.
Ó, sokkal-sokkal inkább
mennék a zöld hegyekbe,
inkább járnék a selymes
fűben, zörgő avarban,
mint sápadt emberek közt
e hörgő zűrzavarban.
a városba megyek be.
Ó, sokkal-sokkal inkább
mennék a zöld hegyekbe,
inkább járnék a selymes
fűben, zörgő avarban,
mint sápadt emberek közt
e hörgő zűrzavarban.
Minden sarkon tumultus,
veszekedő zsinat.
Vágyakból szőtt, finom
pókfonalaimat
motorkerékpár tépi
cafattá s beleront
halk, zümmögő zenémbe
a rekedthangu gond.
veszekedő zsinat.
Vágyakból szőtt, finom
pókfonalaimat
motorkerékpár tépi
cafattá s beleront
halk, zümmögő zenémbe
a rekedthangu gond.
Egy őszi délutánon,
amikor nem is hinnéd,
egy őszi délutánon
meglásd, megszököm innét,
szűk szobámból nem a
város felé megyek be,
hanem ki, a szabad
és távoli hegyekbe.
amikor nem is hinnéd,
egy őszi délutánon
meglásd, megszököm innét,
szűk szobámból nem a
város felé megyek be,
hanem ki, a szabad
és távoli hegyekbe.
Ott is maradok aztán.
Eltévedek a sok
fa sárga sűrüjében,
medvék és farkasok
hevernek lábaimhoz
s így leszek remete,
ki szirmon számolom:
az Isten szeret-e?
Eltévedek a sok
fa sárga sűrüjében,
medvék és farkasok
hevernek lábaimhoz
s így leszek remete,
ki szirmon számolom:
az Isten szeret-e?
Nem bújt el senki jobban,
nem hal meg senki szebben.
Úgy hull rám az örök csend,
úgy száll, keringve lebben,
ahogyan - míg a lombot
lágy szél fuvalma rázza, -
kis ájult gyík fölé
hull a levelek száza.
nem hal meg senki szebben.
Úgy hull rám az örök csend,
úgy száll, keringve lebben,
ahogyan - míg a lombot
lágy szél fuvalma rázza, -
kis ájult gyík fölé
hull a levelek száza.
Szívemből kék virágot
sarjasztok kedvesen:
hadd bukkanjon reá
sétáló kedvesem,
ki két napig pirosra
dörzsölte szép szemét,
mivelhogy béke lettem,
boldog por és szemét.
sarjasztok kedvesen:
hadd bukkanjon reá
sétáló kedvesem,
ki két napig pirosra
dörzsölte szép szemét,
mivelhogy béke lettem,
boldog por és szemét.
