Dsida Jenő: Kaláka
Kaláka
| Hét leányok fonnak, fonnak, hét leányok sírdogálnak. |
| Vén hegedős húrba zöndít; ablak alatt szél üvölt. |
| Hét leányok fonnak, fonnak, fejlik a szál a puzsalyról és a lelkük a puzsaly. S mind sötétebb lesz a szála s könnyük: pergő gyöngysorok. |
| Vén hegedős dalra zendít; ablak alatt szél üvölt. |
| - Volt egyszer hét ifjú legény, szívük tiszta, szemük fénylő, hajuk, mint a holló tolla, foguk, mint a gyöngyfüzér. |
| Kezük alatt szállt az eke, pacsirtákkal versenyeztek s barázdájuk, mit szántottak, egy világot vett körül. |
| Volt egyszer hét ifjú legény és hét hulla lett belőlük, senki őket nem ölelte, csókaszőrrel csókolóztak s varjak ültek a szivükre. |
| A hét puzsaly zümmög, zömmög, hét leányok sírdogálnak. |
| S a vén hegedős elhajítja zengő szerszámát, eltemeti arcát s markába röhög hahotázva. |
| Hét lélekről bomlik a szál, hét leányok fonnak, fonnak, egész éjjel fonnak, fonnak. |
| S halványan leli őket a hajnal, mert sohasem lesz készen a fonál. |
